Julianus toronyalja

Indulás előtti kavarás után Somebody, Kiba, Bogi és én Pécelről indultunk el az indulási pont felé. Út közben ránk csörgött Osszi, hogy lekéste a visegrádi kompot, így késni fog pár percet. Innentől nem rohantunk, hiszen van időnk elég.

Az eredeti terv szerint Kismaroson vonatra szálltunk volna, de mivel jóval korában értünk az állomásra, inkább átruccantunk Nagymarosra: ott mégiscsak van könnyebben megközelíthető Duna-part, stb.

Az indulási elemózsia és sör elfogyasztása után befutott a nagymarosi állomásra a vonat, csatlakozott hozzánk Minpet, majd rövidesen Osszi is. Osszi nem volt vizes, így sejtettük, hogy a következő komppal jött, nem úszva a folyamon át. Bodza és Misi persze már tűkön ültek kutyástul, nem tudták mire vélni a késlekedést; az egyszerűség kedvéért ők a kéken elindulva a templom előtt várakoztak Ránk.

A K jelzés gyönyörű, árnyas ösvényen hagyja el Nagymarost, enyhén emelkedve a Templom-völgyben felfelé. Kényelmesen haladva rövidesen egy laskagombákkal teli fatörzsre bukkantunk, ahol kis kényszerszünetet beiktatva learattuk az aznapi főzsákmányt. Két jó szatyornyi laskagombát szedtünk, amiből Bodza vitte haza az egyiket, én a másikat. Az út innen egyre jobban a hegyoldal széle felé vette az irányt, s a kisebb fák közt átszűrődő napsütéstől kiizzadva értünk fel az elágazásig. A Julianus-barát kilátó innen már csak egy hajítás ...Néhány víznyelő elhagyása után fel is értünk első pihenőhelyünkre: itt kilátásban gyönyörködés, csúcs csoki és sör elfogyasztása, némi üldögélés volt a program. Innen belátható a Duna-kanyar nagy része. Erősen néztünk Verőce felé is, hátha meglátjuk Ladáékat. És tényleg! Mintha! :)

Azután kellő fotó elkészítése után tovább...

Kövesmezőnél rátértünk a Z háromszögre, bár először majdnem bevittem a málnásba a csapatot. Szintben haladva megmásztuk a Kapu-hegyet, aztán leereszkedtünk meredeken a Köböl-völgy völgyfőjénél található kilátópont felé. Sajnos ezután elbúcsúztunk Bodzától, Misitől és a kutyuláktól; ők itt visszaereszkedtek a Duna-partra. A gombáinkat odaadtuk Bodzának, mert megbeszéltük, hogy este úgyis beugrunk hozzájuk, s addig se törjük a zsákmányt.

A P jelzés visz innen a Törökmezei Turistaházhoz. Sima ügy, bár ha nincs velünk Minpet, már valahol Zebegényen túl járnánk. Simán elkerülte a figyelmem egy helyen, hogy a jel bevezet a dzsindzsába. Egyébként a dzsindzsán való átkelés túránk során többször is visszatérő kellemes momentum volt.

A turistaházhoz közeledve a nagykorúakban a gyöngyöző sörike látvány- és ízvilága mint motiváció egyre erősödött. A padokhoz érve láttuk, hogy egy bringás csapat üldögéli tele a kinti padok nagy részét. Azt láttuk, hogy nem sétafikások, mert nem láttunk senki előtt korsókat. Valami táposok lehettek, mert a legtöbben műitalokat szopogattak. ;-)

Magam elé képzeltem Csiga barátunkat, vagy Bakeszt, ahogy leizzadva odaér egy csapolt sört árusító egységhez és kér valami műanyagízű baromságot szép színes palackban. Hát! ...Rendes ember nem iszik ilyet, ebben a jelenlévők egyetértettek.

A pihi után feltöltöttük vízkészleteinket a lenti forrásoknál, majd megkerestünk egy geoládát a Hét-Vályú halastó partján. Itt kisebb összetűzésbe keveredtünk egy nagyon szimpatikus, festettszőke (inkább sárga) hajú helyi mancikával, akinek nem tetszett, hogy Bogi bedobott egy kavicsot a tóba. Kellemesen eltársalogtunk, én megjegyeztem, hogy a frusztráltságának biztosan lelki okai lehetnek, vagy a rendezetlen házasélet ugyebár, de Somebody sokkal vehemensebben reagált és még a K jelen továbbhaladva is nyugtatgatni kellett, hogy elhiggye: a horgászbotok vízbehajítása nem teszi olajozottabbá a turisták és horgászok közti kommunikációt.

Csodaszép rétre érkeztünk. Kicsit ugyan meleg volt, de a környező hegyek, a Magas-Börzsöny látványa ezt némileg feledtette. Sajnáltuk, hogy nincsenek pőcsikek, mert Erdélyben annyira megszoktuk őket. Majdnem megkerestük a Toronyaljai Pálos kolostor romját, de Osszi lebeszélt minket róla; szerinte kizárt, hogy bárki is romot építene a dzsindzsába.

A Toronyaljai-tóhoz kiérve nagyon kellemes meglepetés várt minket. Évek óta nem jártam ennél a kis felduzzasztott tónál. Akkori emlékeimben egy elhanyagolt, szemetes, körbeszaros kis víz élt, amit itt-ott beborít a lápi növényzet, partja pedig a szűk illegális pecásösvények kivételével járhatatlan. Anno házas koromban ilyen tavat láttam itt. Most egy kis ékszer fogadott minket: körben igényesen kialakított és helyreállított füves part, szépen gondozott vízfelület, szemet gyönyörködtető rendezettség. Elvileg csak horgászok léphetnek be napidíj ellenében, de mi azért benéztünk. A jegyárusító bódénál álldogáló őrrel elbeszélgettem egy kicsit. Kiderült, hogy magánkézbe került a tó. Új gazdája jó gazdaként kezeli a tavat, éjjel-nappal van itt valaki, nem lehet rabsickodni, lerabolni a halállományt, tönkretenni a partot. Invitált minket, hogy járjuk körbe a vizet, de mi inkább kiültünk pihengetni a gátra. A lányok a békákat edzették, mi a tavirózsákon (igazából vízitök) és a víztükrön pihentettük a szemünket. Nem bántuk meg ezt a kis kitérőt.

A P+-on indultunk tovább.Bodza korábban jelezte, hogy a betervezett Z jelzés az utolsó kilométeren nagyon meredeken vezet le Kismaros felé, de mindenképp erre szerettünk volna menni, mert van itt egy fantasztikus kilátóhely amire a geocaching.hu oldalon bukkantam. Minpet mesélt róla, hogy tudomása szerint ezt már jelzik is; az új Z háromszög letérő oda vezet.

Apró legyek arctámadó formációba tömörültek körülöttünk, ez kicsit kellemetlenné tette az erdei sétát, de elég gyorsan eljutottunk a Z háromszögig, majd egy kis szederindákkal tarkított dzsindzsázáson át a kilátóig. A Kismaros feletti Nagy-Kőszikla (335m) fantasztikus kilátópont és ez nem egyszerű szuperlativusz! A Naszály, majd Vác és a folyam keleti kanyarulatától belátható az egész északi Pilis. Szemben a visegrádi vár dombja, a 11-es út menti településekkel. Külön kiemelném, hogy innen látható Ossziék háza is!

Jókora pihenő és nézelődés után nekivágtunk a lefele útnak. Visszatérve a Z jelzésre először csak szedret legelésztünk, aztán egyre meredekebbé váló úton haladtunk lefelé. Beugrott, hogy anno jártam már erre, de akkor nem volt ennyire benőve. Sok helyen gatyafék közeli pózokban kúsztunk lefele az összenőtt növényzet közt. A lányok nagyon élvezték, Minpet kevésbé, mert csúszott a cipője. Szegény Somebody esett is egy jó nagyot. :( Tovább tudott jönni, de a botja meghajlott rendesen. Reméltem nem ütötte meg magát nagyon, bár abban biztos voltam, hogy kék-zöld foltokkal lett gazdagabb.

A műútra leérve jobbra kanyarodtunk és kisétáltunk a vasútállomásig. Itt Minpetnek piszok szerencséje volt: a vonatának a menetrend szerint már valahol Vác felet kellett volna járnia, ám feltűnt hogy a túloldalon elég sokan álldogálnak. Elköszönt tőlünk és a gyalogos felüljárón átment oda. Pont beérkezett a vonat, ami valószínűleg késett és éppen elérte. Mi vártunk egy jó erős negyedórát és mi is elindulhattunk Nagymaros felé.

Osszi éppen elérte a kompját, még láttuk, ahogy kiindul a révből. Mi lángosoztunk egy sort, majd hazafelé még meglátogattuk Bodzáékat Gödön, s felvettük a gombánkat, meg az ajándékba kapott rántott halunkat. Köszi!

Kellemes, jó hangulatú túra volt. Köszönöm !