f8f598
335310
6b8136
fcfbdc
nyar
2011 december2014 december2012 december2006 szeptember2012 június2008 december

Fagyos Mátra - névnapomra

Szerző:
Fdorka
2009 február 07 13:55
Nagyon megszerettem a Mátrát. Azt hinné az ember, hogy egynapos túrákhoz Budapestről túl messze van, így sokan elkerülik. Nem is szoktunk túl sok turistával találkozni útközben. Pedig a Stadionoktól reggel több közvetlen buszjárat is indul, és nincs is zsúfolásig megtömve, nem kell félórával előbb sorbaállni a buszmegállóban, hogy ülőhelyet kapjunk. Persze-persze, ott megy végig a 24-es út, aminek napközben a zaja a hegyormokra felhallatszik, és a fene egye meg a közutat gyorsulási versenypályának használó motorosokat. Ezt a kis civilizációs ártalmat azonban feledetik a gyönyörű tájak.

Van abban is némi kihívás, hogy az ember gyalogszerrel hódítsa meg Magyarország legmagasabb pontját, és ne az attól 100 méterre levő parkolóból :)

Budapestről ennek legkényelmesebb kiindulópontja Mátrafüred, a Mátra déli kapuja. Persze akinek kényelmetlen volna a busz, vagy szeret romantikázni, megközelítheti kisvasúttal is, amely egész évben közlekedik.

Számos bércen és völgyön át közelíthető meg a Kékestető, egyik szebb, mint a másik. Tavaly tavasszal a Vizes-Keszőn mentünk fel, és a Benevár-bércen ereszkedtünk le. Idén új útvonalat akartam felfedezni, így terveztem a Csatorna völgyet, ahova a tavalyi túra elején csak bekukucskáltunk, és visszafelé útra egy másik patakvölgyet, a Kalló-völgyet.

Mátrafüredre érkezve a nagy igyekezetben jól leszálltunk egy megállóval előbb, de időben sikerült észrevenni a gikszert, és gyorsan visszaszálltunk. A helyes megállónál a csapatunkhoz autóval csatlakozók már vártak bennünket. Jutka készített is egy startfotót, ahogy kiszállunk a buszból. Gyors egészségügyi kitérőt ejtettünk meg, aztán nekivágtunk az útnak.

A Mátra nemhogy nem fagyott, de nagyon kellemes, tavaszias idő volt: +10°C és szép napsütés.

Kellemes-kényelmes út kerülgette a patakot eleinte. Több piknikezővel, sétálóval is találkoztunk útközben, a napsütés kicsalogatta az embereket. Aztán elhagytuk Mátrafüred határát, és a civilizációt is. A megolvadt hó jócskán megduzzasztotta a patakot; szerencsére csak egyszer kellett átkelnünk rajta. Kerestünk egy gázlót, ahol szűkebb volt a patak medre és néhány kővel még megtoldottuk, aztán először a hosszú lábú fiúk, majd Sanyi segítségével a lányok is sikeresen megbirkóztak az útakadállyal. A völgy végig csodaszép volt, mohos bazaltkövek tengere borította. Fölöttünk pedig érdekes sziklás bérceket láthattunk. Szavakkal nem is lehet elmondani, inkább nézzétek meg a képeket.

Az út folyamatosan emelkedett, végül magunk mögött hagytuk a patakot és erős kaptatóban folytatódott az ösvény. Ahogy magasabbra értünk, először 1-2 hófoltra csodálkoztunk rá, majd egyre fehérebb lett a környék. A Kékesen persze a hóágyúk segítségének köszönhetően főleg a sípályán maradt meg a hó. Persze itt is jócskán olvadt, így meg kellett küzdenünk a latyakkal.

A csúcskőnél persze megörökítettük magunkat, utána fellifteztünk a toronyba. Kiláttunk, aztán megkávéztunk, és minden dörgedelmes felirat ellenére fogyasztottunk a hazaiból is.

Vicces ez a hely. Legombolnak az emberről 400 pénzt azért, hogy néhány emelet magasságból kitekinthessen, az rendben. Alatta körpresszó, ami nagyon jó, hogy az ember egy csúcskávéval felturbózza magát a visszaútra. Viszont ha az embernek egyéb dolga is akad még (főleg az ember lányának komplikált művelet a hidegben mindent kicsomagolni meg vissza), szóval azért plusz 100 Ft-ot legombolnak rólunk. Mert a liftpénz és az elfogyasztott kávé a klotyópénzt már nem foglalja magában.

Ja, és persze kutyát a torony egész területére nem engedik be. Pedig maximum a szuvenyírárus giccskészletét dézsmálhatná meg, a pénztár elzárt fülkében van. Tehát ha én felmegyek félórára kilátni, a kutyát kössem ki, és fagyasszam oda télvíz idején a ház elé. Szeretem, hogy ilyen állatbarát ország vagyunk.

Tesómmal azért megpróbáltuk becsempészni a földszinti előtérbe, de egyrészt a kuty nem elég kicsi ahhoz, hogy elrejtsük, másrészt nem bírt nyugton maradni és elkezdett mászkálni, így távoznia kellett :(

A kilátó után a sárga jelzésen folytattuk tovább az utat. Itt fenn az északnyugati lejtőkön maradt némi olvadozó hó, ami kicsit megnehezítette a járást. Közben utunkba került egy kilátópont, ahonnan a hegyoldalból letekinthettünk Parád, Recsk és Sirok lankáira. Aztán hamarosan erős, majdnem függőleges lejtőn kellett lefele kapaszkodnunk, míg betorkolltunk a S+ szintútjába, amin visszatértünk a déli sípálya aljához. Közben Jutkáéknak vissza kellett szaladniuk az ottfelejtett fényképezőgépért, így ők a déli sípályán mentek le Mátraházára és ott vártak be minket.

Egyik túratársunk a latyak és lejtő megpróbáltatásait nehezen bírta, és nagyon elfáradt, ezért Mátraházán őt föltettük az éppen beérkező budapesti buszra. Utána Jutkáék rádumáltak minket a lángosos meglátogatására, ahol elfogyasztottuk az egész maradék készletet. Nagyon fincsi volt. Mivel az időből kissé kicsúsztunk, így rövid töprengés után átterveztem a visszautat. Ugyan már kezdett sötétedni, de az utolsó közvetlen budapesti buszig azért még volt egy szűk óránk. A Kalló-völgyön át Mátrafüredre ez már nem lett volna elég, de ehelyett elindultunk a sárga jelzésen, hogy félúton az Ózon szállónál még kényelmesen elérjük a buszt.

Sötétedés alatt túráztunk tovább, egy rövid szakaszon még Mátraháza közvilágítása világított. Aztán közrefogtuk a lámpátlanokat és úgy haladtunk tovább. Érdekes táj volt, már amennyit az esti szürkületben láttunk belőle. Nappal mindenesetre érdemes lesz majd visszatérni ide.

Az Ózon szálló építési területe körbe volt kerítve, de a turistaút egyenesen általvezetett rajta, így gondoltam, valahogy majd áthidaljuk. A kerítéshez érve érdekes feladat várt bennünket: volt "átjáró", amelyet egy kiszuperált traktorgumi szolgáltatott. Éppen kezdtem megkönnyebbülni, mikor jobban belenézve észrevettük, hogy a gumi túloldalát egy hatalmas földkupac zárta el, így nem tudunk átbújni alatta.

Persze egy maroknyi mindenre elszánt túrázónak semmi akadály nem leküzdhetetlen, hát átkommandóztunk a gumi és a kerítés közti résen. Miután jól átbújtunk, a kutyát is átszuszakoltuk. Aztán hogy a kerítés másik oldalán hogy küzdjük át magunkat, azon mindig csak egy "majdcsakleszvalahogy" gondolattal túllépek.

Ezzel indultunk volna tovább, mikor szemünkbe ötlött egy intő tábla, hogyaszongya építési terület, tilos az Á, a turistaútvonal elterelve, keressünk másik útvonalat, és hogy őrkutyával nézzen farkasszemet, aki mindennek ellenére odamerészkedik. Hát minthogy ment is a buszunk, és még egyszer vissza nem mászunk a traktorgumi alatt-fölött-mellett, halált megvető bátorsággal továbbmentünk. Dorka kutya úgyis velünk volt, gondoltam majd jól elzavarja a távoltartásunkra kirendelt kutyákat.

De erre nem került sor, baloldalt egy épülőfélben levő szárny, jobboldalon mintha már készen lett volna (vagy a kísértetek világítottak az ablakok mögött), meg valami lakókocsiféleség. Lent aztán teljesen szabad volt az út, így megmenekültünk a további akrobataakcióktól. Az út végére a társaság és a kutya is jól elfáradt, sötét is volt. és már csak negyedóránk volt a busz érkezéséig. Így hát maradtunk, bevártuk a buszt, amivel visszatértünk, ki Mátrafüredig, ki Budapestig.

A megtett táv kb. 12 km-re rövidült, de mi vagy 25-nek éreztük. A szint kicsit több lett, de nem sokkal, a 710 helyett 730 m (amiből kb. 700-at az út első 6 kilométerén tettünk meg). Gratula mindenkinek, aki eljött.

Utószónak még egy rövidke technikai érdekesség: Tavaly óta vagy lecserélték a buszokat, vagy jó napunk volt, mert pöpec új busszal utaztunk oda-vissza. És azt is meg kell említenem, hogy úgy látszik a Volán is szigorított az ellenőrzésen, mert pár hónapon belül életemben második alkalommal találkoztam jegyellenőrrel. Odafelé Mátrafüreden szállt fel, amikor mi leszálltunk, visszafele szintén Mátrafüreden, itt már a mi jegyünket is meglobogtathattuk neki.