Esztergom-Bp 2010

Hol is kezdhetném...

2010.07.23, péntek délután, rekkenő hőségben gondoltam próbálok pár órát aludni a nagy megpróbáltatás előtt. Talán egy órát sikerül, amikor a telefon csörgése ébreszt. Hörcsög az, Mars kórházban van, baleset érte, nem tudja levezetni a túrát, Judit neked kell... Fel sem fogom a szavait, csak zsong a fejem, nem értem az egészet, mi van?!? Mondom jó-jó, persze, habár fogalmam sincs, mire vállalkozok, de segítek, hogyne. Pár óra múlva sikerül Marssal is beszélnem, megnyugszom a hangjától, amikor hallom, nincs olyan nagy baj, rövid útvonal megbeszélés, oké, menni fog, nyugi...

A vonatunk 23:20-kor indul, jegypénztárak előtt gyülekezünk páran, szatyrokba bámulunk, söröket számolunk, majd megnyugszunk: ezen a túrán sem maradunk szomjasak. :)
A vonaton rettenetes kocsmahangulatot teremtünk, szinte nincs ember akinek ne lenne egy vagy két sör a kezében, Fegya lelkesen osztogatja az övét, nehogy már cipelni kelljen! Én kezdek izgulni, mi lesz a strapákkal, én sem szeretnék szatyorral a kezemben túrázni, ezért én is tukmálom akire csak lehet (-b- ezt lelkesen támogatja), sőt jómagam is pusztítom, mert annyira utálom. :)
Esztergomban a kb. 20 fokos vonatból kiszállunk a 35 fokba, itt aztán tetőfokára hág a hangulat, és ha ez nem volna elég, első állomásunk a non-stop kocsma, mi más is lehetne... :)
Kávézunk, megbeszélünk, ismerkedünk, próbálok neveket arcokhoz társítani (vajmi kevés sikerrel...), majd egy fantom-zászlós fotó, és indul a túra, 23 lelkes ember vág neki a 2010-es Esztergom-Bp túrának. Hörcsög (mintha már megérezte volna az otthon közelségét) és Medit, a két villámlábú rohannak elöl, Fegya hamar átveszi az irányítást (mindenki szerencséjére), Osszi zárja a sort, közöttük halkan beszélgető, nevetgélő emberek bandukolnak.
Kiérve a mezőre gyönyörű látvány tárul elénk még a sötétben is, látjuk a dombok, fák formáit, a hold szépen megvilágítja a tájat és az ég alján nagy pamacsban összegyűlt felhőket. Fegya felszólítására mindenki eloltja a lámpáját, csak a hold fényére hagyatkozva haladunk tovább a magas fűben. Hogy ez lett-e a bokám veszte, vagy a félcipő, vagy az elfogyasztott kevéske sör, hát talán a három összetevő együtt segít hozzá, hogy egymás után két gödörbe is úgy belelépjek, hogy innentől rándult bokával folytatom a túrát. Az elhatározás minden esetre nem gyengül, viszont a lépéssel jobban vigyázva haladok tovább.
Kisvártatva van is időm pihentetni a lábam, mivel az út hogyhogy nem elvész, Fegya és Bakesz felváltva rontanak be mellettünk a fás-cserjés-csalános sűrűbe, mondván ott kell lennie az útnak, azt mutatja a GPS is, meg emlékeznek is rá, ott van az holmi árok mellett. Közben a fejlámpák egyre távolodnak egymástól, mindenki mozgásban van, hogy a ránk támadó szúnyogsereget kicselezze (tök sikertelenül), én egyre jobban aggódok azért, hogy szétszakadunk, bátortalan hangon megjegyzem, talán visszamehetnénk az utolsó látott jelzésig, de persze rám itt már senki nem figyel. Unalmamban írok egy tájékoztató sms-t Marsnak, hadd legyen valami képe arról, hogyan alakul a túra, a válaszán pedig igen jót nevetek magamban: "...ha gond van hívjatok!..." Persze, Te most onnan Újpestről igen sokat tudnál rajtunk segíteni, de nem ábrándítom ki, hadd érezze magát fontosnak. :) Összefenegetem kicsit a bokáimat, készülök hangosabban is szólni, de mire a tettek mezejére lépnék már Fegya is rájön, hogy itt az egyetlen megoldás csakis az előző jelzés megkeresése lehet. Remek, bárcsak hangosabb lettem volna az előbb (úgy fél órája), itt így engem már senki nem fog komolyan venni, de mindegy a lényeg a lényeg, azért csak nekem van igazam. :) Az előző jelzésnél persze egyből megtaláljuk az utat, boldogan haladunk rajta tova.
Innen Pilisszentlélekig már szinte eseménytelenül telik az éjszaka, a csoport eléggé szétszakadva érkezik meg a Svejkhez, a tervezettnél jóval később, majdnem reggel hatra vagyunk ott. Reggelizünk, kávézunk, üldögélünk, majd páran bejelentik, hogy ők itt kiszállnak. Egy törött kislábujj, egy meggörbült túrabot, holmi előre lefixált időpontok jönnek szóba... 17-en folytatjuk tehát az utat, innen kb. átveszem a túra vezetését, bár csak annyiban, hogy Áronnak megmondom az utat, és megkérem a Pilis-nyeregben várjon meg bennünket. A Pilis-nyeregtől kis módosítással haladunk tovább, mivel a P+-et én annyira szeretem, arra vesszük az irányt, majd ügyesen rátérünk a zöld jelzésre, és innen szépen, igényesen, majdnem szintben haladunk a Pilis oldalában.
A Pilisen kétszer is megpihenünk, bambuljuk a kilátást, ki-ki el van foglalva a maga gondolataival, kajájával, fájdalmaival, fényképezőjével. Hosi hangot ad aggodalmainak, nem kerülhetnénk-e el Pilisszentkeresztet, merthogy ott olyan hosszú undorító aszfaltutat kell megtenni. Én erre próbálom megnyugtatni: Ismerek egy jó kis rövidítést a szurdokhoz. Na, ezt nem kellett volna... Mindenki egyszerre hördül fej, ajjajjajj, ismerik ők már a rövidítéseket Mars túráiról nagyon is jól, hagyjam őket ezzel! :) Jobbnak látom meghúzni magam, minden esetre Psztkeresztre be kell mennünk, mert páran óhajukat fejezik ki a leszakadás iránt, meg persze én ismerek egy marhajó cukrászdát ahová szeretnék bemenni. :)
A cukrászda sajnos még nincs nyitva mikor 9 óra tájt megérkezünk, azért kapunk kávét, sört, némi sütit, fagyit, nagyon kedvesen kiszolgálnak bennünket 2 órával nyitás előtt. Jól elidőzünk, és még maradnánk tovább is, de az éjszakás TV lassan indulásra késztet bennünket. 3-an kiszállnak, 1 ember hozzánk csapódik, 15-en folytatjuk az utat. Pillanatok alatt lemegyünk az általam igen jól ismert rövidítésen a szurdokba, senkinek fel sem tűnik az egész, végigsétálunk s csodálatos szurdokon, sajnáljuk az ár által elmosott hidakat, örülünk azoknak amiket már helyreállítottak. Ezután jön a lélekölő kék egészen Csobánka határáig, ahol kis pihenés ("...most 19 van, 25-kor indulunk..."), három embertől való elbúcsúzás után kicsit visszafelé kanyarodva folytatjuk utunkat, ami engem némileg megzavar... Minden áron balra akarok menni, és be is kukkantok egy útra, ami persze nem jó nekünk, de a pillanatnyi gyengeséget megneszelve a kedves túratársak máris szétszednek, rögtön megkapom a fejemre, hogy "na mi van, kezd sötétedni?" :) Azért elérünk a Szent-kútig, majd a kék bringaúton a Kis-Kevély alatt található jellegfáig. Itt újra felteszem a kérdést, mindenki biztos-e abban, hogy feljön a Nagy-Kevélyre, mert itt még van lehetőség elslisszolni alatta. Az elhatározás mindenkiben szilárd, tolunk egy kis szőlőcukrot, kislábujj betapasztás, némi ingerült szóváltás a pittbullság mibenlétéről, mibennemlétéről, amit végül nem sikerül megtudnom, egyszóval mindettől lendületbe jőve meg sem állunk a Mackó-barlangig, majd a Pilis-nyeregig, és itt is csak egy röpke fantomzászló lobogtatásra van idő, mert már folytatjuk is utunkat, mindenki le akarja gyűrni az utolsó nagy kihívást, ami még vár minket ezen a túrán. 14:30, Nagy-Kevély, csúcscsoki, csúcsszendvicsek, csúcsrépa, csúcskalács, csúcsképek, csúcsüldögélés, csúcslábszellőztetés, csúcspihenés, mindez süvöltő hideg szélben, de ki bánja azt már több mint 13 óra talpalás, közel 40 km megtétele után...
Nehézkesen tápászkodunk fel, hogy megtegyük az utolsó kilométereket, én itt már azt gondolom12-en beérünk Csillaghegyre. Osszi azonban meglep, a lakott településre beérve egy hirtelen balkanyarral, vérben forgó szemekkel eltűnik Békásmegyer felé.
11-en érünk hát be a célba, az állomáshoz közeli kocsma előtt köszönünk el a klasszikus sétafikás-csigás kézfogással, amit még azzal is tetézünk, hogy Marsnak belekiabáljuk a telefonba: Köszönjük a túrát! :)

Nagyon jó csapat jött össze, semmi nyafogás nem volt, kitűnő túraidőnk volt, szép utakon jártunk, jókat nevettünk, beszélgettünk, hallgattunk.
Fegyának külön köszönöm az éjszakai túravezetést, Osszinak, hogy végig jött hátul, annak ellenére, hogy ez neki elég nagy áldozat, hiszen az elsők között tudna szaladni. Andulnak a lelkes fantomzászló-lobogtatást, Bakesznak a káposztás lepényt, -b- nek a rágókat, az isteneknek a szép időt, mindenkinek a jó társaságot, stb. stb.
Jól éreztem magam Veletek! :)