f0af69
6d3f0f
925f28
fae4cd
osz
2014 március2006 szeptember2009 december2007 június2011 június2014 december

Számot vetünk 2012

Szerző:
Admin
2013 január 02 01:28
Így januárban sokan számot vetnek a korábbi év/évek történéseiről. Egy rövid beszámoló erejéig mi is megtesszük!
Statisztikákat, számadatokat szokás ilyenkor gyártani, majd mi is rátérünk erre, előbb azonban a teljesség igénye nélkül néhány szó a 2012-es esztendőről.

Jó év volt! Azt kell, hogy mondjam: jó év volt!

Nem volt könnyű, sok fájdalommal járt, de mégiscsak jó volt, hiszen a születés is fáj mind az anyának, mind a gyermeknek, mégis örömteli esemény, ha minden rendben végződik!

Az évnek úgy vágtunk neki, hogy át kellett írni az oldalak többségét: a szerver tulajától jöt az ukáz, hogy túl sok memóriát használunk. Új rendszert kellett felépíteni. Ugyanekkor leállt a buta felület is, aminek a mobilosok nem annyira örültek, mivel a "buta-felület" 30-40 kByte-jával szemben a normál felület több megás monstrumát kellett letölteni. Az év első fontos feladata tehát ez volt!

Az év első szakasza a tűzoltásról szólt: minél kisebbre zsugorítani az aloldalakat, mindenféle trükkel gyorsítani a szkripteket. Mindezt azért, hogy elférjünk és ne zavarjuk a szerveren működő többi oldalt. A munkám jobbára abból állt, hogy toldozzam-foldozzam a felületet és versenyt fussunk a tárhelyfogyasztásunkkal.

Aztán beütött a krach és kénytelenek lettünk bevezetni a támogatói díjat. Ennak több oka volt, amit akkor az igazán érdeklődőknek elmeséltem. Sokan megértették a dolog szükségszerűségét, mások úgy gondolták, nem ér meg nekik ennyit a dolog és szépen, de harag nélkül távoztak. Volt persze néhány hangoskodó lúzer is, akik szerették volna bebizonyítani, hogy nekik minden ingyen jár, hiszen annyi szellemi értéket és hasznos ténykedést adtak az oldalhoz, amitől már-már a sétafika "második emberei" lettek (sic!). Tőlük is elbúcsúztunk...

Így aztán megfogyatkozva, ám sokkal jobb háttérrel indulhattunk neki az év hátralévő részének!

Az anyagi ügyek elrendezése után kaptunk egy nagyon komoly ajánlatot az egyik túratársunktól, így új szerverre költözhettünk, amit gyakorlatilag csak mi használunk. Fellélegezhettünk, végre nem voltunk lebéklyózva! Végre valóban fejlesztést végezhettem az ötleteitek alapján.

A fejlesztések tehát beindultak (nem mindig a legégetőbb dolog készült el, hiszen egy kicsit mindigis játékosra vettük a figurát):

  • Megoldottuk, hogy a Fotógalériába ne csak egérrel, hanem a billentyűzet nyilaival is lehessen lépkedni.
  • Elkészült az Arcképcsarnok és a Fórumavatarok listája is. Ezt mindenki megtekintheti, aki feltett magáról fotót. (Elvünk, hogy csak azt láthasd, amit magad is megosztasz)
  • A Fórumot átalakítottuk. A külső megmaradt, de jobban kategórizálható, könnyebben módosítható felületet kaptunk. Leegyszerűsödött a működés is. A Fórum szabályait megváltoztattuk, s így ma már csak regisztrált felhasználók írhatnak be. Ezzel jószerével teljesen kifogtuk a hozzánk látogató rosszindulatú, trollkodó nóname userek vitorlájából a szelet. Valóban kellemesebb lett a fórum hangulata, talán kevesebbet esünk egymásnak és nekem is kevesebb a munkám (a radírozás).
  • Az aktív tagok lehetőséget kaptak arra, hogy ha nincs is Túravezetői joguk, Kultúra és Városnéző programokat oszthassanak meg a többiekkel. Ez rövidesen tovább fog bővülni.
  • A Fórum átalakítása magával hozta azt is, hogy könnyebben lehet keresni az anyagokban.
  • A fotók feltöltésénél új kényelmi szolgáltatások jelentek meg:
    - Feltöltési lehetőség a Picasaról
    - Előjelölések bevezetése (a Picasaról feltöltött képek pipái)
  • A feltölthető fotók méretét megnöveltük, ezzel párhuzamosan a tárolt méretet is. Amíg eddig a rendszer minden képet leméretezett 200kByte-osra, mostantól ennek a másfélszeresét engedi. Ez szebb, jobb minőségű képeket eredményez.
  • Elkészült a Sétafika Blog, amelybe szép folyamatosan át lesznek vezetve az Élménybeszámolók is
  • Megoldottuk a valós idejű csetelést a privátcset felületen. Ezt ugyan még elég kevesen használjátok, de bízunk benne, hogy idővel megszeretitek.
  • Mivel megnőtt az igény, készítetünk egy Sütés-főzés kiegészítőt is az oldalhoz, amibe mostanra szép mennyiségű finomság-receptek kerültek túrázó konyhatündéreink jóvoltából.
  • Az év végén összeálítottuk a fotógalériánk TOP50 kategóriáját, amelyen természetesen finomítunk még...

Sok teendő van még, sok ötlet gyűlt össze a tarsolyunkba, amit folyamatosan meg fogunk valósítani. A Sétafika mind egyszerűbb és jobban használható lesz. Vagyis fut a hajó, amitől sok irigyünk rángógörcsöt kap. 


A komoly számvetés után néhány kicsit könnyedebb téma:

Soha egyetlen évben nem csatlakozott hozzánk ennyi kiskorú, mint idén. Mindigis történt olyan, hogy egy-egy lurkó elkisérte a szüleit valamelyik kirándulásra, de idén ez a folyamat felerősödött. Ennek örülünk, hiszen belőlük lesz majd az utánpótlás: ha megszeretik a természetjárást, folytatni fogják azt felnőtt korukban is és szépen továbbadják a természet szeretetét.

Valamit még mindig jól csinálhatunk, mert soha ennyi sarat nem próbáltak ránk dobálni, mint idén. Ki azért, mert a bögyében vagyunk, ki egyszerű irigységből vagy tehetetlenségből. Ezekből a gyenguska és nevetséges lejáratási praktikákból is összegyűjtöttem néhányat, hogy nevethessünk egy jót a satnya kis próbálkozásokon:

A kedvencem talán az a szimpatikus húzás volt, amikor "valaki" bejegyezte a setafika.blog.hu oldalt a blog.hu felületén és egyetlen "lóf** a s**-be!"  felkiáltással próbálta összegezni sommás véleményét. Megértettük a dühét, hiszen bizonyára sok kompenzálnivalót adott neki az élet, de azért jeleztük a gondot a blog.hu szerkesztőjének, aki eltávolította a szitkot. A blog "szellemi atyjának" nem kívánunk mást, mint a fent nevezett állati alkatrészt a megfelelő helyre!


A második helyezett mű a Facebook oldalon ténykedik, de ez annyira gyenge, hogy még csak az eltüntetésére sem érdemes lépéseket tenni. A boldogtalan bejegyezte magának a Séta Fika oldalnevet és felszerkesztett egy okos felületet. No, ez még a blogos okosfiúnál is szánalmasabbra sikeredett: önmagát "főtúrómesternek" titulálja, amivel vélhetően cizelláltan jelezni kívánja kilétét. Úgy gondolom, sok maffiakönyvet olvashatott, mert ott jön be az a megfélemlítési trükk, miszerint úgy okoznak kárt valakinek, hogy tudva tudja az elkövető kilétét. Sajnos ez itt nem jön be. 

 

Mint mindig, most is készítettem egy gyors statisztikát a tavalyi évről, lássuk tehát:


Ebben az évben 688 túra lett megszervezve a Sétafikán. Ez több, mint heti 13 túra! A túrák szinességét mi sem mutatja jobban, hogy indult túra Olaszországba, de az Alpokba, a Kárpátokba is épp úgy, mint ahogy közeli helyekre: a Budai-hegyekbe vagy a Pilisbe. A sok-sok program széles skálát mutat: teljesítménytúráktól, magashegyi meneteléesektől kezdve könnyű, pár órás sétákig minden megtalálható benne.

Legaktívabb túravezető idén Csiga volt, de rögtön a nyomában ott szervezkedik János, Borostyánfa, Gáborm, Fdorka is (itt az 5 vagy annál tübb programot megjelenítő túravezetők láthatók):

Csiga: 75
János: 71
Borostyanfa: 54
Gaborm: 51
FDorka: 39
Áron88: 34
Tigriske: 32
SzIstvan: 27
Bernipásztor: 23
Kreki Bá: 22
Tomesz: 21
Domi: 20
Kerfer: 18
Egripeter: 16
Aszú: 15
Hege: 12
Mars3696: 12
Óceán11: 10
Atilla: 9
Peregrina79: 9
Bodza: 8
Józsi01: 7
Blue Mali: 6
Csikarbarni: 5 

A túracélpontok közül a TOP10:
Budai-hegység (107)
Pilis (Visegrádi-hegységgel) (83)
Börzsöny (58)
Budapest és környéke (50) - azért itt sokat nyom a latba a havi egy Serpa szerda
Mátra (40)
Vértes (25)
Gödöllői dombság (24)
Cserhát (21)
Bükk (18)
Gerecse (15)

A túrák típusbesorolás szerint:
Rövid túra (6-18 Km): 258
Középhosszú túra (15-35 Km): 180
Rövid séta (1-6 Km): 51
Kúl-Túra (Közös szinház, mozi, kiállítás, stb...): 44
Normál kerékpár kirándulás, túra, komoly felkészülés nélkül is teljesíthető: 39
Városnézés: 21
Hosszú vagy több napon át tartó, megterhelő túra: 20
Vízitúra: 12
Extrém túra (sziklamászásos, kötélbiztosításos, ilyesmis...): 11
Extrém kerékpár túra (Komolyabb felkészülést, jó erőnlétet igényel): 11
Teljesítménytúra (időre): 9
Kombinált túra (gyalog+vizi, kerékpár+gyalog, stb...): 4

Végül pedig az összes kiírt táv: 14595 Km
Összes kiírt szint: 239032 m
Ez azt jelenti, hogy a kiírt átlagos táv 21Km/túra, a szint pedig: 350m/túra