Dankó Katalin beszámolóját közöljük. Köszönjük, hogy megírta.
2010. május 4-én, a Túravezetők Klubja és a Természetvédő Turisták Köre, közös szervezésében egy napos kalandozást tettünk Somogy megyében.
Elsőként Balatonszentgyörgyön álltunk meg, ahol az un. Talpasházat néztük meg, a tájra jellemző építészeti jellemzőkkel. A következő a csillag alakú vár volt, ami nem / igazi / vár volt, hanem Festetics László erdészének lakhelye, az 1800-as évek közepén. Benne egy 40m mély kút, a helységekben pedig megelevenedik a végvárra jellemző élet, korhű eszközökkel, berendezéssel és viaszfigúrákkal. A vár körül az udvaron, rengeteg látnivaló van, régi szerszám, köcsög, konyhai eszköz, tiló, prés.....
Tovább utazva szép rendezett, virágos, Európa falu címmel kitűntetett településeken haladtunk át. Másfél óra utazás után értük el Babocsát a következő úti célunkat, rövid látogatást tettünk a Prinke kastélyban, ahol Helytörténeti Gyűjteményt néztünk meg.
Majd vezetővel tettünk sétát a Babocsán található Basakertben. Itt található a híres, keletről származó fehér, Csillag Nárcisz. Az óriási füves réten a nárciszok teljes pompájukban virágoztak. / A látogatás időpontja tökéletes volt./ Az itt történt régészeti ásatások során sok minden felszínre került, de ezek közül a gótikus kőtemplom romjait láttuk. Vezetőnk ezután a Drávaszentesen lévő új, egyedi stílusban épült Dráva Kapu Oktató Központba kísért. Az itt levő kiállításon megismerhettük az itt honos állatokat, növényeket. Rövid séta közben elmondta mik a főbb szempontjai a Duna- Dráva Nemzeti Parknak. Sajnos a Drávához idő hiányában nem jutottunk el, de még csak nem is láttuk.
Barcs következett, itt a Dráva Múzeumot néztük meg. A kiállítás helye egy régi magtár volt.
Hosszabb utazás után értünk Szigetvárra. A fő látnivalónk a vár volt, benne a kiállítással. A vár központi épülete a Szulejmán dzsámi, amit a vár ostroma alatt meghalt szultán tiszteletére építettek.
Innen Budapest felé vettük utunkat. Pécs városát, a székesegyházat az útról jól láttuk még háttérben a Mecsekkel. Az új M6-os útra kanyarodtunk, láthattuk az alagútak láncolatát. A hosszú utazás alatt filmet néztünk a látottakról, és egy kis ízelítő abból mi minden található még Somogyban. Az időjárás is kedvezett, hogy ez a nap ilyen kellemesen teljen.
Köszönettel a szervezőknek. Kati