aedc77
105325
3d7a3c
e4f3d1
foldnap
2014 december2012 június2013 december2010 szeptember2012 március2012 december

Napnyugta, holdkelte a kilátókon és ford

Szerző:
Mars3696
2008 július 19 03:04
Mindenek előtt mindenkitől bocs, akinek elírom a nevét vagy nem emlékszem rá! Arcról bármikor beazonosítok bárkit ellenfényben is és ha már találkoztunk, akkor nagy eséllyel régi ismerősként üdvözlöm, de a névmemóriám csapnivaló. A nick-neveket még csak-csak, de a keresztneveket szinte alig.... Szóval a sztori (közben láttam, hogy Dorka is felrakta saját verzióját, de mindegy ...volt amit máshonnan, másként láttam :):

Kedvesemmel jó korán kiértünk a Hűvösvölgyi buszmegállóhoz, ahol belefutottunk Csigába. Mint kiderült ő velünk ellentétben direkt ért oda korábban, de nem volt ellenünkre, hogy vele tartsunk: a busz pikk-pakk kivitt Nagykovácsiba, ahol a Trendl ház kültéri sörözőjében rögvest ki is kértünk koponyánként egy-egy korsó barna sert.

A többiek lassan szállingóztak, de a túraleírásban adott busszal esett be a sokaság. Rendeltünk még ezt-azt, ki-ki elintézte aktuális folyóügyeit és végre elindultunk. Csiga neve ellenére igencsak szedte a lábát, mert mint kiderült, úgy érezte, hogy elszámolta magát és a Csergezán kilátóból már csak a napnyugta utáni időszakot látjuk majd, ha lassú tempóval bandukolunk. Mázlinkra ez a sejtés nem jött be és a szürkülő erdőn át jó negyed órával a Napnyugta Premier előtt érkeztünk.

Az egyre vörösebbé váló fényben mindenki vadul fotózott körbe-körbe (valakinek sikerült lekapni egy "Öljétek meg a törpéket!" mozdulatot - ami talán felkerül majd valahova és meg lehet nézni újra, akit érdekel), leginkább a horizont irányába. A levegő érezhetően hűlt, a hangulat kevésbé. Bár kire-kire felkerült pulcsi, vékony kabát a Napnyugta hivatalos befejeződése után, de rövidesen újra nekivetkőztünk, mert gyaloglás közben valahogy kevésbé fázik az ember.

Korábban rövid vita alakult ki, hogy mitől lesz náthás valaki; én a bacilusokra tippelek, de ha jól emlékszem Zoli azt fejtegette, hogy a hidegtől is lehet. Per pillanat az ő hangja olyan volt, hogy amikor először meghallottam beszélni azt gondoltam, valamilyen szerepjátékot játszanak Dorkával, ezért változtatja el a hangját olyan fura, romás orrhangra ...vagyis megfázás terén szakértőnek tűnt.. :)

Ahogy lement a nap, lassan sötétedni kezdett (milyen fura). Kollektív megszavazva kitértünk a Tarnai-pihenőhöz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt nyugat felé. Odafelé menet arra lettem figyelmes, hogy néhányan a tenyerüket a fülükhöz tartva növelik meg fülkagylójukat és úgy hallgatóznak. Azt hittem, szívatnak a Miki Egér imitátorok, s csak úgy tesznek, mintha hallanának valami különlegeset ...De nem. Én is hallottam valami fura pergő, gurgulázó hangot fülkagylónövelés nélkül is! Csaba kijelentette, hogy "Lappantyú!" (Szerintem az egy sütemény fajta!!! - Mars). Majd a pihenő szikláján álldogálva elmesélte, hogy a "Lappantyú" egy csupán éjjel aktív, nagy szemű, sólyomra hasonlító, szép madár (én baracklekvárral szeretem - Mars), amit igen ritkán lehet megfigyelni. Mivel volt köztünk néhány madarász, vadul nekiálltak a hím lappantyú hangját utánozni (de szeretem, ha megszórják fahéjas cukorral is - Mars), amitől állítólag a territóriumát féltő kandúr lappantyú begerjed és felszáll körülnézni, ki kóstolgatja. Nem tudom, hogy a hangutánzás miatt vagy sem, de egy pillanatra tényleg felszállt egy hosszú farktollú, kecses kis madár, aminek a sötét kontúrja még pont kivehető volt az egyre sötétebb kék égen. Lefotózásról szó nem lehetett, de az biztos, hogy a rögtönzött kiselőadás révén most többet tudok erről a ritka madárfajról (vagy süteményről - Mars), mint bármely gyakoribb fajtársáról.

A piros - illetve a sötétedés után már csak sötét - háromszögön folytattuk utunkat, amíg Csiga egy meglepő huszárvágással úgy nem döntött, levágunk jobbra egy jelzetlen úton. Korábban már igyekeztünk felfedezni a kelő Holdat (Csiga nagy igyekezetében sikeresen beazonosította Holdként a János-hegyi kilátót), rövidesen azonban tényleg feltűnt a lombok közt. Teljesen megörültünk neki, mintha először látnánk. :) Akárhogy is, a telihold fényénél sok helyütt lámpa nélkül lépdelhettünk - főleg én, mert jó szokásomhoz híven nem vittem lámpát -, anélkül, hogy árkokba bukdácsoltunk volna, vagy nyakig gázoltunk volna tócsákba.

A holdvilág megcsodálása után a korábbi sikeres madárhang utánzáson fellelkesült madarász szekció kísérletet tett az erdő benépesítésére különböző állathangok révén. A macskabagoly és a holló után nem bírtak magukkal és bekerült a repertoárba egy-egy különlegesség is: a bükkerdőben ritkaság számba menő házi kecske (Capra aegagrus hircus), a Budai-hegyekbn olyannyira megszokott makákó majom (Macaca nigra), de szerephez jutott egy-egy sodrott komondor (Kutyusz Bazikusz Szőrusz) is, illetve ezt ellenpontozva a koloratúr szoprán hangfekvésbe néhány környezetidegen chihuahua (Ebusz Minimusz) is. Tiszta állatkert fílingje lett az éjszakai erdőnek. Jó lenne tudni, mit tippeltek az őshonos fajok... :D

Szép kis táv megtétele után kiértünk a Petneházy Country Club-ig, ahol épp élő zenével vígadt a jónép. Mivel túrához voltunk öltözve, kikerültük őket, akárcsak a Fekete-fej csúcsot. Mit nekünk Fekete-fej, amikor megmászhatjuk a Kis-Hárs hegyet? Pikk-pakk felcaplattunk a felújított kis-hárshegyi kilátóhoz, ahol a négyesével való kitekintés után Csiga - nagyon helyesen - úgy döntött, hogy ne a János-hegyen, de még csak ne is a Nagy-Hárs hegyen, hanem ezen a szent helyen süssünk szalonnát ( fejlámpát, Tesco gazdaságos debrecenit, stb...). Jómagam kivételesen félrehúzódtam a tűzgyújtástól és a tüzelőszedéstől. Nem lustaság munkált bennem, hanem a mérhetetlen álmosság ...már-már krónikus.

Beszalonnáztunk, majd miután feladtuk, hogy ráleljünk Zoli elkallódott fejlámpájára, Csiga eltemette a tüzet a gyalogsági mindenes eszközével. Innen újra csak felfelé kaptattunk, még jó hogy nem láttuk a sötétben...

A Nagy-Hárs hegyen strázsáló Kaán Károly-kilátóba sem én, sem Klau nem mentünk fel. Én itt álltam a holtponton - félig alfa-állapotban - Klau pedig szolidáris volt velem. Utólag sajnáljuk, mert mindenki áradozott a kilátásról (nappal sokszor jártam már itt és akkor is szép volt).

Na, ha eddig nem volt kaptató, akkor majd ezután! Gyakorlatilag majdnem egy szintben voltunk a János-hegyi kilátóval és légvonalban sem lehetett több két kilométernél ...igen ám, de közben van egy völgy, amin lefele legalább olyan meredek, mint felfele. Igaz felfelé volt szerpentin ...az is igaz, hogy nem vettük igénybe... :D

Jó korán megérkeztünk végcélunkhoz, ahol nemi bíztatás ellenében a torony őre megnyitotta számunkra a torony kapuit... Odafent süvöltött a szél, de a pirkadó Budapest látványa kárpótolt a lefagyott fülekért. Rengeteget kattingattunk, több-kevesebb sikerrel. Sajnos a keleti horizont felhőkbe borult, sőt néha szemerkélt kicsit az eső is. Hogy őszinte legyek, mi le is mondtunk a napkeltéről és lesétáltunk a legalsó szintre, ahol a padokra heveredve vártuk, mikor adják fel a fent gubbasztók. Néhányan el is indultak haza, de a "kemény mag" maradt. Aztán láss csodát: mégiscsak látszott a napkelte. A hajnali nap sugarai pont átsütöttek a horizont és a legalsó felhősáv közt. A csoda végeztével lejöttek Csigáék is fentről, aztán elköszöntünk tőlük és mi Klauval a Szép Juhászné felé visszaereszkedve szálltunk buszra. Nem nagyon bántuk, hogy az autónkat a fogaskerekű végállomásánál hagytuk, mert nem lett volna kedvünk metrózni. Kimerültek voltunk, mint a laposelem összezárt pólussal.