Húsvét a Bakonyban - újratöltve

Klauval az utolsó pillanatban kaptunk észbe, hogy "hoppá, itt a Húsvét"!
Lázas szállás- és programkeresgélés után úgy döntöttünk, hogy a Bakonyban töltjük el a hosszú hétvégét. Ahogy ilyenkor lenni szokott, megnéztük, hogy mi a kínálat a Sétafikán, aztán úgy döntöttünk, hogy meglepjük Dorkáékat és csatlakozunk hozzájuk a "Húsvét a Bakonyban" túráján.

Mivel szombat délelőtt tudtunk csak elszabadulni itthonról, ezért a szombati napot kettesben töltöttük, elcsípve egy csoportot Pannonhalmán, az apátságban - ennek története külön is megérne egy misét -, majd kellemeset sétálva az apátság arborétumában. Délutánra kiértünk Csesznekre a vár közelében lévő szállásunkra, ahol megnéztük a remekbeszabott cseszneki vár maradványait, majd kiültünk a Lovagi Falatozó teraszára elropogtatni egy sört. Úgy terveztük, hogy másnap reggel odamegyünk a többiek szállásához és meglepjük őket: személy szerint oda akartam lopózni induláskor Dorka mögé és a szemét befogva megkérdezni, hogy "na ki vagyok?" aztán ha úgy értékeltem volna, hogy rájött, akkor a szeme után a száját is befogtam volna, hogy ne tudja kimondani...

A tervünk dugába dőlt, mert hazainduláskor belefutottunk Jujutkába, Katiba és Tibcsibe, majd jöttek Dorkáék és Annáék is. Így hát visszamentünk még sörözni, aztán megbeszéltük, hogy másnap kimegyünk a Cuha-szurdokba, ami ugyan 20-22 km körüli, de könnyű túra, mert "babakocsival és járókerettel" is bejárható.

Reggel frissen ébredtünk, aztán jól megvárattuk a többieket. Itt találkoztunk Sanyival, újdonsült túratársunkkal, aki csak a kora reggeli vonattal érkezett. Az Aranyosi-völgyön igyekeztünk elérni a patakunkat, ám a távvezeték alatt kivágott fák, bokrok igen megnehezítették az előrejutásunkat. Kárpótolt a rengeteg virág - odvas keltikék, arany veselkék, legalábbis Jujutka füveskönyve szerint így hívják őket -, illetve a friss, zöld lombok mindenütt.

A Cuhát elérve megnéztük a lepukkant vasútállomást. Sanyival megbeszéltük, hogy a környéket bizonyára nem lakják sem eszkimók, sem más északi kisebbségek, mert az elhagyatottság ellenére mindenütt megvoltak a fémkábelek, táblák. A patak parton megreggeliztünk, aztán a kedvesen kanyargó víz partján elindultunk észak felé. Az átkelés a gázlókon elég kalandosra sikeredett a magas vízállás miatt, úgyhogy többen bakancsokat levéve mezítláb ügyeskedtünk át rajtuk. Itt valóban láttunk egy-két elszánt babakocsist is...

A szabadnap sok embert kicsalogatott, a Bakonyszentlászlóig tartó úton rengetegen sétáltak, kerékpároztak. A falu határában lévő hídtól aztán egyre fogyatkoztak: a forrásnál még többekkel összefutottunk, később a csodaszép fenyvesen áthaladva már csak néhány emberrel, a Zsidó-réten pedig csak azért láttunk más túrázókat, mert igencsak kinyílt a látóhatár. A réttől nemsoká bejutottunk a Cuha-patak alsó szurdokába a piros kereszt jelzésen. Az igazi kalandok innen indultak. Egyre többször kellett izgalmas átkeléseket eszközölni az itt már összeszűkülő, de gyors folyású folyócskán, a partoldalak pedig egyre meredekebben omlottak a víz felé. A mozgásterünk szűkült, a szemöldökünk összevonódott, a bakancsaink olykor merültek a jó hideg vízben, de élveztük. Volt egy-két ijesztő szakasz, főleg a picit tériszonyosak számára, de azért haladtunk emberesen. Közben lelki szemeink előtt elragadott babakocsik, bucskázva tovaúszó járókeretek jelentek meg. :)

Annával és Sándorral az utolsó nehéz szakasznál tettünk egy kis kerülőt, megmászva a közeli csúcsot, mert Anna itt már nem tudott volna átkelni; szó, mi szó, tényleg nem szédülősöknek találták ki ezt a helyet, akármennyire élveztük is. A hegy túloldalán aztán csatlakoztunk a többiekhez és kicsit pihentünk, zoknit szárogattunk a tisztáson. Itt már újra láttunk embereket, mert ide be lehet jönni autóval és a lusta népség is élvezheti a szép időt, jó levegőt.

A visszafelé vezető két kilométernyi aszfaltút nem nagyon hiányzott, de egyöntetűen úgy értékeltük, hogy belefér az élményekért.

A faluba visszaérve elköszöntünk a többiektől - mivel hazaindultak, ezért Jujutkától és Sanyitól végleg - aztán megmásztuk Klauval a szállásunkig az utat. Frenetikus vacsi után úgy döntöttünk, hogy nem ereszkedünk vissza Dorkáék szállására, hanem pihenünk. Ránk fért!

Hétfőre Zircet terveztük be, de Dorka jobb ötlettel állt elő: járjuk be a Római fürdő és a Tési-fennsík közti területet. Mivel Elf korábbi, téli képeiről emlékeztünk, hogy ez valami nagyon klassz terület, ráálltunk hamar. Nem kellett csalódnunk! Bár az elején Dorka megpendítette, hogy lehet rövidebb útvonalat is választani, Roland kötelező morgása ellenére a hosszabb verzió mellett döntöttünk.

A Római Fürdő veszélyes sziklafalain át a kék jelzésen haladva eljutottunk Jásdig (naná, hogy az OKT pecsételő füzeteinket otthon hagytuk). Persze az alapkalandon kívül beiktattunk egy-egy privát kalandot is: mivel kicsit elnéztük valahol a jelzést, előre megfontolt szándékkal behatoltunk egy magánterületre, ahol az ott reggeliző, meglepett ifjútól tudakoltuk, hogy merre van a derék jelzés? Habozás nélkül elárulta, hogy sejtelme sincs, de azért csak vissza tudtunk keveredni rá, szidva a terepmotorosokat és alkalmi terepautósokat. Egy kis kápolna padjain megreggeliztünk, majd Jásdon újra, a kocsmáros néni szíves kínálgatását elfogadva velős kenyérből. Megfelelő mennyiségű sörital és egyéb hűsítő elfogyasztása után továbbindultunk Tés felé a kaptatón.

Igen hosszú és elég meredek utunk volt, de a frissen lombozó csodálatos bükkösök feledtették valamennyire a légszomjunkat és a tegnapi túra izomlázát. A fennsík nem adta könnyen magát, de lassan felértünk és megkávéztunk (értsd: fröccs, üccsi, miegymás) a főút melletti büfében.

A fennsíkoknak megvan az a jó tulajdonságuk, hogy ha egyszer megmászod őket, után a lefelé mehetsz: itt sem volt másként. A kellemes délutáni sétává szelídült túra jó alkalmat biztosított a beszélgetésre. A murvás úton sétálva sok minden szóba került a medvehagyma fingató hatásától, az éjszakai pisilés veszélyein át az optimális túralétszám alakulásáig. Érdekes volt hallani, hogy Sándor szinte szó szerint ugyanúgy vélekedett a létszámról, mint mi, Klauval (én leginkább a max 12-20-as létszámot kedvelem, mert ott még mindenki tud beszélgetni mindenkivel és senki sem unatkozik, senki nem marad "egyedül"). Abban viszont mindenki megegyezett, hogy a minimum létszám az egy (ahogy ezt korában Csiga mondta, ez azért jó, mert ilyenkor az egész csapat mindig ugyanazt akarja). Egynél kevesebben meg nem érdemes elindulni! :)

Visszakerülve a Római Fürdőhöz, tűzgyújtási tilalom ide vagy oda, több tárcsán húst sütögető társaságra is bukkantunk a víz partján, Dorka meg is örökítette a ínycsiklandozó finomságokat. A keskeny visszaúton Roland igen belehúzott, így gyorsan visszajutottunk az autóinkhoz, ahol elköszöntünk egymástól és elindultunk hazafelé.

Nagyon jó kis társaság volt, nagyon élveztük az együtt töltött idő! Örültem, hogy személyesen megismerhettem Jujutkát, akivel eddig csak virtuálisan beszéltem, illetve örültem annak is, hogy Anna, Sándor, Sanyi, mint - számomra - új túrázók, velünk tartottak ezen a szép hétvégén! Sajnáltam, hogy Kati és Tibcsi nem tudtak vasárnap és hétfőn velünk tartani. A "régiek" meg úgyis tudják, mit gondolok! :)))

Csesznek szép környék, a Bakony szintúgy. Érdemes időt szakítani rá, főleg, ha jó társasággal teheti az ember!

Köszönjük a túrát!