f8f598
335310
6b8136
fcfbdc
nyar
2014 március2011 december2012 szeptember2009 december2012 március2005 december

A Cserhát kék szegélye

Szerző:
Fdorka
2010 május 08 17:47
Első "hivatalos" kéktúra beszámolóm olvashatjátok, tudnillik beújítottam egy OKT (Országos Kéktúra) bélyeg(ző)gyűjtő füzetet. A túra a Cserhátban Mátraverebélyen kezdődött, és mentünk egészen Nagybárkányon át a Tepke-felé, végül, ki a levesbe ki Pásztóra az autókért.

A túra legalább 2 hete pihent a Sétafika programok között, mígnem az indulás hetében elkezdtek csordogálni a jelentkezések. Aztán csütörtök-pénteken exponenciálisan szaporodtak. Alig győztem munkaidővel követni a jelentkezéseket, variálni az autóbeosztást. (Tanulság 1: Legközelebb mindenki a kijelölt találkozóhelyen találkozik, akkor is, ha az induláshoz ezért 10 perccel többet kell utaznia.) Végül minden szokatlanul símán ment. A találkozótól eltérő helyről induló autók rendben összeszedték utasaikat, és rövid variálás után Újpestről is sikerült elindulnunk - igaz, az utoljára befutó Ildit majdnem itt hagytuk.

Pásztón a vasútállomáson összegyűlt a csapat, mint kiderült, Laci autója a város szélén lerobbant, utasai még éppen időben megérkeztek. A hosszú túrát nem terveztem a visszavonathoz igazítani, izgalmas feladvány volt, hogyan jut majd haza mindenki Bp-re. (Tanulság 2: Többet nem engedek 4 főnél többet 1 autóba, még akkor sem, ha beférnének.) A vonat lassan megérkezett Pásztóra, Judit - ahogy ígérte, a vonatról integetett nekünk.

Összesen 25-en lettünk így. Rengeteg ember. Nem szeretek egyedül ekkora csapatot mozgatni, rengeteg idegeskedéssel jár, és nagyon fárasztó, hogy a csapatot összetartsam. (Tanulság 3: Nehezebb túrákra 15 főnél többet nem viszek magammal)

Miután majdnem leszálltunk Mátraszőlős-Hasznoson, majd Tar-on, végül a dzsípíesz ellenkező jelei ellenére eltrafáltuk Mátraverebélyt. Leszálltunk a vonatról, természetesen első utunk a közeli kocsmába vezetett, természetesen csak a stempliért. :) Átvágtunk a Cigánytelepen, meglepően rendezett volt, majd kezdődött utunk első és talán legnehezebb kaptatója az akkor még forró napsütésben a Szentkútig. A Csapás-tetőnél Dr. Lada próbált eltéríteni a Mária-útra, de ellenálltam (valamit hagyni kell legközelebbre is :)). Tehát folytattuk a menetelést a K-en majd K kockán, árnyas fák alatt. Rövid ereszkedés után megérkeztünk a Szentkúthoz. Tébláboltunk itt egy kicsit, bekukucskáltunk a templomba, majd felmásztunk a remete barlangokhoz. Érdekes, mésztufába vájt több szobás apartmanok ezek. A tetejéről pedig szép kilátás nyílik Szúpatak felé.

A következő (útvonal)módosító indítvány Dél-Budai túratárstól (Gyuri) érkezett, aki mint utóbb kiderült aktív tagja a Cserhát Baráti Társaságnak, és a környék jó ismerője. Így nem mentünk vissza itt a K-re (majd le fogom vezekelni, hogy az OKT-ből 500 m-t kihagytam), hanem jelzetlen ösvényen a Szent László hasadék gyönyörű szurdokához mentünk. Benn az árokban másztunk, míg a Z jelzés torkolatához nem lyukadtunk ki. Innen jobbra fordulva pár lépés után a Szt. László forráshoz jutottunk, amelynek környékét a Táltos Iskolások gyönyörűen rendbetették. Ettől a forrástól nem messze további 3 forrást találhattunk az út mellett a patakvölgyben. A forráscsoport forrásainak neve: Szentháromság, Szent István és Szent Imre.

Itt a forrásnál tűnt csak fel öcsém hiánya. A nagyszámú társaságban csak akkor kezdtem el keresgélni, mikor a forrásból vizet szerettem volna venni; t.i. nála volt egy kis üres műanyag flakon. Kérdeztem a többieket látták-e, de senki sem emlékezett. Nemrég a szurdokban még megvolt. Még mindig nem volt meg, mikor indultunk volna tovább, így hát keresésére indultam. Nem találtam őt meg, de érkezett egy telefonhívás Zozektől, hogy néhányan elkevertek a csapattól, és visszajutottak a Szentkúthoz. Szerencsére a tesóm is velük volt. Gyors útvonalegyeztetés után abban maradtunk, hogy ők visszamennek a Kékre, folytatják az utat, mi megyünk tovább a magunk útján és később találkozunk majd.

Dél-Budai navigálásával továbbindultunk a Z-n majd egy szekérútra tértünk, végül egy nyiladékon át visszaereszkedtünk a kék útra. Rövid telefonos egyeztetés után kiderült, elhagyott túratársaink nem sokkal járnak előttünk, és egy alkalmas helyen aztán be is vártak minket, így egybesülve dagasztottuk tovább a sarat Sámsonháza felé. A túratársak gyomra egyre hangosabban korgott, ezért kerestünk gyorsan egy kocsmát, ahol sörrel töltekezhettünk (a kocsmárosnéni még a pult másik oldalán levő boltból is kiszolgálta a nassolni vágyókat). A mellette levő árokparton megebédeltünk, aztán irány a vár. Fejérkő-vára, másnéven Sámsonvár a falu szélén levő dombon áll, jó kis kaptatóval jutottunk fel hozzá - a társaság strapabíróbb tagjai. Néhányan inkább hosszú pihenőt tartottak a kicsit odébb levő exkőbánya füves teraszán.

A Nagybárkány felé vezető úton sötét fellegeket láttunk gyülekezni a Mátra irányából, amelyek egyre csak közeledtek felénk. Mire beértünk a faluba, utól is értek minket, és elkezdett esni az eső. A buszmegállóban gyorsan megnéztük a menetrendet, pont 10 perc múlva indult egy busz Pásztóra. A társaság egy része erre gyorsan felhúzta a nyúlcipőt - én is vaciláltam, mert nem vittem magammal esőkabátot. (Tanulság 4: Soha többet nem indulok el esőkabát nékül) A csapat többsége úgy döntött azonban, velem vagy nélkülem, de folytajta a túrát. Végül én is döntöttem, kockáztatok. Magammal hozott polárom némileg vízlepergető, és erősen hiszek Murphyben, ha akkor visszafordulok, tuti nem fog esni, engem pedig megüt a guta, hogy félúton kiszálltam a jó buliból. Úgyhogy gyorsan kunyiztam a kiszállóktól egy nélkülözhető esőkabátot (örök hála Erzsinek!) és maradtam - azaz mentem tovább.

Sámsonházáról kifelé a dombokról érdemes volt visszapillantani, gyönyörű volt a kilátás. Az eső esett egy kicsit, aztán meglátta, hogy mindenki felhúzza az esőkabátját és gyorsan el is állt. Mire beértünk az erdőbe, újból sütött a nap. A Kerek-bükk odalában jól megdolgoztatott minket az emelkedő. Útközben találkoztunk néhány veterán kéktúrással, nagyon kedvesek voltak. Egyiküknek külön kéktúrajelvényes vándorbotja is volt. :)

A kaptatón szét szakadt a csapat, később egymást összevárva népszámlálást tartottunk, és megpróbáltuk felidézni, kik mentek, kik maradtak. A 25 indulóból 17-en lettünk, a buszra 5-en szálltak fel, 3 társunk pedig úgy előresietett, hogy nem is láttuk őket. Így végülis 8 ember és 2 autó mínuszban lettünk, tehát nagy aggodalomra szerencsére nem volt ok, mert a maradék autóban volt hely mindenki számára.

Jó tempósan haladtunk tovább, Dél-Budai és néhány kitartó túratárs közben el-el szaladt a közeli 500-as csúcsokat meghódítani és igazolókódokat rendbetenni. Meg sem álltunk a Macska-hegyig, ahol a gyönyörű panoráma előtt készítettünk csoportképet. Innen már csak a Tepke volt hátra - vagyis előre. Az eső közben hol esett, hol elállt - a fákon nem sok jutott át, alattuk inkább csak szemerkélt. A Tepke csúcsára érve viszont kezdett erősen beborulni, és zuhogni. Néhányan felmásztunk a toronyba körbenézni, gyönyörű volt a kilátás, innen már láttuk a Holló-kői várat is.

A Kéken folytatva utunkat hamarosan elértük a K+ elágazását. Gyors kupaktanácsot tartottunk a hogyantovábbról, végül abban maradtunk, hogy Zozek, Dél-Budai, a tesóm és én lemegyünk Pásztóra az autókért, a többiek pedig folytatták a K-en rövid úton a Bableves csárdáig. Az eső pedig közben észrevétlen el is állt.

A K+ elejénél egy tarvágásról nagyon szép kilátás nyílt a városra, és a Mátra szélére. Széles erdei út ereszkedik le a Pásztó széli szántók felé. Az aljába, a Tégaházi-földekhez érve, a szántás komoly kihívás elé állított minket. Az utat ugyanis teljesen beszántották, a földet pedig az eső jól feláztatta. A jelzésről letértünk (Dél-Budai szándékosan, én Zozekkel lemaradva pedig észrevétlen), így egy darabon még vezetett le szekérút egy völgybe, aztán vége, választhattunk, hogy a birkák nyomát követjük, vagy a szántásban gyalogolunk. Hamar visszatértünk a szántás szélébe. Út nem volt, bokáig süllyedtünk a sárban. Egészen a bokrok széléig fel volt forgatva a föld. Káromkodtunk mint a kocsis, miközben húztuk a lábunkat Pásztóra. Este 9-re be is értünk a városba.

A vasútállomáson meglepődésünkre Tecába és Miknorába botlottunk, akik a túra elején előresietve leszakadtak a csapattól. Visszavittük őket a Bableves-csárdához (így 19-en lettünk, 4 autóba szűkösen még befértünk).

Telefonon gyorsan megrendeltük a levesünket, aztán 2 autóval felmentünk a Csárdához, onnan Zozek pedig fordult 2 sofőrrel a másik kettőért. Míg megérkeztek, mi is megettük a levesünket, és meghallgattuk a többiek beszámolóját a Kék útról: hogyan ereszkedtek az úton folyó patakban a Nagy-mezei rizsföldeken át, míg elérték a Bableves Csárdát.

A Csárda dolgozói nagyon rendesek voltak, mert 10-ig tartottak nyitva, de a kedvünkért maradtak tovább. Majdnem háromnegyed 11 lett, mire elindultunk. Akik gyorsan beültek az autóba, hogy indulhassanak, még kiparancsoltam egy közös Sétafika kézfogó erejéig, aztán gyorsan bepakoltuk magunkat és gurultunk haza. Egy óra alatt beértünk Budapestre - mint utóbb kiderült néhány autónak akadt még kalandtúrája egy Rákóczi úti útlezárás miatt. Azért mindenki rendben hazaért, köszönet a sofőröknek, akik hazafuvarozták a bandát.

Nagyon tanulságos, kalandos túra volt, köszönet elsősorban a sofőröknek, akik a fáradságos túra után még mindenkit hazafuvaroztak, Erzsinek az esőkabátért, a csapattól leszakadó túratársakak pedig azért, hogy megkönnyítették a túra továbi részének a vezetését. Örültem, hogy jöttetek, többetekkel először találkoztunk, de remélem nem utoljára.

Roland: életem párja nyakig sárosan, mint kisdisznó jött haza. A lefolyó másnap eldugult a mosás után. Marssal közössen aggódtunk a csapatért, mert fél éjfélkor még nem voltak a fórumon, de szerencsére mindenki épségben hazaérkezett. A vacsorára sütött pizza kicsit sok lett, de vasárnap megettük a maradékot. Fárasztó túra lehetett, mert vasárnap nem mentünk sehova, és mikor megemlítettem, hogy olyan szép idő van és elnézhetünk valamerre, csak megjegyezte, hogy köszi neki tegnap elég volt.