aedc77
105325
3d7a3c
e4f3d1
foldnap
2012 március2008 március2011 december2010 szeptember2007 június

Márkus szekrénye

Szerző:
Bernipásztor
2012 április 21 02:44
Sajnos a mostanság hozzáférhető térképek igen spórolósan bánnak a Kelet-Bakony ábrázolásával, ezért kicsit gondban voltam, milyen térképpel induljak neki a túrának. A kéktúra atlaszom csak érintőlegesen ábrázolja a területet, és nem sokkal használhatóbb a Cartographia Bakony-atlasza sem: éppen csak futotta az Öreg- és a Kis-Futónéra, no meg a piros és piros+ jelzésre, de Várpalotáig már nem sikerült eljutniuk.
Üzletben azért még megnéztem a legaktuálisabb kínálatot a túra előtt: a mostani Cartographia térkép maximum az árnyalással tud többet, ábrázolt területben nem sokkal, a Faragó térképén ugyan Pannonhalmától Várpalotáig minden fent van, de a méretarány miatt ez a térkép inkább csak áttekintő jellegű, túrázásra kevésbé alkalmazható, főleg, ha nem csak turistaúton szeretne haladni az ember.
Így hát végül egy 89-es Cartographiát vittem magammal, melyen a piros jelzéstől délre eső területek is fent vannak, bár Várpalota már erről is lemaradt. Mellette segítségül ott volt az aktuálisabb Bakony atlasz és egy 1955-ös kalauz, melynek térképével megnézném, melyik turista nem téved el, viszont maga a könyvecske sok érdekes és informatív leírást tartalmaz a területről.
Dacára a sok térképnek azonban kevesebbet mentünk turistaúton, mint árkon-bokron vagy éppen jelzetlen ösvényeken... Köszönhető mindez a hiányos, néhol kaotikus felfestésnek, az elavult és korántsem tökéletes térképeimnek és természetesen annak, hogy néha a túravezető is téved...
A helyszínre érkezve még kevésbé értettem, miért hanyagolják a térképgyártók ezt a területet, hiszen a túra folyamán az egyik ámulatból a másikba estünk.
Kezdjük Várpalotával. Aki a város neve hallatán egy lepusztult, halódó iparvárosra gondol, az gyorsan felejtse el mindezt! Nem mondom, hogy ez a városka Magyarország egyik legszebb települése, de mindenesetre a lista első felére kerülne, ha létezne ilyen. Ez egy élhetőnek tűnő, gondozott, látnivalókkal teli kisváros - most a munkalehetőségekről és egyéb általános jellegű gondokról ne beszéljünk. Mindenhol virágágyások, szobrok, a várat gyönyörűen karbantartják, és a nyitva tartása is magáért beszél: ha nem lettünk volna nagyon fáradtak, még a 20.20-as vonat indulása előtt beugorhattunk volna egy gyors látogatásra.


Thury-vár virágokkal                                              A Trianon Múzeum előtt

Csak a turistautak követhető felfestésével maradtak le - de azzal nagyon. Egyedül az állomástól induló friss kék+ példaértékű, de a vár mellett, a Trianon-múzeum irányába haladó aktuális sárga körút helyett sima sárga jelzés található.
Állítólag a vártól indul a piros - de a felfestést sajnos sehol sem találtuk, így vaktában, némi GPS-es segítséggel elindultunk a Liliom utca irányába: az atlasz szerint ugyanis erre halad a piros. Valójában viszont sehol semmi, a pirosra először a Mátyás-király utcában bukkantunk - nyilvánvalóan máshonnan indult, nem onnan, ahol az atlasz írta. A felfestéssel azonban itt semmi gond nem volt. Elhaladtunk egy nagyon szép és bekerített(!) zsidó temető, majd egy kutyaiskola mellet, melynek esőháza egy kimustrált régi vasúti kocsi. A kocsiban egy szinte muzeális értékű kapcsolószekrényre bukkantunk.

 
Zsidó temető                                              Az ominózus kapcsolószekrény

Aztán szembetalálkoztunk egy idősebb párral, akik teli nejlonzacskókat cipeltek. Hamarosan kiderült, hogy a zacskók medvehagymát rejtenek, tehát beigazolódott a feltételezésem, hogy szedni Alsóperénél előbb is fogunk. Azt azonban nem gondoltam, hogy rögtön a Vár-völgy elején lesz erre lehetőség. A völgy mélye azonban nem csak medvehagymát rejtett, hanem gyönyörű sziklaalakzatokat, kisebb üregekkel és színpompás virágokat, így tehát sokszor a fotózó túravezetőre kellett várni, és Márta is elemében érezhette magát - ezúton is köszönöm neki a botanikai magyarázatokat. A völgyből leágazó piros +-en folytattuk utunkat egészen egy sziklaperemen lévő kilátóhelyig. Addig gyönyörködtünk a kilátásban és a tájban, hogy sokáig észre se vettük, hogy az egyértelműnek tűnő folytatás nem a jelzett út. Kiértünk egy virágos, kopáros fennsík vagy dombhát féleségre és mentünk egyenesen északnak. Az ösvény vélhetően valahol jobb kéz felé haladt. Miközben a többiek egy zöld gyíkpárt vettek szemügyre felfedeztem egy fehér pöttyökkel és néhol szalaggal jelzett ösvénykét. Gondoltam, ha már kijelezték, valahova vezet biztosan, az irány is megfelelt, így hát erre mentünk tovább. Hamarosan leértünk egy murvás útra, ahol egyik fán találtunk egy kopott piros +-t és egy tanösvény táblát. Azonban ez igen csalóka dolog volt, mert a térképem jelezte a murvás utat, de az korántsem egy útvonalon haladt a piros +-el. Ennek megfelelően több +-et nem is találtunk, csak további táblákat. A következő célpontunk Bátorkő vára volt, ami a térkép szerint a murvás úttól északra a völgyben áll, tehát egy adódó alkalommal le kell majd térnünk jobb kéz felé. Hamarosan találtunk is egy ilyen leágazást. Azonban az itt álló tanösvény irányjelző tovább mutatta az utat a murvás úton. A túravezető csalafinta szerzet, természetesen nem követte a megadott irányt hanem csak azért is a leágazó útra tért, ahol egy fán gyorsan talált is két kopott jelzést, ami egyik térképén sem szerepel, egy piros háromszöget és egy L-t. A jelzéseknek sebtében meg is örül, hiszen azok csakis a várhoz vezethetnek. Nem is csalódtunk, mert az út kivezetett egy újabb kilátóhelyre ahol megtaláltuk az újabb kopott jelzést, és a következő tanösvény táblát (!) és magát a vár lenyűgöző látványát is. Kis ebédszünet után a vár felé haladva megkerült újból a piros +. Aztán a vár alatt a viszonylag friss festésű piroson folytattuk utunkat óriási levelű medvehagymarengetegben. Úgy terveztük, itt fogunk majd visszafelé szedni. Akkor még nem tudtuk, hogy nem így alakul majd a program.



Elhaladtunk egy szinte az Alpokot idéző szikla mellett, mely a térképen sincs rajta. Más hegységben kisebb kaliberű kövecskéknek is nevük van, és a térképen is feltüntetik őket. Aztán kiderült, hogy itt minden völgyben van egy vagy több hasonló is, tehát ne csodálkozzunk. A terv szerint a Tompa-, majd a Sötéthorog-völgyön keresztül szerettünk volna eljutni a Mórocz-tetőre. Ehhez bal kéz felé le kellett térnünk a pirosról a murvás útra, amit még a vár előtt elhagytunk. Majd az út s kanyarja után szintén bal kéz felé le kell térnünk a Tompa-völgybe. Eddig minden simán is ment (kivéve azt, hogy piros jelzés volt a leágazáson is - vajon minek?), de az S kanyar után csak egy ösvénynek vélt terepmotoros nyomot találtunk. (Megjegyzendő, hogy errefelé sajnos a helyi fiatalok körében nagyon dívik ez a sport, nem kevés motorossal találkoztunk a turista- és nem turistautakon.) A leírások szerint viszont szekérútnak kellett volna vezetnie a völgyben. A motorosok valószínűleg hamar észrevették, hogy a völgy számukra nehéz falat lesz, így az keréknyomnak is vége szakadt. Minket azonban más fából faragtak, nosza neki a völgynek, hiszen az irány jó. Csak akkor kezdtem bizonytalankodni, amikor már rég kereszteznünk kellett volna egy másik utat. Helyette egy növendék vaddisznót riasztottunk fel, láttunk érdekes gyökérzetű fákat, no meg a járatlan völgyben is találtunk emberekre utaló nyomot egy borosüveg formájában... Aztán hirtelen ritkulni kezdett az erdő, és kiléphettünk a Márkus-szekrénye tisztására. Kicsit dühös voltam magamra a hibámért, mert a Márkus-szekrényére mehettünk volna turistaúton is, nem kellett volna fákon, árkokon, szederindákon áttornázni magunkat. No mindegy, a címadó hegyet legalább kipipáltuk, megérdemeltük a pihenést a gyönyörű napfényes, de kicsit szeles mezőn. Aztán nyakunkba szedtük a lábunkat és irány a Kis-Futóné, majd tapasztaltabb kollégája, az öreg. A geodéziai tornyot most kihagytuk, de a Mórocz-tetőt szerencsére nem. Csodálatos kilátás tárult elénk, először nem akartuk elhinni, hogy a Balaton az a távoli kékség, de aztán kiderült, hogy tényleg, hiszen az almádi Auróra szálló épülete is tisztán kivehető volt. Sikerült még egy malackát megugrasztani.



Fényképezkedés és uzsonna után úgy gondoltam, bepróbálkozok a térkép szerint a Mórocz-tetőről a Sötéthorog felé vezető úttal. De a hegytetőről vezető út mindössze a vadaknak (vagy az ufók által?) kiszórt kukoricanyolcasig vezetett.



Gyors hátraarc, majd javasoltam, hogy próbáljuk meg a Csákány-völgyi szimpatikus szekérutat, melyet már idefelé kiszúrtam. Nem bántuk meg, hiszen újabb csodaszép sziklaalakzatok és üregek és persze rengeteg medvehagyma szegélyezte utunkat és egyenesen a Sötéthorog-völgyben lyukadtunk ki. Ebben azért nem voltam eddig biztos, mert a 89-es térképemen nem túl egyértelmű az út vonalvezetése a feliratok miatt. De a valóságban szerencsére máshogy volt. Sajnos nem derült, ki, melyik a Kőpajta-barlang a sok üregecske közül, és Prohászka püspök fáját se találtuk, de a Tompa-völgy bejárata hamar meglett. Erre folytattuk utunkat. Elhaladtunk több kálista mellett, néhányban víz is volt, no meg békák.


Sziklaüregek és fantasztikus sziklaalakzatok között


Kálista

Megtaláltuk a keresztező szekérutat is, melyen pár lépést bal kéz irányába megtéve ismét megleltük a völgy útjának folytatását. Valószínűleg figyelni kellett volna a bal kéz felé eső elágazásokat, mert csak az lett gyanús, hogy ereszkedni kezdünk és kicsit dél felé tartunk. Hamarosan el kellett volna érnünk a már eddig sokat emlegetett murvás út S kanyarulatát, ehelyett viszont egy völgyecskében haladtunk, majd tényleg rátértünk egy komolyabb útra. Ami azonban nem a murvás út volt. Úgy tűnik jobban hallgatnom kellene a rossz megérzéseimre, melyek akkor már egy ideje keringtek bennem. Valahogy azt éreztem, hogy a vár (és a hatalmas hagymamező) egy völggyel odébb van. Csak akkor derült ki, hogy ez tényleg így is van, mikor az út felvezetett a völgy peremére és kiért az erdőből. Ténylegesen a Bér-hegy és a Fajdas-hegy közti völgyben álltunk, mely az elég furcsa Pléhorgya-völgy névre hallgat. Azért nem estünk kétségbe, mert csak pár száz métert kellett visszagyalogolnunk egy nagyobb és dúsabb medvehagymamezőig, ahol fél óra alatt jól teletömtük zacskóinkat, aztán a motorkerekek által kijelölt hosszasan kanyargó ösvényen próbáltunk a Fajdas-hegy elé kerülni.



Nagyon vártunk már egy keleti irányú leágazást, aztán hamarosan ilyet is találtunk. Nagy örömünkre az út kivezetett néhány hétvégi házhoz. Átvágtunk egy kerten, aztán ráleltünk végre egy autók által is járható útra és néhány kicsit extravagáns külsejű, nyilván buliba tartó fiatalra, akiktől tanácsot kértünk útügyileg. Azt kaptunk is az egyik nem teljesen józan sráctól. Biztos jól sikerült az alapozás, mert legalább háromszor mondta el, hogyan jutunk Várpalotára, de ötünk közül egyikünk se értette még sokadszorra sem. Kiértünk viszont hamarosan az eligazításban is egyértelműen előbukkanó műútra, és mivel jó irányba sikerült elindulnunk rajta, felismerhettük a visszatérő gumis üzem és kutya elemeket is. Azt tudtuk, hogy az utat majd el kell hagyni, de mivel az egyetlen arra járó ember egy kertbe behatoló hajléktalan külsejű egyén volt és a bizonytalanságot sugárzó arcú, integető turisták láttán a kereszteződésben lassító autós is inkább jól beletaposott a gázba, elindultunk a közeli fenyvesbe vezető ösvényen, ahol az imént egy bácsi tűnt el. A bácsi ténylegesen tudott valamit, mert egyre több járókelőt pillantottunk meg, majd előbukkant néhány panel lapos teteje is. Tehát már biztos volt, hogy a 20.20-as vonat miatt nem kell aggódnunk. A házak közé érve egy garázssoron kialakított városszéli kocsmát vettünk észre, ahol a sörkínálatot látva le is táboroztunk. Olyasmi hely volt, ahova az emberek nem feltétlenül inni, hanem inkább társadalmi életet élni járnak - volt ott néhány éves csemetétől kezdve csinos kamaszlányig és idősebbekig mindenféle korosztály.


Méltó túrabefejezés


Az eső is éppen addig bírta, amíg indulnunk kellett a vonathoz, amit kényelmesen el is értünk. Legtöbben kellemesen elfáradtunk, bár volt olyan túratársunk akinek a 28-29-es táv már felső tűréshatárát feszegette. De ő is hősiesen végigcsinálta és ennek jutalmaként hazavihetett egy zacskó medvehagymát.
Végső konklúzióként meg annyit, hogy a leghasználhatóbb térkép a területről a várpalotai Kulák-kereszt mögé kitett táblán van, de ez csak a képeim feltöltése után derült ki. Illetve valahogy be kell szereznem a Csiga által ajánlott Kelet-Bakony (Tájoló) térképet, mivel erre a területre szeretnék még akár többször is visszatérni.