f0af69
6d3f0f
925f28
fae4cd
osz
2009 december2016 szeptember2005 december2005 december2011 szeptember

Koldusszállásig Kéken Keveregve

Szerző:
Mars3696
2010 április 25 09:33
Könnyű, vasárnapi túrát terveztem a Gerecsébe. Szokás szerint az utolsó pillanatban derült ki, hogy hányan leszünk, sőt még a találkozási pontnál sem tudhattam pontosan. Fellélegeztem, amikor felismertem Bodzát a parkolóban, hiszen két autónyira saccoltam a létszámot és ha ő nem jön, akkor nincs elegendő jármű.

Mint mondom, szerencsére megjelent: örömmel azonosítottam be a fórumos avatarja alapján. Itt kicsit örültem, hogy nem vigyorisárgaarcos-Bakesz vagy avatarbelihercegnős-Theni képecskéje van.

Szerencsésen összejöttünk tehát a parkolóban nyolcan, sőt kiderült, hogy velünk tart Lizi kutya is. Őt először bizalmatlanul méregettem, mert bár kedvelem a kutyákat, nem szeretek azonnal bratyizni velük, mert aztán azt gondolják, standard-állapot a kéznyalogatás meg az uzsikoldulás. :) . A BAH csomópontnál felkaptuk még Lappantyút is, aki később előlépett udvari állat- és növényhatározó mesterré. De itt még csak sima turistának tűnt.

Szárliget nincs messze, bár én folyvást Szigligetre akartam menni. Szerencsére nem sikerült és végül kikötöttünk a vasútállomáson. Bodzával otthagytuk a többieket OKT pecsételni és sörözni, mi meg eltekertünk a végpontra, letenni az egyik autót.

Végre indultunk! Rossz felé! De legalább gyorsan!

Persze nem tévedtem nagyot, hamar korrigáltuk és immár a jó úton haladva csodálhattuk a feléledő gerecsei erdő szépségeit: mindenütt virágok, rovarok, friss hajtások, illatok. Tucatarccal és Szjudittal egyetemben szorgalmasan kattintgattunk. Nem tettük meg a Dorka által javasolt kitérőt az induláskor, mert elég későn tudtunk csak elindulni, így hamar túljutottunk az út legcsúnyább részén, az autópályás kilóméteren, aztán egy szép legelőn felkaptatva elértük a kis tavakat az út első szakaszán. Unkák zenéjétől kísérve majdnem láttunk egy fekete gólyát, de sajnos Lappantyú is meg tudta nézni és lehűtött minket, hogy nem azt láttuk. Persze! Könnyű, ha valaki nem csak a verebet, gólyát, fecskét ismeri készségszinten.

Az út rövidesen emelkedni kezdett, a hőmérséklet nem kevésbé. Hamar lekerültek a felesleges göncök és szépen fogyott a víz is. Bár a szint komolytalan volt, azért megizzadtunk, mire felértünk a kulcsosházhoz.

Na, hát ez a hely csodaszép! Kifeküdtünk az árnyas fák alá a fűbe, elővettük az elemózsiákat és pihentünk egy nagyot. Klau pihenés helyett gombavadászatra indult, a cseh kucsmagombák nem kis rémületére. Többünknek eszébe jutott, hogy jó lenne itt megszállni egy éjszakára: a nyomokból és a talaj feltúrt állapotából ítélve itt éjszakánként röfögésektől, morgásoktól lehet hangos az erdő. Jó, tudom én azt, hogy ezeket a hangokat egy vidámabban eltöltött este után bármelyik spicces társaság tudja produkálni, de ez mégiscsak izgibb lenne.

Pihenő után kisétáltunk a tisztás szélén kinyúló északi kiszögelléshez, s gyönyörködtünk kicsit a tájban, a kilátásban. Turbi (akit akkor még csak Judit néven ismertem) álmodozva próbált dombtetőt keresni egyetlen fával a tetején valamilyen ír legendára hivatkozva, mindhiába; minden dombtetőn piszok sok fa álldogált. Javasoltam neki, hogy válassza ki a legszebbet, a többit meg kezelje le láncfűrésszel.A panorámában kigyönyörködve magunkat nem mentünk vissza a kék jelzésig, hanem egy erősen kaptatós, szűk gyalogösvényen haladva ostromoltuk meg a csúcsot. Nem csaltunk nagyot, mert az ösvény szinte pont a K nyomvonalával párhuzamosan haladt felfelé, de érintett egy másik szép kiszögellést is, úgyhogy mindenképp jobbnak tűnt.

A Somlyó sziklás tetején újabb pihi következett. Innen fantasztikus kilátás nyílik mindenfelé, s bár kicsit párás volt a levegő, jól látszottak a közeli hegységek csúcsai. A talajon burjánzó megannyi virág illata betöltötte a levegőt. Sztomi kifeküdt - szerintem be is aludt kicsit - Szjudittal, Klauval elfogyasztottuk a csúcs sörünket, aztán megkerestem egy geoládát emlékezetből. Klau, Bodza és persze Lizi kutty odakíváncsiskodtak, amíg a többiek leülve, lefeküdve élvezték a szép időt, az enyhe szellőt. Olyan idilli volt a hely és olyan kellemes a levegő, hogy legszívesebben én is kifeküdtem volna aludni egyet.

A domboldalon a kék háromszög jelzésen ereszkedtünk visza a kék jelzéshez. Közben egyszer csörtetésre lettem figyelmes. Mint kiderült Sztomi nem hallotta, hogy indulunk (nem szoktam teleüvölteni a légteret, mint Imi :))) - mondjuk nem is bírnám), ezért kicsit kibővítette a szundikálást. A kék jelzésnél feltűnt volna, hogy hiányzik, így viszont a frászt hozta rám: azt hittem, hogy én zárom a sort, erre vágtatása, zsebében a lötyögő vizesflaskával elég megdöbbentő volt, amíg rá nem jöttem, mit hallok a hátam mögül.

Innen jórészt murvás úton, aszfalton haladtunk, bár volt egy nagyon klassz rész, amikor a nyúlfarmokat elhagyva egy ligetes erdőben haladva csörtetésre figyeltünk fel. Nem Sztomi volt az, hanem egy szép nagy szarvascsorda. Ők is, mi is megálltunk. Vártak kicsit, majd felbátorodva átszaladtak tőlünk nem messze az erdőben: fantasztikus látvány volt közelről a sok szép állat!

A Gerecse ezen szakaszán rengeteg állat lehet a nyomokból, zajokból, túrásokból ítélve.

Szép mezőkön, árnyas ligeteken áthaladva elértük az utunk utolsó szakaszát jelző fahidat. Itt Tomi kicsit megszédült, mert nem ivott egész nap elég folyadékot. Jól megkorholtuk érte, sőt büntetésből meg kellett ennie egy csokis nápolyit is. Remélem megjegyzi egy életre!!! :)

Az utolsó bélyegzőhelyen bélyegeztünk a sárga macskás bélyegzővel, aztán megnéztük Koldusszállást, majd a többiek leültek pihizni, mi meg Bodzával visszaindultunk az autókért. Sztomi elkísért minket, így ő tovább tudott menni Győrbe. Lizi kutya egész nap nagyon szépen viselkedett, igazán jól nevelt, kedves jószág: neki azonban itt kellett maradni, amíg visszatérünk. Távolodva visszanéztem és kicsit megsajnáltam: én ilyen szomorú kutyaszemekkel régen találkoztam. nem értette szegénykém, hogy csak kis időre kell nélkülöznie a gazdit. Ettől függetlenül nagyon fegyelmezetten viselkedett, csak a bánat emésztette feltűnően.

A túra utolsó látványosságaként láttunk egy akkora bazi nyulat a szántásban lapulva, hogy ha nem lettek volna velem, biztos megijedek tőle. Sunyított lecsapott fülekkel és úgy tett, mintha rög lenne. A mimikrit csak néha megmoccanó orraleplezte le. Büntiből lefotóztam.

Az OKT ezen szakasza nem volt túl kemény, nem tartalmazott nagy szinteket, mégis kellemesen elfáradtunk és nagyon jól éreztük magunkat!

Elköszöntünk Sétafikásan a klasszikus Csiga kézfogással, aztán autóba vágtuk magunkat és visszajöttünk Budapestre.

Köszönöm nektek ezt a szép napot! Jó kis csapat volt!