f0af69
6d3f0f
925f28
fae4cd
osz
2010 szeptember2012 június2015 szeptember2014 december2013 december2009 december2014 március

Heves-jeges a Schneebergen

Szerző:
Fdorka
2013 augusztus 06 17:47
Többen kérdeztétek, hogy sikerült a túra, hát összeszedtem az eszem és leírtam, olvassátok.

Reggel pirkadatkor indultunk otthonról, azonban egyik túratársunkat, aki autóval hozott be még hármat a találkozóhelyre, elrabolták az UFOk éjszaka, és későn hozták vissza. Emiatt egy órás késéssel indultunk útnak Ausztria felé. Odakinn is tűzött a nap, szakadt rólunk a víz, mikor nekivágtunk a Weichtalklammnak. A sziklás patakvölgyben rövidesen létra állta utunkat, hát azon Cefre kutty sehogy se tudott felmászni. Zsolt sietetett segítségére, ügyesen a hóna alá kapta, és két szökkenéssel már fenn is voltak a tetején. Utána a szurdokban már nem volt gond, Cefre kutya és a többi túratárs is simán vette az akadályokat, csak az utolsó létrán volt még szükséges az első akrobatika megismétlése.

A Weichtalklammban a szintemelkedés jó részét észrevétlen magunk alatt hagytuk, de azért jócskán maradt még belőle a csúcsig. Egy hosszabb kaptatót követően felértünk a hegy derekánál levő Kientalerhüttéhez (az osztrákoknál legalább minden 3 km-re esik egy turistaház, bár jó részük csak időszakosan tart nyitva). A turistaház mellett már bágyadtan heverészve vártak ránk az élen járók. A végén érkezőknek már csak rövid pihenő jutott, mert kicsit megijedtünk a táblán mutatott szintidőtől, hogy ha abból kicsúszunk, nagyon későn érnénk vissza az autóhoz.

Néhányan úgy döntöttek, hogy nem másznak felfele tovább, hanem maradnak az alacsonyabb régiókban. A többiek, ki-ki a maga tempójában elindultak a csúcsnak. Egyre törpülő fenyvesekben, majd füves mezőn, hosszú szerpentinen kanyarogtunk felfele, égtünk a napon, és gyönyörködtünk a Rax felett gyülekező viharfelhőkben. Végül még a legutolsóknak is sikerült a menedékháztól a táblán jelzett 2 órás szintidő alatt, még az út közbeni szusszanásnyi szünetekkel együtt is felérni. A csapatos csúcsfotó elmaradt, mert a felhők vészjóslóan közeledtek felénk, inkább továbbsiettünk a kicsit lentebb fekvő Fischerhüttébe. Itt megtaláltuk a többieket, hosszabb pihenőt tartva, ettünk, ittunk, beszélgettünk, közben kiderült, hogy a csapos is magyar. Ahogy kábé minden második túrázó is a hegyen.

Közben jócskán befelhősödött, és elkezdett zuhogni az eső. Még vártunk egy kicsit benn a házban, aztán délután 4-kor már el kellett indulnunk lefelé. Ekkor már jég is szakadt az égből, és dörgött meg villámlott a távolban. Miközben megálltam jégkockákat fényképezni, Cefre kutya visszaszaladt a turistaházba. Visszafutottam érte, alig bírtam kihúzni a pad alól, úgy bebújt. Azért sikerült, és mivel kézen fogni nem tudtam, a nyakörvénél fogtam és így siettünk a többiek után (nem volt kedvem a szakadó jégesőben a pórázt előráncigálni, még jó, hogy a lejtőn könnyű volt fogni a kuttyot).

Végül nem a jelzett turistaúton mentünk a hegy ormán, a Schauerstein felé (a viharban nem lett volna túl szerencsés), hanem a Wurzengraben árkában, amerre télen hótalppal másztunk fel. Gyorsan leértünk az éppen felújítás alatt álló Heinrich Krempel menedékházhoz. Addigra elállt az eső, kezdett kisütni a nap, és nevetve csavartam ki a vizet a zoknimból. A sereghajtókkal még egy csoportképre is összeállítunk, amit a menedékház házigazdája készített rólunk (akinek a párja egy magyar vizslát legeltetett a ház mellett, na tessék, még a kutya is magyar). Ám mire elkezdtük kihámozni magunkat az esőkabátokból, elkezdett cseperegni az eső.

Már éppen megszáradtunk volna, amikor a vihar újult erőre kapott. Az eső szakadt, az ég dörgött, a közelben villámok csapkodtak. Az utolsó 5 km-t így tettük meg, majdnem futólépésben, pedig szép lett volna a táj, de így most nem tudtunk nyugodtan gyönyörködni benne. Lenn a Weichtalhasuban gyorsabbaknak (a képek alapján) még egy leves jutott, a lassabbaknak csak a lihegés. Ahogy leértünk gyorsan beültünk az autóba és sietve indultunk hazafelé. A villámokban még hazaútban is gyönyörködhettünk, az esőzónát csak a wienerneustadti elkerülő környékén hagytuk el.

(a fotót Szabó Zsuzsi készítette)