f8f598
335310
6b8136
fcfbdc
nyar
2009 december2010 szeptember2014 december2013 december2012 június2012 március

Az egyik szemünk nevet, a másik viszont sír

Szerző:
Admin
2011 november 28 05:02
Feszültség érezhető a levegőben. A hazai turizmust is elérte a fogyasztói társadalok. A hiba csak annyi, hogy az ingyen szervezett túrákkal szemben támasztanak sokan fizetős igényeket.

Néhány évvel ezelőtt az interneten szörfözve igen nehezen talált bárki is tartalmas hétvégi túraprogramokat: a szabadba vágyók dönthettek a saját szervezés és az otthonmaradás közt. Ez adta az apropót arra, hogy létrehozzuk a Sétafika.hu-t, amely talán az első szabad – túraszövetségek kötelmeitől mentes – túraportál lett. De ez mára már szerencsére a múlt: néhány ügyetlen utánzási próbálkozás után mára már több jól felépített portál programjai közül válogathat az, aki sétálni, kirándulni, túrázni vágyik.  A portálok szisztémája különböző, talán a közvetett céljaik is, de abban megegyezhetünk, hogy eredményesek: egyre több színvonalas, értékes programmal gazdagodik a kínálat, egyre több lehetőség közül választhat az érdeklődő.

Ez így teljesen helyénvaló, sőt örömteli dolog: aki nyílt túrákra vágyik, az fellátogat hozzánk, aki baráti kör számára szervezett félnyílt vagy zárt programra vágyik, az megnézi a turatars.com vagy az arkonbokron.hu felületét. Mindhárom oldalon található túra szinte a teljes palettából: a könnyű sétáktól a kemény, extrém túrákig bármi. A túraszervezők közül többen fent vannak több oldalon is, alapvetően a túravezetői közösség segítőkész, elfogadó egymással. Ebben sincs semmi rossz, hiszen így színesedhet, gazdagodhat igazán a kínálat. Szociológiai tapasztalatok bizonyítják, hogy a bezárkózó közösségek pillanatok alatt belterjessé válnak, a kizárólagosságra törekvő kezdeményezések elhalnak, ha nincs mögöttük anyagi ellenszolgáltatás: ugyan ki az a félkegyelmű, aki eltűrné, hogy bárki is megmondja neki, mit, hol és hogyan szervezhet szabadidejében, önszorgalomból.

A fontosabb túraportálokkal tehát ezidő szerint nincs baj. Ám mégis van valami a levegőben, ami  feszültséget ébreszt vagy legalábbis elgondolkodtat, ez pedig a túra túlkínálat által kitermelődött „fogyasztói-túrázó”. Sajnos igen sok felől halljuk és egyre gyakrabban: valami óriási félreértés kezd kialakulni egyes emberek fejében az ingyenesen szervezett túrákról.

Az ingyenesen szervezett túrák túravezetői a túrázás szerelmesei, s ezért a szerelmükért arra is hajlandók, hogy ellenszolgáltatás nélkül bevállalják: többedmaguknak szerveznek utakat (egy- vagy többnaposakat). Természetesen itt nem a bújtatott bevételekből éldegélő ügyeskedőkre gondolok, akik nem kérnek ugyan konkrétan pénz a túravezetésért, de ügyesen beépítik azt az útiköltségbe, szállásdíjba vagy egyéb programdíjakba. Az ő „nyomoruk” nem tartozik ránk, velük az NAV-nak van dolga, hiszen számlaadás és biztosítás nélkül utaztatnak. Itt most a valóban „szerelemből” túrát szervezők gondjairól szeretnék szót ejteni.

Térjünk vissza a túrázó társadalomra. A „hőskorban”, azaz néhány éve valóban nem vagy alig találtak az emberek ingyenes túraprogramokat (értsd: önköltségűeket). Ha valaki megjelentetett egy túrát a Sétafikán vagy bárhol másutt, biztos lehetett, hogy sokan fognak jelentkezni és örömmel veszik, ha beférnek a csapatba. Nemigen találkoztunk fanyalgó, bunkón viselkedő túrázókkal, a csapatszellem pedig kifejezetten követendő erényként élt. A legtöbben csupán baráti társaságukkal túráztak, akik viszont bevállalták, hogy a túraportál szervezésén keresztül indulnak el önjelölt túravezetőkkel,  azok nagy örömmel fogadták az ott tapasztalható nyitottságot, s később ugyanezt adták tovább az újonnan érkezőknek. Nem voltak feltétlenül összeszokott csoportok, de a nyitottság miatt mindenki jól érezte magát.

Sajnos ez lassan a múlt! Az ember veleszületett hibája, hogy amint egy csoporton belül „régi”-nek érzi magát, hajlamos ezért bizonyos előjogokat követelni. A „régi” persze relatív, hiszen aki 1-2 éve túrázik egy olyan portálon keresztül, amely ennek többszöröse óta létezik, az nem „régi”, maximum „nem új”. De a fejekben a rendetlenség ettől nem lesz rendezettebb. Így aztán néhányan igen nagy vehemenciával kezdtek klikkesedni. Magában ez sem lenne baj, hisz mindenki saját döntése szerint élheti életét. Ha valaki belterjes kis csapatra vágyik és nem adja meg másnak a lehetőséget, hogy ismeretséget köthessen vele, az megteheti, hogy a kis klikkjére zárja az ajtót és eldobja a kulcsot! Maximum nem látjuk őket többé, de hát az Internet nem egy lojális képződmény és az emberek gyorsan felejtenek…

 

 

A túravezetők azonban egyre inkább azt tapasztalják, hogy a klikkek igenis elmennek a túráikra, de mindenféle előjogot akarnak kicsikarni maguknak, eszük ágában sincs egységben gondolkodni, sőt olykor a többi túratárs kárára szervezik a kis okosságaikat. Ugye mindenki tapasztalt mostanában főleg többnapos túrán 4-5-6 fős „baráti társaságokat”, amelyek egyszerre mozogva, egyként döntve lecsaptak a szálláson szobákra, esetleg pofátlanul viselkedtek közös étkezéskor vagy ami számomra a leggusztustalanabb, „nem vagyonk összekötve” felkiáltással saját kis zárt programot szerveztek. Nos, itt kezdődik az első gond, ezen emberek fejében:

A Túravezető, aki ingyen szervezi a túrát, nem azért telefonálgat, tárgyal szállásadókkal saját költségén, hogy egy klikk jól érezze magát és lefoglalja a szállást mások elől. Ha valaki klikkesedni vágyik, rajta! De akkor vegye fel a kis telefonját, s szervezze le magának az útját: ne vegye el a lehetőséget olyantól, aki egyébként szívesen menne a Csapattal túrázni, de épp az egyszerre jelentkező klikkecskék miatt várólistára kerül.  A Túravezető nem azért vállalja be adott esetben, hogy főz a többiekre, mert túra után nem tud mit kezdeni az energiáival, hanem azért, hogy olcsóbban, de mégis hangulatosan tudjon EGYÜTT enni a társaság. Az együtt evés azonban nem azt jelenti, hogy néhányan csapatban lecsapnak az ételre és kiszedik pofátlanul a javát, nem törődve azzal, hogy esetleg más nem evett még.   Persze sorolhatnám még a példákat, de nagyjából mindenki tudja, mire gondolok.

Ez persze a masszív klikkesedés, de egyre divatosabb az „alkalmi klikkesedés” is. Ez ugyanúgy semmibe veszi a Túravezető munkáját, mint az előbbi, talán azzal a különbséggel, hogy az egész teljesen ötletszerű, véletlenszerűen kialakuló „szövetségekkel”. Miről is beszélek? Több túravezető elmeséléséből is kirajzolódott már olyan történet, amelyben néhány gyorsabban haladó fittyet hányva a Túravezető kérésének előre rohant. Ilyenkor a csapatból is sokan igyekeznek lépést tartani a rohanókkal, amitől teljesen szétszakad a csoport. A túra vezetője nyilván azokra figyel inkább, akik lemaradoznak, így az élbolyt követőkre nem tud ügyelni. Persze idővel az elrohanók nyomába szegődők esetleg nem bírják szuflával, ne adj uram le is térnek az útról, s már meg is van a baj. Ilyenkor persze azonnal elvárás, hogy a Túravezető megkeresse őket.

Ez a viselkedés mint mondtam, épp olyan semmibevevése a túravezetőnek és a túratársaknak, mint a tudatos klikkesedés. Mert kit érdekel mit mond az a szerencsétlen hátul, mi jobban tudjuk. Nos, jelenleg nem vezetek túrát, de ezek a dolgok egyáltalán nem tetszenek, s a későbbiekben tenni is fogok ellene.

A leírást a „fogyasztói túrázóval” kezdtem. Nos, igen, végre elérkeztünk az igazi  individuumhoz, akinek már klikk sem kell, hogy előjogokat harcoljon ki magának, hogy visszaéljen a többiek jóindulatával. Ki is ő? Igen-igen, ő az aki három-négy helyre is bejelentkezik, hogy biztosan legyen helye, aztán végül nyilván csak egyre megy el: élve a lehetőségekkel szemezget a túrák közül, úgy csűri csavarja, hogy jobban járjon akár a többiek rovására is. Ő az, aki elkéri a számlát, ha a túravezető nem tart rá igényt (holott a legkevesebbet tette hozzá a projekthez), ő az aki a legjobb fogyasztású autóba igyekszik ülni, majd kilobbizza hogy ne az összes összedobva, hanem autónként legyen az útiköltség szétdobva. Ő az, aki kötekedik a túravezetővel (figyelem, NEM fizetős túráról beszélünk!!), mert nem olyan az ellátás, amire gondolt.  Elvárja, hogy ha a vega étkezés híve, akkor a Túravezető a föld alól is megoldja akár valahol az Isten háta mögött is az ő étkezését. Elvárja a toleranciát, ha rágyújt, illetve simán kijelenti, hogy ő ugyan olyan korán fel nem kel, amit a Túravezető meghatározott. Persze mindez sokszor jópofáskodva, maga mellé állítva egy-két embert. Persze ez nem mind együtt, de a hozzáállása valami ilyesmi.

A hangadónak persze előbb-utóbb követői is akadnak és egyetértenek abban, hogy a túravezető „milyen bunkó”, mert mondjuk megkeres egy geo-ládát, felmászik egy csúcsra vagy bélyegez az OKT-s könyvébe: nemcsak bunkó, hanem önző is. Az, hogy a túrát valamilyen szinten talán a saját örömére is szervezte, egyre kevesebb embernek jut eszébe …és ez nem jó! 

Sajnos egyre több megkeseredett szájízű túravezetővel értekezek, ráadásul legtöbbször olyanokkal, akik kifejezetten igyekszenek mindenben a túrázók kedvében járni. Sajnos a kisujj nyújtása utáni egész kar kell effektus itt is él. Nem tudom mi a megoldás. Jó lenne, ha azok az emberek, akikről ez a kis eszmefuttatás szólt, magukba szállnának, de ez egyértelműen hiú ábránd: pont ők nem fognak elgondolkodni az egészen, mert önzők. Pont ők fognak ezután is úgy viselkedni, mintha bármilyen ellenszolgáltatást nyújtottak volna a szervezésért, s így jogos elvárásaik lehetnének.

Remélem, előbb-utóbb a túravezetők többsége végiggondolja, hogy a saját örömre túráztatás nem az üdvhadsereg, nem is a máltai szeretetszolgálat: igenis a klikkeknek meg lehet mondani, hogy bocsi, vagy velünk, vagy nélkülünk …az önjelölt renitenseknek nyugodtan lehet szólni, hogy bocsika, de sajnos a következő túrámon nincs hely számodra (ugyanis a téveszmék elkerülése végett SENKI SEM KÖTELES magával vinni olyat, akit ezért vagy azért nem akar). Végül pedig a túrákon kialakult negatív helyzeteket simán lehet kezelni az alábbi szerint: én vagyok a Túravezető, ha van kedved és jössz, szívesen látlak. De! Saját felelőségedre! Ugyanis nem pesztra, hanem ugyanolyan túrázó vagyok, mint Te! Ha előre futsz, látótávon túlra, akkor azzal automatikusan lemondasz arról, hogy a továbbiakban figyeljek rád! Ha önhibádból le-lemaradsz (mert épp fotózgatni akarsz, vagy vásárolgatni), ugyanez a helyzet. Jelzem ez utóbbi az önhibából lassítókra vonatkozik; ha megsérültél, feltörte a lábad a cipő vagy bármilyen egészségügyi okból nem tudsz jönni, akkor az első kiszállási lehetőségig (de nem tovább!) a Túravezető nem fog elhagyni. Onnan magadnak kell megoldani a továbbiakat.

Nos, igen, többek diktatórikusnak tartják az ilyen jellegű szabályokat, de véleményem szerint abban semmi diktatúra nincs, hogyha valaki a SAJÁT túrája levezetése közben minimális elvárásokat fogalmaz meg, mivel ezek a túrák nem kötelezőek. Ezek a „szabályok” a normálisan csapatban gondolkodó emberek érdekeit nem fogják sérteni, a sorból akarattal kilógók érdekei pedig a kutyát sem érdeklik. Ha a túrákon tényleg olyanok jelennek meg, akik nem önző viselkedésükkel, hanem csapatszellemükkel váltják ki a többiek érdeklődését az egyrészt nagyon hasznos a továbbiakra nézve, másrészt a követendő példa értéke miatt mindenki egyre jobban érezheti magát.

Egy befogadó, újakat elfogadó, rugalmas társaságba mindenki szívesebben indul útnak. A klikkesedés megszüntetésével azok hangulatán is javíthatunk, akit ilyen-olyan okból kizárnak az önjelölt csoportocskák. Összességében tehát talán elvesztünk egy-két túrázót, mert mást keres helyettünk, de nyerünk sok-sok feszültségmentes, jó hangulatú túrát a többieknek és így már valójában mindegy is a minimális létszám veszteség!