b2f2f0
234875
4b7898
e5fafa
tel
2010 szeptember2014 március2012 december2012 december2014 március2014 december

Hétvége a Paradicsomban

Szerző:
Fdorka
2010 augusztus 21 18:11
Szlovák Paradicsom - 2010. augusztus 21-22.

Lassan egészen kijövök a beszámolóköltés gyakorlatából. Valahogy a sok túra, sok élmény között már nincs ihletem leülni mesét írni. Azért megpróbálom. Csak elkezdeni olyan nehéz...

Hol is az eleje? Talán múlt vasárnap, amikor egyik kedvenc túratársnőm, Albizia a Mátrában kitalálta, hogy az augusztus 20-i hétvégére szervezzek neki valami izgalmas túrát. Menjünk valami jó helyre, amivel érdemes eltölteni a hosszú hétvégét. Hát, hirtelen nem tudtam mit mondjak erre, kértem egy kis gondolkodási időt. Persze könnyű Katát táncba vinni - nem gondolkodtam túl sokáig.

A Szlovák Paradicsom kézenfekvő volt, hisz egy dolgos hét állt előttem, a tervezgetésre nem sok időm volt, és tavalyról maradt egy aprólékosan kidolgozott egynapos túratervem, a másikat meg gyorsan kitaláltam mellé. Tavaly is terveztem Szlovák Paradicsom villámlátogatást, de Tisza-tavi vízitúra lett helyette. Idén fordítva lett.

Szóval programterv adott volt, gyorsan kihirdettem, és nekiláttam munka mellett (helyett) a villámgyors szálláskeresésnek. 2 nap múlva lett szállás is, és elkezdett gyűlni a csapat. Hármunk mellé bejelentkezett még 3 lány, és utolsó pillanatban "még egy ember", Csaba személyében.

Indulás szombat hajnalban. Albizia 5 perc csúszással összeszed a Gellért-térnél. Az Újpest-Városkapu megtalálása sem megy egyszerűen (hogy kell megközelíteni a Lánchidat, és ráfordulni a Rákóczi útról a Nagykörútra) - némi kavarással, városnéző túrával sikerül negyedórás késéssel befutni a találkozóhelyre. Gyors bemutatkozás, és már indulunk is.

A Gugli térképe által tervezett útirányunk szerint Balassagyarmatnál léptük át a határt, onnan gyanúsan simán ment minden Losoncig (Lucenec) - ahova is nem terveztünk bemenni. De ha már ott voltunk, hát megnéztük a romjaiban is szép zsinagógát. :) Aztán a bennszülöttek lelkes segítségével, majd végül Csaba dzsípíeszének útmutatásával sikerült kikavarnunk. Ha már idáig jöttünk, és a dzsípíesz jobban tudja, menjünk utána. Egy bal helyetti jobbkanyarnál újraterveztem az útvonalat, hát legyen, irány Rimaszombatnak. Mígnem kb. 20 km múlva, Osgyánnál (Ozdany) egy helikopter utunkat nem állta. Ismét újratervezés, balra el, tökön-babon-falun át levágunk Poltár felé onnan folytatva az autóstúrát az eredeti útiterv szerint.

Az Alacsony-Tátra és a Szlovák Paradicsom hegyei között kanyargó autóút valami csodaszép volt. Nem szeretek autókázni, de ezért az útért megérte. Útközben láttunk bringásokat, útnak induló gyalogtúrázókat. Egyébként nagyon kevés forgalom volt, csak egyszer kerültünk be egy helyi távolsági busz mögé.

Több-kevesebb kavirnyálással, tervezett 10 óra helyett majdnem délre, végül sikerült eltalálnunk Hrabusicére. A szállásunk megtalálása is feladta a leckét, ugyan a főút mellett volt, de a néhány házzal arrébb ácsorgó helyi erőknek gőze sem volt, merre találjuk. A házszámok pedig elég sajátos logikát követtek.

Mire meglett a házunk, a hozzánk a helyszínen csatlakozni tervezett túratársak feladták a várakozást, elindultak nélkülünk túrázni. Mi gyorsan lepakoltunk, ettünk egy falatot, majd szedelődzködtünk és irány a Piecky. Hogy időt nyerjünk a világosnak, az autókat Pílában parkoltuk le, annál is inkább, mert ingyen parkolhattunk a szállásadóink másik vendégházánál a Chata Pílánál.

Rövid keresgélés után megtaláltuk a Piecky bejárata felé vezető utat, és elkezdődött az aznapra tervezett, mintegy 7-8 órás gyönyörűség. Csaba rögtön a szurdok elején majdnem összetörte a fejét egy sziklán, de szerencsésen megúszta egy 2 centis vágással (szerencsére nem volt mély, csak hosszú). Ezzel sikeresen átesett a beavatási szertartáson, mi lányok pedig kaptunk egy szusszanásnyi ebédszünetet. Innen már hamar elértük az Óriás-vízesés nagylétráját, ami nem is volt olyan nagy, majd a következőt és néhány doronglétrát. A végén egy kis kaptató és már fenn is voltunk a Sucha Bela kijáratánál.

Megmutattam a csapatnak, hogy hol nem megyünk le szabálytalanul a Kis-Kyselen (sajnos arra már nem lett volna időnk), bringát sem béreltünk, hanem laza levezető sétával tovább ereszkedtünk a Klastoriskohoz. A kolibában ment a nagyüzem, azért gyorsan megkaptuk a sörünket, amivel kiültünk a rétre. Miután megittuk, folytattuk utunkat lefele a Klastorska roklinát elkerülő turistaúton, gyönyörű fenyvesben. Szép őzlábgombákat láttunk út közben, amiket meg is örökítettem. Az ösvény térdet próbálóan meredek volt - hiszen azt a szintkülönbséget, amit a szurdokban a létrán küzdünk le, azt itt ösvényen kellett megtennünk.

A Hernádot elérve a függőhídon a móka kedvéért oda és vissza átmentünk, aztán balra fordultunk, tovább a sziklatálcákkal tarkított patak menti ösvényre. Aki járt már ott, az tudja, miről beszélek, aki még nem, annak látnia kell, nem is szaporítom erre a szót tovább.

Még jó világosban, este 7-re megérkeztünk Podlesokba, ahol kiderült, hogy bryndzové haluskyt az 5 büfé közül kizárólag csak az étterem belső helyiségében mérnek. Miután jól belakmároztunk, teli hassal, kellemes kis levezető sétával elindultunk az autókért. A sötétedés miatt nem a turistautat választottuk, hanem az autóúton sétáltunk Píla felé.

Útközben találkoztunk a szállásadónk férjével, aki kedvesen felajánlotta, hogy a 2 sofőrünket visszafuvarozza az autóinkhoz. Erről köszönettel lemondtunk, csak két túratársunkat vitettük vele vissza a szállásunkra. Nem csak ő nézett bennünket kissé őrültnek, hogy a sötétben kutyagolást választjuk az autós fuvar helyet. Mire végre Pílába érkeztünk, erőnk végére járva már mi sem gondoltuk teljesen normálisnak magunkat.

Visszaérve a szállásunkra hamarosan kiderült, szomszédaink is vannak, két magyar srác, Levente és Péter. Jót beszélgettünk este a megtett túrákról, élményekről, de hamarosan elfáradtak ők is, mi is, és másnap korán kelés várt ránk, hát aludni mentünk.


Vasárnap reggel 7kor ébresztő, kitöröltük a csipát a szemünkből, mire elkészültünk, Levente és Péter jelentették, hogy a vasárnap nyitva tartó bolt zárva van. A bevásárlást így kihagytuk, összepakoltunk, kifizettük a szállást és elindultunk Cingov felé. Tankolás, kávé, reggeli hot dog után 10 óra körül sikerült is végre elindulni kedvenc Bagoly-sziklám (Sovia skala) felé. Út közben jól kiszemeltünk magunknak egy vendéglátó-ipari egységet a hegy lábánál.

A szikla tetejéről mindenkit elkápráztatott a panoráma. Sokan érdemtelenül kihagyják ezt a kitérőt, pedig igazán szemet gyönyörködtető a kilátás: lenn az üdülőfalu apró házikói, balra a Hernád völgye, szemben a Tátra kopár csúcsai. A sziklaszirt szélén befaltam a reggeli szendvicsemet és leöblítettem a csúcssörömmel mielőtt felmelegedne, aztán visszamentünk a parkolóba. Egyik túratársnőnk, Mária feladta a küzdelmet, nem mászott velünk a sziklára, visszatértünk után útbaigazítottam egy Hernád-menti könnyű sétára.

A többiekkel a Tamásfalvi-kilátó (Tomasovsky vyhlad) felé indultunk. Erről sem regélek részletesen, inkább nézzétek meg a képeket, a Szlovák Paradicsom túrák egyik kötelezően útba ejtendő nevezetes helyéről. A szikla tetején hasalva fényképezkedtünk Sétafika zászlóval (megpróbáltuk sem a zászlót, sem magunkat nem leejteni a szikláról), majd leereszkedtünk a Fehér-patak torkolatához. A patakon átvezető hídon mi is megálltunk pár percre gyönyörködni a szűk szikla szoroson át a Hernádhoz érkező patakban. Kicsit később egy másik kis patakkal találkozunk, amely a Fehér-patakba ömlik, kicsit bemásztunk, bekukucskálni - szívem húzott volna a felfedezés felé, de a szurdok nehezen járhatónak tűnt, és még hosszú út várt ránk. Lehet, egyszer majd elkalandozunk oda egy kicsit.

Továbbutunk néha a patak fölött vízszintesen rakott doronglétrákon vezetett, a patak fölött egy-két híd segítette az átkelést. Szerencsére a vízállás nyár vége lévén alacsony volt, nem okozott nehézséget, ha itt-ott bele kellett lépni a vízbe. Sajnos a tavaszi áradások itt is dolgoztak, az egyik híd le volt zárva, és a turistaút egy része nem a patak fölötti doronglétrákon, hanem a hegyoldalban vezető keskeny, hepe-hupás ösvényen vezetetett tovább. Második hosszú napunkra itt kezdtem érezni, hogy közeledik a holtpont. Hamarosan azonban leértünk egy hosszabb doronglétrás szakaszhoz, aminek a végén figyelt a Sólyom-völgy (Sokolia dolina) kijárata, ahol hosszabb pihenőt, uzsonnaszünetet tartottunk.

Erre a napra tervezett célunk az volt, hogy feltúrázunk a patakvölgyet záró (helyesebben inkább nyitó) Klauzy-tóig. A tó a Fehér-patak felduzzasztásából keletkezett, egy hegyek által körbezárt nagyobb medencében. Itt még nem jártam a Szlovák Paradicsom túráim során, nagyon nem szerettem volna kihagyni. Viszont délután kettő óra elmúlt, és nem szerettünk volna nagyon későn hazaindulni, hisz vagy 5 órás autókázás várt még ránk.

Nekem nehéz dolgom volt, hogy magam mellett a túratársakat is meggyőzzem az út folytatásáról. Gondoltuk benézünk a Sokolia dolina elejébe, de pár méter után egy tábla fogadott minket, hogy a szurdok le van zárva. Erre a társaság többsége határozott visszavonulót fújt, de bennem csak megerősödött az elhatározás: nem szeretnék a Klauzy-tó nélkül hazamenni.

A térkép a tóig még 45 percet írt, az irányító táblán viszont csak 30 perc állt. A tavalyelőtti tapasztalatból kiindulva gondoltam, ha jól haladok, talán hamarabb is megjárom, de ha mégsem, akkor visszafordulok, de legalább megpróbálom. Így végül kettéváltunk. Azaz én a saját makacs fejem után csak elindultam a Klauzy-tóhoz, a többiek pedig vissza a Csingóba. Kockáztattam, mert nem tudhattam, hogy az esőzések miatt további elterelésre kell-e számítani, illetve, hogy a továbbút mennyire járható, de nem volt gond. Igaz, hogy néhány doronglétrát elmosott a víz, de az alacsony vízállás miatt a patakátkelések kis ügyességgel "szárazon megúszhatók" voltak.

Megérte a kitérő. A tó gyönyörű volt. Szívesen időztem volna még a partján, de be kellett érnem egy önkioldós Sétafika zászlós "csoportképpel". Elolvastam az ismertetőtáblát, megszemléltem közelebbről a tó partján levő forrást, majd siettem vissza Csingó felé. Vitt a lendület, és közben furcsa mód egészen kipihentem magam. Jó időt "futottam", fél6-ra oda is értem a többiekhez, akik éppen akkor kezdtek hozzá a vacsorához. Én is szereztem magamnak kaját gyorsan. Kényelmesen megettünk, megittunk, majd rövid egészségügyi sétát tettünk vissza a felső parkolóhoz, az autókhoz.

Beállítottuk a dzsípíeszen az útvonaltervet, némely túratársak nem kis rémületére, hogy miért akarunk mi okosabbak lenni a gépnél, aztán usgyi hazafelé a Spisska Nova Ves-ből levezető, 533-as számú, "szép úton". Az út valóban szép, ami a tájat illeti. A minősége pedig, hát... elég érdekes. Bizonyos szakaszokon gyönyörű és hibátlan, aztán ahol elfogyott az aszfalt, ott olyan, mint az ementáli sajt. Az erdőn át vezető szerpentinen rali tempóban száguldottunk Csabáék után. Jó-jó siettünk haza, de azért lehetőleg egyben szerettünk volna megérkezni. A hazaút gyorsan, de simán ment, szerencsére rendőrrel csak tábla formájában találkoztunk, és teherautóval is csak kevéssel. Éjjel 11 óra előtt vissza is érkeztünk az újpesti parkolóba. Itt búcsúztunk el egymástól, Sétafika kézfogóval.

Ismét jó kis csapat gyűlt össze, remélem az újoncokkal is sokszor túrázunk még együtt, és Csaba is sort kerít rá, hogy megfürdesse a Sétafika zászlót. ;)