Rókavadászat

Rókagomba volt a cél; szép kövér rókagomba. Mivel sem a táv, sem a szint nem tűnt megerőltetőnek, másrészt azzal is tisztába voltam, hogy a nemes gomba említése a túraleírásban vonzani fogja az érdeklődőket, jó előre
kikötöttem, hogy maximum tízen megyünk. Punktum! Persze ebből az lett, hogy többen beszóltak, mások értetlenkedtek. Egész egyszerűen nem értik meg sokan, hogy van olyan alkalom, idő vagy bármi, ami miatt a túravezető nem akar nagy csapattal menni. Sokan személyes sértésnek vették, hogy őket, pont őket
visszautasítottam, holott később jelentkeztek bárkinél.

Persze szerencsére normális emberekből van több és a legtöbben sajnálkozva, de más program után néztek.

A Csapat tehát meglett. A találkozási pontot módosítva a 2-es úton a Shell benzinkútnál futottunk össze, innen pedig irány a Nagyírtáspuszta, ahol Aszú már várt minket. Parkolás, majd bemutatkozás, ki kit nem ismer. Gyors pálinkanyelés és az erdélyi köményes felemlegetése után vágre elindultunk kosárral, szatyorral, hátizsákkal.

Azt szándékosan nem említeném, melyik útvonalon indultunk el, mint ahogy azt sem, hogy lefelé vagy felfelé. A lényeg, hogy itt még jelzett úton haladtunk. Bakesz és Kacsna bukkantak az első gombára, egy szép, friss erdei csiperkére. Innentől szétszóródtunk, de csak mindenféle haszontalan csoffadt gombákat sikerült előkotornunk az avarból. Ráadásul legtöbbjüket nem is ismertem: a fene sem bírja megjegyezni a jellegtelen kis kalaposokat.

Ahogy leértünk (vagy fel), gyors ruhaigazítás, vetkőzés mert közben kellemesen felmelegedett a levegő. Elindultunk erre, meg amarra, mígnem egy szurdokvölgybe jutottunk és a patakocskával párhuzamosan haladtunk tovább.

Itt is gyengécske volt a termés, bár már leltünk őzlábat. Ahogy ballagtunk ráérősen nézelődve, odalent a mélyben megpillantottam egy jókora, halványszürke kalapot. Na! Tudtam, hogy gomba nélkül már nem megyünk haza!

Sejtésem beigazolódott és leereszkedve egy tucat szürke tölcsérgombára leltem. Sőt! Láttam, hogy a patak partján arrébb még rengeteg pihenget. Szóltam a többieknek, hogy ugyan vinnének-e haza gombát, ha már ezért jöttünk, mire Bé kivételével mindenki leereszkedett és beindult a vadászat.

Gombára vadászni jó dolog, mert egyrészt nagyon lassan mozog, másrészt a gombánál kevés flegmatikusabb lényt ismerek: csak unottan üldögél az avarban, azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány, de eszében sincs menekülni vagy támadni, ha észrevesz. 

Még az igen-igen mérges gombák semharapnak rá az ujjadra vagy ilyesmi. Az csak mese, hogy van olyan mérgesgomba,amelyik hasbarúgja a gombaszakértőt!

Szóval mindenki szedegette vidáman a szürke kalapokat és elég hamar teltek a szatyrok. Amikor végeztünk, egy darabig még a szurdokba haladtunk, aztán visszavágytunk a napocskára, ezért felmásztunk az útra.

Kaptató után elértünk egy szeles kilátóhelyre, amelynek a neve most nem érdekes. :)) Amilyen szeles volt, olyan napsütötte és amúgy is éhesek voltunk, úgyhogy itt költöttük el az ebédünket. Pihiztünk egy jót, közben Lappantyú természetfotókat készített egy plüss lényről, Aszú pedig tovább szelíditgette a magunkkal csalt pulit, amely (vagy aki) a parkolónál szegődött a nyomunkba egy-egy jó falat reményében. A plüst elpakolta Domi, a kutya pedig lassan teljesen megszelidült…

Továbbindulva még mentünk egy kicsit felfelé (vagy lefelé) és rövidesen letértünk a jelzett útról arrafelé, amerre rókagombákat sejtettem (jobbra vagy balra). Sajnos csalatkoznunk kellett. A mohos domboldalban még csak gombostűfejnyi apró, citromsárga pöttyöcskék jelezték, hogy itt rókagomba telep van, leszedni azonban nem volt érdemes őket. Szerencsére ez már a gombával feltankolt társaságot nem kedvetlenítette el.

Lappantyú volt az egyetlen, aki alig szedett, illetve Roli szatyijába is fért még, ezért külön örültünk, amikor egy partoldalban újabb szürke tölcsérgomba telepre akadtunk. A két fiú osztozhatott rajta.

Arrébb egy alant fekvő törzsön kései laskagombatelep virított; ezt Bakesz támadta le.

Innen eseménytelen volt az út. Mi hárman lemaradva Madame Smokkal és Somebodyval beszélgettünk, gyűjtöttük magunkba a téli pihenőre készülődő erdő látványát...

Jókedvűen beszélgetve értünk vissza az autókhoz, ahol még tanakodtunk, hogyan vihetné haza valaki a fekete kuttyot úgy, hogy a sofőrnek ne tűnjön fel a z új utas az autóban, lefotóztuk a gombáinkat, a kézfogásunkat,
majd elköszöntünk és kellemesen elfáradva hazakocsikáztunk. 

Köszönöm a túrát a résztvevőknek!