f0af69
6d3f0f
925f28
fae4cd
osz
2012 március2010 szeptember2009 december2007 június2012 szeptember2009 szeptember

Másfél óra

Szerző:
Bernipásztor
2013 április 26 09:47
Fönn az Odvas-hegyen




Másfél óra – eddig tart egy nyelvtanfolyam. Hirtelen pont ennyi idő szakadt a nyakamba, hogy használjam arra, amire csak akarom, akkor és ott, Budaörs kellős közepén. Esős, borús délután volt, éppen alkalmas a közeli bevásárlóközpontok egyikében vagy akár mindegyikében való nézelődéshez. De mégsem...


Egyszeriben csak elindultam a másik irányba, ahol a hegyek magaslottak előttem. A hegyek, melyek annyira közel vannak, hogy szinte minden héten meglátogathatnám őket. Ennek ellenére egy évben jó ha csak egyszer visz arra az utam.


A főutat elhagyva kis utcákban haladok, aztán hirtelen bal oldalt elém tornyosul egy dombocska három kereszttel, a Kálváriadomb. Csigavonalban, körbe-körbe kanyarog a stációk szegélyezte ösvény, hogy aztán hirtelen a három kereszt előtt megtorpanjon. Héricsek, és más színes virágok között szaladok le a meredek domboldalon, egy pillantást vetve az előttem magasodó Kő-hegyre a kápolnájával.


De nem oda tartok. Az utam foghíjas telkek, régi még a sváb lakosoktól megörökölt jellegzetes házak, illetve átalakított változatai és vadonatúj kertes házak között vezet. A terep egyre inkább szuszogtató, néha egy-egy szembejövő autó elől kell félreugranom, majd elmaradnak a házak és az aszfaltot is murva váltja fel.


Megérkeztem! Azaz mégsem, mert baloldalt egy meredek ösvény igencsak hívogat, hogy kapaszkodjak rajta egyre magasabbra. Nem állok ellent a hívásnak, bár néha meg-meg állok, hogy kifújjam magam, és a sima talpú divatos sportcipő is meg-megcsúszik a szemerkélő esőtől fényes dolomitsziklákon. A lábamhoz egyre gyakrabban hozzáverődő ridikül se segít éppen a mászásban, melyhez most már a kezemet is használni kell. Fejre kerül a kapucni is, mivel az esőnek úgy tetszik, hogy egyre bőségesebben hulljon.


Még szerencse, hogy senki se lát, valószínűleg bolondnak hinnének, ahogy ebben az időben, ebben a szerelésben küzdöm fel magam a hegyre. Micsoda szerencse! Hiszen enyém a hegy! Egyes egyedül az enyém most!


Érdemes volt tehát eljönni. Annál is érdemesebb, mert a csodaszép héricsek, majd leánykökörcsinek folyton elcsábítanak a kitaposott ösvényről. Sajnálom is, hogy otthon hagytam a fényképezőgépemet. A modern technika persze erre is tud megoldást – készülhet pár kompromisszumos minőségű kép a telefonnal.


A csúcson állok most, egy sziklás, kopár kiszögellésen és elém tárul az egész innen látható világ. Bal oldalamon a nagyváros nyüzsgése, zaja: autópályák, bevásárlóközpontok, lakótelepek, gyárkémények. A hely ahonnan érkeztem. Jobbomon zöldellő és kopár sziklás hegyek, madárdal, csend és nyugalom. Ahova tartanék. Én a kettő között állok megfeszítve. Nem mehetek tovább, másfél órámból letelt már egy, ideje visszaindulni. Éppen csak egy pillanatnyi megszédülés, mámor lehet a jutalmam. Meg az a pár rossz minőségű, elmosódott panorámakép a telefonomban.


Hiába is mennék, nem lenne maradásom. Hiszen ahhoz, hogy nekiindulhassak, kell a másik hektikus, lüktető, zakatoló világ. Az adja a késztetést és a szükséges anyagiakat, hogy nekivághassak ennek a madárdallal és nyugalommal teli világnak, hogy olykor-olykor elidőzhessek benne. Éppen úgy mint most, vagy alkalomadtán kicsit tovább is. Mit is kezdenék itt az egyre jobban szakadó esőben... Kellene legalább a vízhatlan kabátom meg a túracipőm arról a másik helyről. Rá kell döbbennem, hogy a költséges, modern technikai felszerelések nélkül kiszolgáltatott vagyok itt. Ha viszont nem lehetek most itt, akkor előbb-utóbb megsínyli azt a lelki egyensúlyom, vagy bármi más. Egyik világ nincs tehát a másik nélkül, legalább is itt és most számomra. Ezért állok hát itt megfeszülve a két világ között, hogy megtudjam ezt, ezért kellett ide feljönnöm! Gyűlölhetem az egyiket és magasztalhatom az égig a másikat, mindhiába: nincs más megoldás, a kompromisszumot meg kell kötnöm.


Lefelé, az omladékos, görgeteges hegyoldalban könnyebb és gyorsabb is már az út és a lélek is...