.jpg "2010 szeptember")
.jpg "2005 december")
.jpg "2016 március")
.jpg "2006 június")
.jpg "2014 március")
Kedves Túratársak!
Érdekes dolog ez, amikor az Országjárók körének írtam a beszámolókat, mindig így kezdtem: "Újra itt" - talán itt is lesz rá alkalmam, ha sűrűn megyünk túrázni, hogy azt írjam - újra itt :)
Négynapos ünnepünk volt, így bőven lehetett válogatni a túrák közül, mi 2008. október 24-ét választottuk, mert aznapra itt a Sétafikán nem írt ki senki kirándulást.
Ez egy pénteki nap volt, igencsak hajnalban kellett kelni, mert korán indultunk, fél nyolcra hirdettem meg a Batthyány térre, úgyhogy még éjszakai sötét volt, amikor 7-re odaértem.
Lassan szállingózott kicsiny csapatom - tudni kell, hogy a Csavargó Tigrisek egy baráti társaság, de úgy gondoltuk, jöjjön, aki jönni akar, közhírré tesszük az útjainkat:)
Így történt, hogy szépen összegyültűnk, a HÉV-en tizenegyen voltunk, de Szentendrén még négyen csatlakoztak hozzánk, így ütöttük a tizenhatot - velem együtt :)- ennyi ember elég is egy ilyen hosszú túrához.
Az utunk mondhatni majdnem ideális volt, mire a HÉV kibújt a föld alól, már hétágra sütött a nap, beragyogott az ablakon.
Jó kedv, vidámság, evés, ivás - gondolom ez nem újság - csak a hévvel volt valami gond, mert a vezető folyton kiszállt, mígnem meglestem, hová megy :) - tudniillik leszakadt az áramszedője, és nagyon kreatív módon oldotta meg a dolgot vezető bácsink: összerakott két-két horgas 2 méteres botot, egyik végén kampó volt, és azzal húzta le az áramszedőt, és utána nagy vastag kötéllel egy ajtóhoz kötözte. Elmés dolog, mondhatom. Fotó is készült róla, amint buzgólkodik, nézzétek meg a képtárban :)
Én azért nyugtalankodtam, mert jó-jó, akadhatnak problémák, de nekünk legkésőbb kilencre le kellene jutnunk Szentendrére, mert megy a busz, és nem fogja megkérdezni, hol voltunk?
De nagy nehezen végül is 8.50-re leértünk, jegyvétel, miegymás és fél tízre Pilisszentlászlóra értünk.
A sok evés és izgalom után jól esett egy kis frissülés, ki kávét, ki miegymást fogyasztott, volt aki fényképezett, és 10-kor elindultunk célunk felé a kék jelzésen - ugyan azt később találtuk meg, mert nem arra mentünk először, hanem tettünk egy kis kitérőt - így nem kellett élből sokat mászni a Pap-rét felé.
Az erdő csodálatosan szép köntöst vett fel - a rozsdabarnától, az örökzöldig minden megtalálható volt, virágok is nyíltak bőven, gombák is kidugták fejüket - vesztükre - mert hamar összekapkodtuk őket.
Öt kilométer után érkeztünk Pap-rétre - első pihenőhelyünkre - itt is lazítottunk, gombásztunk, napoztunk -a hangulat egyre tökéletesebb - de meg kell mondanom - nagyon jó erőnlétű csapatom volt, nem győztem Őket dicsérni - tartották a ritmust, haladtunk rendesen.
Az Urak-asztala gerincen mentünk végig, nagyon szép kilátás nyílt a váci oldalra, ahonnan a várost, homályosan a Dunát is lehetett látni, a DCM mintha teljes gőzzel dolgozott volna - Vác ragyogott a napfényben.
Mi is :)
Egy óra körül értünk fel Borjúfőre, ahonnan újra a Dunakanyar bukkant fel előttünk, de most a másik oldal :) - nagyon magasan voltunk (535 m) így mindenki leheveredett a hegytetőn, élvezve a nap meleg sugarát és a táj gyönyörű szépségét.
Újfent előkerült az elemózsia, pihentünk, és jó kis pihenés után elindultunk végcélunk felé - Visegrádra.
No ez nem volt már olyan egyszerű feladat, mert felfelé csak megy az ember, de lefelé?
Végig nagy meredek oldalakon haladtunk, itt-ott rengett a hegy is, amikor egyik túratársam a fenekére pottyant :)), de nevetve felállt és jött tovább lefelé :)- persze segítséggel, egymásba kapaszkodva, de lejutottunk a völgybe.
Nemsoká elénk tárult Nagyvillám kilátója, alatta a bob-pályával, rengeteg autó és rengeteg ember élvezte a késő őszi meleget - így már lassabban tudtunk haladni a Fellegvár felé, nekik nem volt sietős, nekünk meg igen, mert el akartuk érni a fél négyes buszt. A lefelé vezető út is meredek volt és csúszós, újra rengett a föld alattunk :) - de sikeresen leérkezett mindenki, nem volt probléma, épségben, egészségben értünk le a Salamon-toronyhoz, onnan pedig a buszmegállóhoz.
A busz 10 perces késéssel megérkezett, mondanom sem kell, hogy alig fértünk fel, hely az nem volt, de Szentendre után már mindenki kényelmesen utazhatott - és ami újdonság volt mindenkinek, az új Megyeri-hídon jöttünk be, ami lényegesen lerövidítette az utunkat, nem kellett a város fele menni a busznak, így rövidebb is lett a menetidő :)- Városkapuig.
Kedves Túratársaim!
Kicsit hosszúra sikeredett az írásom, de még nem mondtam el, hogy a képeket megnézhetitek a "galériában", valamint az én honlapomon: www.csavargo.uw.hu
és még egyszer megköszönöm túratársaimnak, hogy Szolnokról, Pécelről, Tápiószecsőről, Szentendréről - és Budapest minden irányából eljöttek azért, hogy az Urak-asztala túrán részt vegyenek, ismerkedjenek, élményeket gyűjtsenek.
Bízom benne, hamarosan újra találkozunk.
Köszönettel:
tigriske
2008. október 24.
csavargo.uw.hu
Érdekes dolog ez, amikor az Országjárók körének írtam a beszámolókat, mindig így kezdtem: "Újra itt" - talán itt is lesz rá alkalmam, ha sűrűn megyünk túrázni, hogy azt írjam - újra itt :)
Négynapos ünnepünk volt, így bőven lehetett válogatni a túrák közül, mi 2008. október 24-ét választottuk, mert aznapra itt a Sétafikán nem írt ki senki kirándulást.
Ez egy pénteki nap volt, igencsak hajnalban kellett kelni, mert korán indultunk, fél nyolcra hirdettem meg a Batthyány térre, úgyhogy még éjszakai sötét volt, amikor 7-re odaértem.
Lassan szállingózott kicsiny csapatom - tudni kell, hogy a Csavargó Tigrisek egy baráti társaság, de úgy gondoltuk, jöjjön, aki jönni akar, közhírré tesszük az útjainkat:)
Így történt, hogy szépen összegyültűnk, a HÉV-en tizenegyen voltunk, de Szentendrén még négyen csatlakoztak hozzánk, így ütöttük a tizenhatot - velem együtt :)- ennyi ember elég is egy ilyen hosszú túrához.
Az utunk mondhatni majdnem ideális volt, mire a HÉV kibújt a föld alól, már hétágra sütött a nap, beragyogott az ablakon.
Jó kedv, vidámság, evés, ivás - gondolom ez nem újság - csak a hévvel volt valami gond, mert a vezető folyton kiszállt, mígnem meglestem, hová megy :) - tudniillik leszakadt az áramszedője, és nagyon kreatív módon oldotta meg a dolgot vezető bácsink: összerakott két-két horgas 2 méteres botot, egyik végén kampó volt, és azzal húzta le az áramszedőt, és utána nagy vastag kötéllel egy ajtóhoz kötözte. Elmés dolog, mondhatom. Fotó is készült róla, amint buzgólkodik, nézzétek meg a képtárban :)
Én azért nyugtalankodtam, mert jó-jó, akadhatnak problémák, de nekünk legkésőbb kilencre le kellene jutnunk Szentendrére, mert megy a busz, és nem fogja megkérdezni, hol voltunk?
De nagy nehezen végül is 8.50-re leértünk, jegyvétel, miegymás és fél tízre Pilisszentlászlóra értünk.
A sok evés és izgalom után jól esett egy kis frissülés, ki kávét, ki miegymást fogyasztott, volt aki fényképezett, és 10-kor elindultunk célunk felé a kék jelzésen - ugyan azt később találtuk meg, mert nem arra mentünk először, hanem tettünk egy kis kitérőt - így nem kellett élből sokat mászni a Pap-rét felé.
Az erdő csodálatosan szép köntöst vett fel - a rozsdabarnától, az örökzöldig minden megtalálható volt, virágok is nyíltak bőven, gombák is kidugták fejüket - vesztükre - mert hamar összekapkodtuk őket.
Öt kilométer után érkeztünk Pap-rétre - első pihenőhelyünkre - itt is lazítottunk, gombásztunk, napoztunk -a hangulat egyre tökéletesebb - de meg kell mondanom - nagyon jó erőnlétű csapatom volt, nem győztem Őket dicsérni - tartották a ritmust, haladtunk rendesen.
Az Urak-asztala gerincen mentünk végig, nagyon szép kilátás nyílt a váci oldalra, ahonnan a várost, homályosan a Dunát is lehetett látni, a DCM mintha teljes gőzzel dolgozott volna - Vác ragyogott a napfényben.
Mi is :)
Egy óra körül értünk fel Borjúfőre, ahonnan újra a Dunakanyar bukkant fel előttünk, de most a másik oldal :) - nagyon magasan voltunk (535 m) így mindenki leheveredett a hegytetőn, élvezve a nap meleg sugarát és a táj gyönyörű szépségét.
Újfent előkerült az elemózsia, pihentünk, és jó kis pihenés után elindultunk végcélunk felé - Visegrádra.
No ez nem volt már olyan egyszerű feladat, mert felfelé csak megy az ember, de lefelé?
Végig nagy meredek oldalakon haladtunk, itt-ott rengett a hegy is, amikor egyik túratársam a fenekére pottyant :)), de nevetve felállt és jött tovább lefelé :)- persze segítséggel, egymásba kapaszkodva, de lejutottunk a völgybe.
Nemsoká elénk tárult Nagyvillám kilátója, alatta a bob-pályával, rengeteg autó és rengeteg ember élvezte a késő őszi meleget - így már lassabban tudtunk haladni a Fellegvár felé, nekik nem volt sietős, nekünk meg igen, mert el akartuk érni a fél négyes buszt. A lefelé vezető út is meredek volt és csúszós, újra rengett a föld alattunk :) - de sikeresen leérkezett mindenki, nem volt probléma, épségben, egészségben értünk le a Salamon-toronyhoz, onnan pedig a buszmegállóhoz.
A busz 10 perces késéssel megérkezett, mondanom sem kell, hogy alig fértünk fel, hely az nem volt, de Szentendre után már mindenki kényelmesen utazhatott - és ami újdonság volt mindenkinek, az új Megyeri-hídon jöttünk be, ami lényegesen lerövidítette az utunkat, nem kellett a város fele menni a busznak, így rövidebb is lett a menetidő :)- Városkapuig.
Kedves Túratársaim!
Kicsit hosszúra sikeredett az írásom, de még nem mondtam el, hogy a képeket megnézhetitek a "galériában", valamint az én honlapomon: www.csavargo.uw.hu
és még egyszer megköszönöm túratársaimnak, hogy Szolnokról, Pécelről, Tápiószecsőről, Szentendréről - és Budapest minden irányából eljöttek azért, hogy az Urak-asztala túrán részt vegyenek, ismerkedjenek, élményeket gyűjtsenek.
Bízom benne, hamarosan újra találkozunk.
Köszönettel:
tigriske
2008. október 24.
csavargo.uw.hu
