Dunamenti tekerészet 3 napon keresztül

A jó túra receptje: Írj ki egy érdekesnek túrát, végy hat mindenre elszánt túrázót, rendeld meg a jó időt és induljatok útnak! Ha olyan az időjárás, biciklis túrát írj ki! A "recept" tökéletesen megvalósult ezen a három napon, amit a Duna menti tekerészettel töltöttünk. :o) Sőt! Szerintem egy nagyon nagyon jó csapat gyűlt össze, kellően rugalmas és jókedvű emberekkel!

Lássuk csak, hogyan is zajlott ez a három napos tekerés.
Péntek reggel 6:30-kor volt a gyülekező a Déli pályaudvaron, bringákkal és megváltott jegyekkel felszerelve! Az első meglepetés ekkor ért: mindenki időben ott volt! Szuper! Már jól kezdődik a dolog. Bemutatkozás után heten vágtunk neki a kalandnak. Ági, Zsuzsi, Henrik, Veszi, Csiga, Tibi és jómagam.
A következő kellemes élmény akkor ért, amikor a vonathoz érkezve megláttuk, hogy a vagonok között van bringaszállító is! Bezsúfoltuk a hét biciklit és a csomagokat. Még épp időben tettük ezt, mert rajtunk kívül sokan utaztak még bringával aznap. A bicikliszállító vagon teljesen megtelt bringákkal és csomagokkal.
Szekszárdra igyekeztünk, egy átszállást kellett teljesíteni, és így heten villámgyorsan véghez is vittük.
11 óra körül megérkeztünk Szekszárdra, túránk kiindulópontjára. Kávézás és AK pecsételés után indultunk is a Gemenci erdő felé. Első célpontunk a kisvasút végállomása, Bárányfok volt. Tűzött a nap, gyönyörű időnk volt. Bárányfokra érve lelkesedésünket két dolog árnyékolta be kicsit. Először is töménytelen mennyiségű szúnyog, másodszor pedig az, hogy mindent zárva találtunk. (Hiába, magánkézben van a dolog, a turista meg ne turistáskodjon május elsején.) Így hát pecsételés nélkül indultunk tovább a Duna gátján.
Kezdetben a terep inkább terepkerékpároknak volt kiváló, de végigdöcögtünk rajta hősiesen egészen a Keselyűsi csárdáig. Út közben találkoztunk egy kisebb csoporttal, akik szintén Alföldi Kéktúráztak, ám ők gyalog. Nem irigyeltük őket a rengeteg szúnyog miatt.
A Keselyűsi csárdához érve ebédeltünk a csomagokból, a csárda ugyanis csak nevében csárda, amúgy egy pici kocsmához hasonlít, ahol a sörön és chips-en kívül más nincs.
Miután ebédeltünk a gáton folytattuk utunkat, ami most már jó minőségű aszfaltút lett, így gyorsan és kényelmesen tekerhettünk. A csapatot Jóska vezette, kemény tempót diktálva. Azonban nem követtük őt szigorúan, hiszen olyan szép volt a táj és olyan jó az idő, hogy senkinek sem volt kedve rohanni.
Elhaladtunk a Lankóci múzeum mellett is, ahová a sok szúnyog miatt nem mentünk be sajnos nézelődni. Minél előbb szúnyogmentes területre szerettünk volna jutni, így innentől a tempó is fokozódott kicsit. Ráadásul kövér fellegek gyülekeztek felettünk, mellettünk, így nem ártott igyekezni. Baja volt a célpont, halászlét ígért a túravezető, így megérte iparkodni egy kicsit.
Hamarosan Bajára is értünk, köszönhetően a nagyon gyors utazó sebességnek, majd az első adandó alkalommal betértünk egy csárdába. Szerencsére a kinti asztaloknál még volt hely, és kellően szúnyogbiztossá is volt téve, úgyhogy lelkesen rendeltük is a halból készült ételeket. Éhesek is voltunk és kíváncsiak is, vajon a bajai halászlé tényleg annyira finom-e. Hát nagy csalódás volt számunkra az elfogyasztott ebéd... A halászlé halat nem igen látott, a csipetke tészta inkább rágott szélű kockatésztát formázott, barna sör nem volt... Szóval azért megettük amit kihoztak, de ide többet nem jövünk, az biztos.
Ebéd után még Ósükösdig kellett eltekerni, a csárdából a rajt iszonyú tempóban zajlott. Ennyi szúnyogot én még egy rakáson nem láttam. Amint az ember megállt valahol, szúnyogfelhő lepte el, a bőrödön mindenhol apró tűszúrások jelezték, hogy ez bizony nem játék, indulj hamar, mert felfalnak. Így aztán rohamtempóban pattantunk a biciklikre és próbáltuk meg lerázni őket. A felhők meg csak gyülekeztek, gyülekeztek.
Ósükösdre már nehezebben ment a tekerés egyrészt az ebéd miatt, másrészt az iszonyú szembeszél miatt, harmadrészt pedig az időközben rákezdő eső miatt. De azért megérkeztünk szállásunkra, a kulcsosházhoz. Újabb meglepetés: nagy csapat fiatal, bömbölő zene, szúnyogok tömkelege, a szállásadó meg sehol. Végül sikerült "leboltolni" a fiatalokkal, hogy van két szabad szoba, amit ők nem használnak, így oda beköltözhetünk. Ennek nagyon örültünk, mert így nem kellett sem az esőben sátrat állítani, sem a szúnyogok nem faltak fel reggelre bennünket. Közös vacsit kanyarítottunk, a szállásadó is megérkezett néhány sör társaságában, így az este kellemesre sikeredett. A fiatalok épp legénybúcsút tartottak, így el lehet képzelni, hogy milyen volt az éjszaka. Hát nem altató zenét bömböltettek, az biztos. :o)
Másnap reggel azért pihentebben ébredtünk, nem kapkodtunk az indulással, a szúnyogok hada is csillapodott. Henrik elbúcsúzott a csapattól, haza kellett mennie, így hatan folytattuk az utat.
Sükösd felé tekertünk, s az utat elvétettük, így jutottunk el Dusnokra. A Leves csárdánál megálltunk, és nagy meglepetésünkre isteni tejes kávét szolgáltak fel. Veszi meg is reggelizett, majd útvonalegyeztetés-tervezés után Hajós felé vettük az irányt. Út közben még a faluban bevásároltunk, majd a faluból először egy aszfaltos, majd egy jó minőségű földúton haladtunk. A táj csodálatos volt! Meg is álltunk többször fotózni! Ez az út a hajósi útig vezetett, megérte erre jönni! Hajóson ezután egy kis sütizés következett, majd tekerés a pincék felé. Ezt már mindenki nagyon várta, mert a térképek szerint a világörökség részét képező Pinceszeren 1200 pince található. Amikor odaértünk, kettészakadt a csapat, mert Tibi és Veszi, engedve egy helyi ember csábításának, megkezdték a pincelátogatást. A csapat másik fele már túl éhes volt ahhoz, hogy alkohollal kezdjen, így egy vendéglőt kerestünk. Meg is találtuk, épp jókor, mert az eső úgy elkezdett szakadni, mintha dézsából öntötték volna. Nem sokkal később a csapat másik fele is megérkezett, kellően csillogó tekintettel. Így újra együtt ebédeltünk, ki-ki bort is kóstolva a laktató falatok mellé.
Ebéd közben észrevettük, hogy bizony az idő nagyon elszaladt, így ildomos volt szállás után nézni. Sehogysem jutottunk dűlőre, hogy hol is szálljunk meg, a vendéglőben azt mondták, nincs szállás sehol a faluban. Elindultunk azért visszafelé, hogy megnézzünk néhány pincét, amikor is vidám társaságra lettünk figyelmesek az egyik pincénél. "N" "GY" monogram állt a bejárat fölött. Csak úgy mellékesen megkérdeztük, hogy nem tud-e szállás hat ember részére, erre rávágta, hogy dehogynem, Hajóson a házában el tud bennünket szállásolni. A kérdés így megoldódott, Ági briliáns közreműködésével olcsó szállásunk lett. Estig azonban még volt idő, így körül is szerettünk volna nézni a pinceszeren.
Találtunk is egy másik pincét, ahol a 88 éves István bácsi és két utazó német társaságában (Helga és Klaus) elborozgatott a csapat egy kicsit. Kellően becsípve indultunk vissza szállásadónk pincéjéhez, ahol ugyanez a kép fogadott bennünket. Gyula, a valamelyik sumo lista 27. helyezettje, csúnyán berúgva ült pincéje előtt. "Mi lesz ebből?" - gondoltuk. De csak elindultunk a háza felé Hajósra, őt autóval hozták utánunk.
Bepakoltunk a szálláshelyre, majd leültünk vacsizni a csomagokból. Gyula is közénk telepedett és az italtól elborult fejjel társalgott velünk. Egy idő után jobbnak láttuk visszavonulóra fogni a dolgot. Két szobában alhattunk, Jóska aludt az egyikben, a másikban pedig öten, a csapat másik fele.
Gyors fürdőszobai ügyintézés, majd alvás. No ez nem ment simán, mivel a szálláson mindenki horkolt, valamint eléggé tartottam attól, hogy Gyula felébred, kicsit kijózanodik és nem emlékszik, hogyan is került a házába plusz hat ember. És sumóshoz méltó testalkata lévén, nem tudom, mit tudtunk volna tenni vele mi hatan. No de csak eltelt az éjszaka, és reggel egy békés mackót ismerhettünk meg Gyulában. Kár volt tartani tőle... :o)

Reggeli után felpattantunk a bringákra és irány Kéleshalom. A faluba csak azok mentek be, akiknek pecsételniük kellett az AK füzetbe. Kéleshalom kis zsákfalu, ötszáz lakossal, nagyon szép templommal. Betértünk a kocsmába is egy sörre és chips-re.
Kéleshalom után Jánoshalmára mentünk, ahol egy ebédlőben megebédeltünk. Innen már csak a vasútállomásra tekertünk, mert ez volt túránk utolsó napja, már csak a hazautazás volt hátra.

Nagyon szuper három nap volt, egy remek csapattal! A túra végén megtörténtek a telefonszám és email cím cserék, bízom benne, hogy össze fogunk még így jönni újra!!!

Köszönöm a szép túrát, a remek hangulatot és a jó időt!!!