aedc77
105325
3d7a3c
e4f3d1
tavasz
2006 június2011 szeptember2006 szeptember2011 december2014 március2011 szeptember

Bakonyon át a Balatonfelvidékre

Szerző:
János
2009 július 04 18:51
Július 4-én, reggel 7 órakor indultunk a Széna térröl 29 fővel. Az M7-71-72-8-as főúton indultunk Herendig, majd ott letérve, Szentgálon át értük el az Úrkút község határában levő Csárdahegyi Tanösvényt, ahol az Őskarszt található. Itt a tanösvényt körbesétálva utaztunk tovább. Következő megállónk: a Monoszló határába levő Hegyestű, a Balatonfelvidéki Nemzeti Park Geológia-i bemutató helye volt. Megtekintettük a kiállítást, majd a 196 lépcsőn felmentünk a Hegyestű tetejére, ahonnan szép kilátás nyílt a Balatonra, valamint a szemben lévő hegyekre (Badacsony, Csobánc, Gulács). Tovább utaztunk Barnag felé. A Tótvázsonyi elágazásnál leszállva a buszról gyalogtúrát tettünk Zádorvárán keresztül, Pécsely község-be. A túra az eredetileg tervezett 6 km-nél, kicsit több (kb 8 km) lett, mert a jelzések hiánya miatt kicsit elkevertünk. Itt jegyezném meg, hogy Pécsely felől követhetően ki volt táblázva, hogy merre kell menni, de úgy látszik a Barnagi Önkormányzatnak nem érdeke, hogy az egyetlen turisztikailag érdekes (Zádor Várát) a turisták bolyongás nélkül kereshessék fel.
Pécselyen egyesek nem törődve az időveszteséggel megebédeltek, így csak 16.45- kor sikerült tovább utazunk Balatonfüredre ahol a Lóczy barlangot tekintettük meg. Sajnos a tervezett utolsó látnivaló a Balácapusztai Villagazdaság romkert (a be nem tervezett ebéd miatt) kimaradt helyette Balatonfüredi sétát iktattunk be. 18.30- kor elindultunk vissza Budapestre. A visszaút közel 2 órás volt ezért utazás közben DVD vetítéssel újból megtekintettük a látott élményeket. A résztvevők útvonalismertetőt kaptak térképpel.
Következő utazásunk Szlovákiába vezet. A 21 fős autóbusz megtelt. Az egynapos buszos útjainkon a étkezés csak hozott ételből oldható meg, mert az idő rövidsége miatt éttermi étkezésre nincs lehetőségünk. Kávé, italfogyasztás a egészségügyi pihenőknél lehetséges. Az éttermi étkezés, és a kiszolgálás lassúsága (amit többször is tapasztalhattunk) elviszi a időt a látnivalótól. Minden buszos útra időbeosztás készül, amit szeretnénk betartani,hogy minden beígért látnivaló beleférjen a programba. Sajnos mindig akad egy-két ember a csoportba akik ezzel nem törődnek, és felborítják a rendet....