f0af69
6d3f0f
925f28
fae4cd
osz
2005 december2014 március2009 december2011 szeptember2011 június

Valahogy a Vörös-kőre

Szerző:
Mars3696
2013 július 24 11:17
A minimalista túrakiírás remek megoldás az útközbeni bizonytalanságok kiküszöbölésére.

Sikerült eléggé minimalistán kiírnom ezt a túrát, de így sem sikerült elvenni mindenki kedvét: végül hatan indultunk neki a túrának. 

A túrakiírásban nem szerepelt, hogy pontosan honnan indulunk, mint ahogy az semmilyen úton fogunk eljutni a pilisi Vörös-kő kilátóponthoz. A távot és szintet adtam meg miheztartás végett, de hát ezek nálam soha sincsenek kőbe vésve.

Nyavaja73 és Aszú autójával indultunk neki a parkolóból és úgy terveztem, hogy Leányfalunál a komp környékén parkolunk majd le. Hála a navigációs csúcstechnikának és a komoly helyismeretnek szépen benéztem és továbbmentünk. A falu végéről kellett visszafordulni, amikor rájöttünk a tévedésre.

Sikerült leparkolnunk és szerelvényigazítás után nekivágtunk a piros jelzésnek fel a Meteor-forrásig. A kaptatón szuszogva Somebody rákérdezett, hogy mikor lesz kocsma. Kocsma??? Nem lesz! De pedig a kiírásban szerepelt! …A többiek bőszen bólogattak. Hmm. 

A forrásnál megálltunk pihenni és mivel semmiféle konkrét útvonaltervvel nem rendelkeztünk, nem okozott gondot az újratervezés: menjünk le Pilisszentlászlóra a Gesztenyésbe. Kocsmának kocsma, az útvonal is szép. Nem szavaztunk, de mindenki egyetértett. Ennek megfelelően a következő elágazásnál a P+-on folytattuk utunkat az árnyas erdőben. A hőség ellenére itt teljesen elviselhető volt a meleg.

A térkép szerint a Lander Jenő emlékműtől létezik egy erdei út, ami levezet a betonútig, majd a patakon átkelve az Ókúti-völgyön keresztül délről megkerülve a Mányás-hegyet, elvezet a Szekrény-kőig. Nos, ez az út felejtős! Az aszfaltozott útig valóban szépen levisz, de aztán a patak szurdokában elvész és Te csak álldogálsz bambán és tétován, mint Kolumbusz amikor a Taj-Mahal helyett a karibi indiánokba botlott. Nem volt más választásunk, északnak vettük az
utunk a betonon, hogy majd bal kéz felé letérünk a Rókafogó-völgy felé valamelyik erdei úton.

Bringások kerülgettek minket, Márti rengeteg frappáns utat mutogatott, de mind jobb kéz felé nyílt, így ezeket kihagytuk. Végre megtaláltuk a megfelelő letérőt és nekivághattunk a rövidítésnek. Szokásommal és a gyakorlattal ellentétben egész tűrhető jelzetlen úton tudtunk haladni: csak egy helyen burjánzott az illendőnél jobban a szeder, de ez sem vette kedvünk. A K jelet elérve ezen folytattuk utunkat a búfelejtőig le a faluba.

A kocsma a megszokott hangulatát nyújtotta: olcsó és hideg sörike, amiből mindjárt be is nyomtunk két-két korsóval a nagy ijedtségre, illetve kényelmes asztalok, ahol elfogyaszthattuk az elemózsiáinkat. Szemben a cukrászda a szimpatikus cukrászlánnyal, aki simán beleegyezett, hogy átvigyem a kocsmába az Ekler-fánkot tányérostól  …szóval hamisítatlan kedves vendéglátásban volt részünk.

Sajnos semmi jó nem tart örökké: továbbindultunk. Visszamásztunk a Pap-rétre, innen pedig a P jel felé vettük az irányt. Lőrinc-laposát egy dózerúton megkerülve értük el lassan a kilátót. Mivel rajtam kívül senki sem hitte, hogy eljutunk a célig, készítettünk egy soron kívüli csapatképet több részletben. Ezt némi Photoshoppal sikerült egybemolyolni, így mindannyian rákerültünk.


Az utolsó métereken kaptatva pillantottam véletlenül a GPS-re és láttam, hogy pont 20 km-t gyalogoltunk! Megállítottam
tehát a többieket, hogy jelezzem: eddig tartott a túra, innentől nem kötelező, csupán fakultatív!



A kilátóhoz azért mindenki feljött (kb. 50 métert kellett csak megtenni hozzá), illetve mindenki visszajött az autókhoz is. Nem is értem! De ne szaladjunk előre!

Az időjárást nagyon jól kifogtuk, a levegő alacsony páratartalma miatt nagyon széles panoráma fogadott minket: a Naszály megsebzett oldala zárta le észak felől, dél felé pedig Szentendre, odébb pedig Budapest. A túloldalon láttuk
Dunakeszit a lakóteleppel. Ez eddig nem is volt különleges, hiszen ha nincs köd, azért ennyi mindig látható. Most viszont tiszta kontúrokkal láthattuk a távolban a Mátra kúpjait, Ágasvárat, illetve észak-keletre a Karancsot.

Jól felmásztunk az emlékműre, innen is körbekémleltünk, fotózkodtunk, zászlózkodtunk, majd megettük maradékainkat és a piros jelen leereszkedtünk a szerpentinen vissza a Meteor-forráshoz. A reggeli szúnyogok vígan köszöntöttek
minket, örvendve, hogy újra láthatnak. Mi kevéssé őszintén örültünk nekik, ezért nem is időztünk sokat, hanem lementünk a faluba az autókhoz.

Jó hangulatú, kellemes túra volt. A legjobb, hogy senki sem problémázott, amiért eltértünk a tervtől, mivel olyan nem is létezett. Úgy vélem, gyakran fogok hasonló túrákat szervezni.

Köszi, hogy velem tartottatok!