Kantavári kanyar és távolbanézés-Mecsek

Gyorstalpaló kurzus kétbalkezeseknek, zergelelkű nyugdíjasok a toppon, és parasztból nem lesz szalonna.

Ragyogó napsütéses nappal ment végig az első igazán tavaszi túránk itt a Mecsekben. Niki elhívta egy kis osztálytársát, Minát, és öcsémet is sikerült rávenni, hogy mozduljon ki egy kicsit a számítógép mellől. Eljött Éva is ismét, és Szilvia is csatlakozott, akit " újoncként " köszöntöttünk a csapatban. Kripi is rászánta magát a sétára, de most Suzy nélkül érkezett. Plusz jómagam, így heten voltunk a túrán. Mint a gonoszok !

Indulás után újfent megerősítettem magam abban, hogy a magyar emberek abszolút nincsenek tisztában a jobbkéz-szabály fogalmával. Egy tőlem balról érkező ( a "jobbratarts" fogalmát sem ismerő szőke nő ) rongyolt fékezés nélkül lefelé az út közepén úgy, hogy alig pár méterre ált meg a kocsim mellett, mivel a kanyarodást már megkezdtem. Sikerült a koccanást kivédeni, majd a továbbhajtásom után szóltak a lányok, hogy a hölgyike félre nem érthető módon hozta tudtomra - egy nemzetközi kézmozdulattal színesítve - hogy szégyeljem magam, mert szabálytalankodott....Na igen. Legyen. Kesztyű felvéve, ezt azért már nem hagyom. Senior : fékez. Megfordul, és irány vissza, egy kilátásba helyezett gyorstalpaló ( vagy gyorsverő ) kommunikáció reményében. Valószínüleg ha a szürkeállománya nem is működött kellőképpen, azt azért felfogta, hogy valószínüleg vagy egy verés, vagy egy jelentős ilyesztés várja, ha a kezeim közé kerül. Nem volt szándékomban tetlegességre folyamodni, de ha a gyerek is veszélyeztetve van a kocsiban, és még a másiknak áll feljebb, az általában vérlázító. Lényeg a lényeg, hogy látta a fordulatomat, és jó nagy gázzal megfordult, és ahogy tudott távozott a színről. ...Kétbalkezes tukkó... erről ennyit.

Naszóval. A Dömörkapu parkolójában már ott várt Éva a kis zöld kocsival, majd később Kripi is megérkezett, Szilvia is csatlakozott, és 9:10-kor nekiiramodtunk a körsétának. Várnunk kellett ugyan pár percet, mert egy közel százfős társaság indult útnak ugyanarra, és semmiképp sem akartunk keveredni velük. Indulás után elsütöttem egy anekdotát a helyi "Dömörkapu Büfével " kapcsolatban, miszerint úgy 1990-környékén tél közepén kizavartak minket a helyiségből, mondván, ha nem fogyasztunk kívül tágasabb, mert az nem melegedő.
De erre majd később visszatérek.
Szóval nyomás a piroson, szép kellemes tempóban a Kis rétig, keresztezve a globális felmelegedés végett igencsak kihasználatlan pécsi sípályát. Felderengtek az emlékek a régmúltból, egész teleket végigölelő többhetes havazási ciklusokról, a nagy szánkózásokról...De jó is volt. Na de most örültünk a tavasznak, a napsütésnek, és a fél négyzetméteres pocsolyában megbújó kis békáknak is. Saját medence az erdő közepén. Mázlisták.
Első pihi ivással, és szusszanással a réten, majd tovább ballagunk. Kellemes emelkedő, majd jelentős lejtő egészen a Kantavárig. Rajtam kívül még senki sem járt a romoknál, sőt Szilvia említette, hogy többször el is ment már mellette úgy, hogy nem is tudta hogy ott van. Sajnos nem sok maradt a régmúltban nem is annyira kicsi várból, csak egy pár falmaradvány, és szétszórt kövek mindenfelé. Egy kiadós kajálás eltöltésére viszont alkalmas a helyszín, így bedobtunk pár szendvicset, csokit, meg ami úgy kézbeakadt.
Ekkor egy öreg hölgyikére lettünk figyelmesek, aki igen nagy slunggal döcögött felfelé a várhoz, mondván, hogy az elveszett csoportot keresi, akik Sikonda irányába tartanak. Nos, ezek nem mi vagyunk, de hamarosan leereszkedünk, és szívesen útbaigazítjuk. Erre nem került sor, mivel a még igen gyér lombozatnak köszönhetően a csoport láthatóan a pár száz méterre lejjebb lévő Kantavári forrásnál gyülekezett. A mamit tájékoztattam, aki igen nagy lendülettel vetette bele magát a megközelítési procedúrába. Gyorsan mozgott a hegyoldalban, pedig nem volt már fiatal. Sz’tem a nyugdíjszelvényei is vastagabbak már, mint a pécsi telefonkönyv. ...Hmm...elismerésem.

Mi is a forrást céloztuk meg, feltöltésre váró üvegekkel, mivel a remek időjárásnak köszönhetően erősen kopott a folyadék a flakonból. A napfény erejéről még mellékesen annyit, hogy igazi "melósszínű" lett az alkarom ( karóra helye fehér, körülötte piros, egészen a póló vonaláig, onnan felfelé : mentőautó jelleg ).
Na innen irány a sárga körön felfelé, megítélésem szerint olyan útvonalon, amin nem járhatnak túl sűrűn. Ebben a többiek is megerősítettek, így igen vadregényesre sikeredett ez az etap. Utat nem láttunk, csak keresztbe dőlt fákat, vagy vízfolyást az út közepén. Persze később jobb lett az útvonal, és hamarosan fel is értünk a Lapisra. Innen már csak egy rövid séta a Tubes teteje, ahonnan a János kilátóból néztünk körbe, növelve a távolbanézések számát. Sajnos az idő nem kedvezett, jóval párásabb volt a levegő, mint azt ahogy szerettük volna, így sem a Fekete hegyeket, sem a Badacsonyt nem sikerült megpillantanunk. Sebaj. Tudjuk hogy ott vannak. Kaja, pia, agyrém a helyi kirándulóosztály miatt, és a sárgán tovább a Kis Tubes felé. Itt megpróbálkoztunk az időzített felvételekkel, kisebb nagyobb sikerrel, de mind rajta voltunk a képeken.
Húsz perc, és feltűnk a cseppet sem kicsi pécsi TV torony tetemes tömege, de kihagytuk a "megmászását", tudva, hogy odafentről sem láthatnánk többet, mint a János kilátóból.

Irány a Dömörkapu, szintén a sárgán, most már csakis lefelé, a telente szánkópályaként funkcionáló turistaúton ( ismét gyerekkori emlékek.... )...na persze, ha Holle anyó is úgy akarja.
Röpke 4, 4 és fél óra alatt le is tudtuk a távot, így úgy döntöttünk, hogy a vidámpark mögötti Flóra pihenőnél is tiszteletünket tesszük. Innen tökéletesen látszik a Karolina külszíni fejtés, közepén a bányatóval. A tó színe még így messziről sem túl bizalomgerjesztő, szerintem ilyen löttyben oldják fel a terminátorokat is, mert élővilága úgy 0 %-lehet maximum.
Na és persze a már korábban említett Dömörkapu Büfé is szolgált némi unaloműzéssel, mivel a helyi hölgyike zokon vette, hogy csak Kripi, és én fogyasztjuk az általa forgalmazott 200 Ft-os kávét, a többiek pedig csak a helyet foglalják a " magánterületén " , amiért havi 30000 Ft-ot fizet. Tuti hogy ő ugyanaz a nyanya volt, aki ’90-ben kizavart minket a hóra... Kutyából nem lesz szalonna. Parasztból nem lesz jó kereskedő.
Bár a 30 E hamar összejöhet, mivel a szelet zsíroskenyér hagymával 220 Ft-ért volt kapható. ( ??? )
Úgyhogy hasonlóan a fekete pontot érdemlő turistataszító helyekhez kell sorolnom, karöltve a Mánfa melletti Kőlyuki betérőhöz.
Lehet hogy ilyen a szerencsém, vagy csak rossz büféket keresek fel, nem tudom.

Amit tudok, hogy ez a közjáték sem rontotta a kedvet, hangulatot, és tompította az élményeket, amit a túra okozott ennek a kitartó csapatnak. Tudjátok : Heten, mint a gonoszok.

Tavaszra ez volt az utolsó túrám valószínűleg, mert vár a Németalföld, de ígérem, amint tudok, megint jelentkezek valamilyen túrával a Mecseken.