Fantasztikus dolog, hogy már félszáz túravezető tervez, szervez, munkálkodik örömet okozva és felejthetetlen élményeket adva az idelátogatóknak. Fantasztikus dolog az, hogy a több mint hétszáz regisztrált tagunk kapja rendszeresen a túrák hírleveleit, látogatja rendszeresen a túraoldalainkat és a Fórumot, emellett naponta legalább ugyanennyien kattintanak még ránk, olvassák tartalmainkat, nézegetik fotóinkat . A legfantasztikusabb azonban az, hogy immár megye-, sőt országhatárokon átnyúló baráti kapcsolatok születtek a Sétafika révén. A hozzánk látogatók megszokták, hogy a túrák „átjárhatók”, vagyis minden túravezető szívesen látja az új arcokat, nincs klikkesedés, nincs „törzsgárda”, bár már az első túrán úgy fogad mindenki, mintha régi ismerős lennél. Semmi sem kötelező, nem kezd senki izzadva „csapatépíteni”, egyszerűen csak jól akarjuk érezni magunkat. Gyalog, kerékpárral, szárazon és vízen!
Túravezetőink fáradhatatlan munkájának és nyughatatlan lelkének köszönhetően hétről hétre járjuk be hazánk és a környező országok legszebb, legizgalmasabb tájait. Megismerünk olyan településeket, amelyekről egyébként alig-alig hallhatunk, megcsodálunk olyan panorámákat, amelyek látása csak keveseknek adatik meg, megtanuljuk ismeretlen hegyek völgyek neveit és olykor élvezzük a városi ember számára már elveszettnek hitt őszinte vendégszeretetet.
Mivel szájról-szájra terjed a hírünk és napi 300-400 különböző szóösszetételre is „minket dob ki a gugli”, ezt a hozzáállást, hangulatot, csapatszellemet egyre többen ismerik meg. Ha pedig valaki idejött, az körül is néz: kortól, teljesítőképességtől függetlenül mindenki megtalálja a számára megfelelő túrákat a könnyű sétától az extrém kúszás-mászásig, a kellemes, könnyű kerékpározgatástól a vad száguldozásig.
Mi történt az elmúlt fél évben?
A túrák történeteit nem tudjuk felsorolni, még a tájakat se, annyian jártunk és annyi felé. Így is van rendjén, hiszen ez a Csapat nem attól csapat, hogy néhanap össze van terelve valahova elég nagy a tömegben ahhoz, hogy bárki egyedül érezhesse magát. Nem: mi sok-sok túralehetőség közül válogatva járjuk a világot barátságokat kötve, mégis kötetlenül. Van, hogy több hónapig sem találkozunk valakivel, holott rendszeresen túrázik a Sétafikával, de aztán annál nagyobb a viszontlátás öröme.
A weboldal sem pihent a babérjain: igyekeztünk közösen kialakítani minél „túrázóbarátabb” felületet. A „Hibalista/Ötletbörze” segítségével minden regisztrált felhasználó segíthet az oldal építgetésében ötleteivel, hibaüzeneteivel. Ez nagyon nagy segítség, hiszen így tényleg olyan lesz az oldal, amilyennek szeretnénk; ez persze azt is jelenti, hogy a folyamatos fejlesztés miatt néha benne marad a rendszerben egy-két hiba, ám eddig mindenki türelmes volt hozzánk.
Elkészítettük és azóta is használjuk saját fejlesztésű Fórumunkat, amely teljesen egyedi (nem innen-onnan lekoppintott) program-motorja segítségével lehetőséget adott, ad arra, hogy bármikor továbbfejlesszük, kiegészítsük (itt jelent meg először a két perces „visszamoderálás” lehetősége, stb…). Szintén saját programozású csetszobánk (Játszóterünk) is szépen éldegél, nem kell érdektelenség miatt törölnünk (naná, hiszen sokan kifejezetten kérték anno).
Mivel rengeteg túraprogram kerül fel folyamatosan aktualizálva, igény született a túrák szűrésére, keresésére is, amit a közelmúltban sikerült elkészíteni.
Az igen nagy forgalom, a rengeteg felkerülő anyag miatt kompromisszumokat is kellett kötnünk. Sajnos egy-két nagyobb fejlesztés csúszik, mivel nagyon jól kell optimalizálni az oldalak sebességét, hogy a szerverünk ne legyen túlterhelt, illetve mindent úgy kell kialakítani, hogy bővíthető legyen (számolva a folyamatosan növekvő létszámunkkal). Lassan halad a közösségi felület fejlesztése (felhasználók adatai, stb), a privátcset kialakítása. Lassan halad, de készülget.
Szerencsére a nagyobb „falatok” mellett jut idő a kisebb csinosítgatásokra:
- Fotógalériánk diavetítőjének beüzemelése után kitaláltátok, hogy lehessen véleményezni a képeket és ez láthatóan igen népszerű lett,
- Saját kis irodalmi páholyunkba szebbnél szebb írások kerültek fel,
- Többek ötletelése alapján megkezdődött a túraprogramok, a fórumok, az élménybeszámolók és a galériák összekapcsolása, így még dinamikusabbá téve a keresgélést,
- A Fórum testreszabhatósága, a Fotógalériába feltöltők név szerinti keresése is megoldódott.
Az ötletek azonban kifogyhatatlanok. Hála Nektek egyre jobb és használhatóbb lesz a felület. A fejlesztés persze időhiány miatt mindig az ötletelés mögött fog kullogni, de azért nem kell elkenődni: ugyanígy kullognak utánunk azok, akik szeretnének ezt-azt lekoppintva lekőrözni minket. :)
Az sem kedvetlenítette el a Csapatot, vetette vissza a forgalmat, hogy az utóbbi időben több komolyabb támadás is történt az oldalunk ellen. Az év elején a Fórumunk volt a célpont – vélhetően csípte a szemét valakiknek, hogy pörög, megy a szöveg, jól elvagyunk. A közelmúltban pedig egy komoly szervertámadást kellett kivédeni és az okozott károkat kijavítgatni (ez a támadás szingapúri proxy-n keresztül történt, de elég vicces azt gondolni, hogy távol-keleti heckerek elsődleges célpontja egy ingyenes túraportál statisztikai- és felhasználói adatbázisa), vélhetően itt inkább hazai ügyeskedésről lehetett szó: mint az ismert többeknek nem tetszik, hogy mi valóban ingyen „adjuk” azt, amiért mások burkoltan vagy nyíltan pénzt kérnek. De ez legyen az ő bajuk, mi meg tudjuk védeni magunkat, még ha olykor fennakadással is kell számolnunk. „Valamit jól csinálunk, ha ennyire csípjük a szemét egy-két Mazsolának”.
Szerencsére a fontos, mértékadó túraoldalakkal jó kapcsolatokat ápolunk. Ez nagyon jól van így, hiszen a cél közös, s ezt egymást segítve könnyebb megvalósítani.
Sajnos van a portálunknak egy mind jobban növekvő problémája is, amit egyre több hozzánk látogató vet a szemünkre: annyi itt a program, hogy komoly fejtörést okoz kiválasztani, mire menjünk el és miről mondjunk le. Nos, igen …ezt mi is utáljuk, de valahogy csak túltesszük magunkat rajta!
Addig is: minél többet túrázzatok, bringázzatok, evezzetek és továbbra se kíméljetek minket az ötleteitektől!
Köszönet mindenkinek! Túravezetőknek, túrázóknak, segítőinknek és ötletembereinknek!