Simon-Júda túra

Első túrám a Sétafikán. Reméltem, hogy lesznek jelentkezők. A végeredményen magam is meglepődtem, 17-en gyűltünk össze szombat reggel a Margit hídnál. Ketten már a vonaton vártak minket, akik elkéstek Esztergomban csatlakoztak, és aki megtehette tovább aludt és csak Piliscsabán csatlakozott hozzánk. Végül 25-en vágtunk neki az útnak. Aggódtam. Túl sok ember. Ennyi ember el sem fér a hegyen:) De végül volt hely mindenki számára. Szerencsére csak két másik túrázóval futottunk össze... A csapatban ott volt a 7 éves Bence is, mint a legfiatalabb túrázó, és ötvenes hölgyek is csatlakoztak. Sok ember, és még nagyobb szórás, ha a korösszetételt is nézzük. De erről később, ne rohanjunk előre a sztoriban. A vonaton úgy tűnt, mindenki kipihente a korai kelést, megismerte többé-kevésbé csapatunk többi tagját. Az első percek és rögtön "lincselés közeli hangulat". Még csak az esztergomi vasúton vagyunk. Nők lázadtak nők ellen, hogy milyen hosszan pisilnek. Végül engedve a nyomásnak és a szükségleteiket elvégezni igyekvők között érdeklődve, tovább indultunk. Máig nem tudom, hogy aki kimaradt akkor, ő hol végezte el, amit el akart... Gyalog indultunk Párkányba. Köd. De ezt a városban nem érzékelni annyira. Kiérünk a Duna partra. Meglátjuk a hidat. De hol a híd vége? A ködbe vész. És hol a bazilika? A ködbe vész. Pedig itt van mellettünk, tudjuk. De nem látjuk. Megérkezünk a vásárba. Egy órás program mindenkinek. Gyorsan szerzek törökmézet. Nem vagyok annyira oda az ilyen vásárokért, de a törökméz és a mézbor azt hiszem, megér ennyit. Persze mint túravezető egyelőre józan fejjel kellett vezetnem a csapatot. Úgyhogy a bor még váratott magára. A csapat tagjai szerencsére nem késtek el a megbeszélt időpontról, így elérhettük a buszt. 6 km, 5 perc. Csak ennyi volt az út. Garamkövesden vagyunk már. A túránk igazi kiindulópontján. Fotózás a templomnál, kis hegyi beszéd a területről. És nekivágunk az emelkedőnek. Első megijedésem. Még csak a felénél tartunk, de már 5 perc hátrányban a vége! Felmászunk fotózni balra, egy kis tisztásra. Megjön a vége is. Megyünk tovább. A csoport vége újra 5 perc hátrányban. A túravezető meg ingázik az eleje és a vége között a csapatnak. Hol kell megállni az elsőnek, siessen, aki a végén megy. De végül bevártunk mindenkit. Miért hagynánk ki bárkit is a kilátásból, ami a legfantasztikusabb a hegyben. Szétszakadva haladunk tovább. Vár még ránk néhány kilátópont. Jelezve nincsenek, de meg lehet találni a szép helyeket. És jöttek a sziklák. Ebédszünet, októberi napozás, és kis előadás a Burda kialakulásáról. Akit érdekelt láthatott piroklasztárat, lávafolyást, vulkáni bombákat, és mély vízmosásokat. A bevállalósak meg is mászták ezeket:) A hosszúra nyúlt pihenő után a sietősebbek megint elől haladtak. A ködről még nem is beszéltem. Ez tette misztikussá a tájat. Minden olyan sejtelmes volt, láttuk a bazilikát, de csak a körvonalait, láttuk a Gerecsét, de csak a csúcsát, amint a bazilika felett tornyosodik, emelkedik ki a ködből. Másik irányban, a távolban a Visegrádi-hegység vonulatai is fellelhetőek voltak. És felfedezhettük a Garam torkolatát is. Szóval akkor a kéken haladunk tovább. Csodálatos az erdő, színesek a lombok és a Nap is süt. Jó a társaság, jó a hangulat. A Helembára való leereszkedés előtt még egy kis szünet. Eszünk, iszunk, jót mulatunk... Leereszkedünk a kiszáradt Dona patak völgyébe. Többször jártam már itt, de vizet még sohasem láttam benne... Talán majd máskor... Az erdő még mindig fantasztikus. A szerencsésebbek őzikével találkoznak. A kevésbé szerencsések csak kíváncsiak és elriasztják az őzeket. Az erdőből kiérve egy valóságos geológiai múzeum tárult a szemünk elé. talaj-lösz-piroklaszt-andezit (by Emőke). Csodálatos rétegzettség. Helembától egy ideig aszfalton haladunk. Elérve a Dunát van aki a folyó melletti utat választja. Vannak akik az aszfalton haladnak tovább. Kovácspatak előtt azonban majd’ mindenki megnézi magának a nagy folyót. Csodálatos. A szociális otthonnál néhányan úgy döntöttek, hogy megvárják a buszt, ami visszaviszi őket Párkányra. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy gratuláljak a Bencének, aki hősiesen elviselte a megpróbáltatásokat. A keménymaggal nekikezdtünk egy kis bozóttúrának. Emelkedő, bozótos... Többen érdeklődnek, hogy tényleg erre kell-e haladni. Aztán egy gyönyörű vörös színfolt mindenkinek mosolyt csal az arcára. Utána meg eltévednek páran... Vagyis nem várják meg a túravezetőt. Tanulság: a túravezető nem fényképész, nem kell mindenkit lefotózni, valamint ha az elágazásnál nincs jelzés nem mindig érdemes elmenni, megkeresni a jelzést, csak meg kell várni a "főnököt". De nem tévedtünk el, ez a lényeg. Az emelkedő folytatódott. A Duna-teraszokat csak a túravezető ismerte fel. Az elcsigázott társaságot nem hozta lázba. Érezhető volt mindenkin a megkönnyebbülés, amikor felértünk a "csúcsra". Végre... Innentől már csak lefelé. Ez leginkább talán az aggódókat nyugtatta meg. Nem itt fog ránk esteledni. És így is lett. Lefelé még csodálatos naplementét is kapott ajándékba a kitartó társaság. Párás táj, vörösen izzik az ég alja... De inkább nézzétek meg a képeket. Garamkövesdre visszaérkezve mindenki megnyugodott. A túravezető pedig elővette a tavalyi buszjegyét és azt hitte, most is jár még az a busz. De nem járt. A fáradt társaság szemeiből, ha nem lett volna sötét már, ki lehetett volna olvasni, hogy a pokolba kívánnak:) Így csak a sóhajtozások hallatszottak. Gyalog indulás Párkányba. Nincs messze, csak 6 km. De onnan még 4 km az esztergomi vasút. Ez így már 10 km... Jó kis levezetés volt:) Volt akinek az életére törtek az autósok, volt akit felvettek és elvittek Párkányba. De végül mindenki ép bőrrel úszta meg. Párkányban még egy kis mézborozás, sörözés. És a megbeszélt időpontról késők után szaladás... Gyalog Esztergomba, a végén meg szaladás a vonatra. Végül mindenki elérte, és mindenki hazaért:) Köszönöm, hogy ott voltatok! Remélem, legközelebb is velem tartatok! Hajrá Sétafika!