aedc77
105325
3d7a3c
e4f3d1
tavasz
2013 március2015 december2007 június2007 június2010 szeptember2012 szeptember

Nagykovácsi - Csergezán

Szerző:
Áron88
2009 május 10 04:40
Kb. a hét közepén kiderült, hogy szabad vagyok vasárnap is, így érdemesnek láttam kihirdetni még 1 túrát. A saját fórumomon kiírtam egy szavazást, s ez az útvonal lett a befutó. Az útvonal részben azonos a márc. 15-én megtartott túráéval, bár különösebben senkit nem zavart, mivel rajtam kívül senki nem ment végig a résztvevők közül a márciusi túrán is. (Vagyis az Enikő szeretett volna, de a rosszullét közbeszólt.)

A szombatinál is melegebb nap igérkezett, 30 fok körüli hőmérséklettel, gondoltam túléljük, tavaly a Pilis-tetőn brutálisabb volt. Már Nagykovácsiban, mikor 10:00 után nem sokkal elindultunk, izzadósra fordult a történet, pedig még semmi komoly emelkedő nem volt, de nagy megkönnyebbülésre - a zöld sávon haladva - kis idő múlva elértük az erdőt. Menetközben Richard felhívott, hogy most érkezett meg Nagykovácsiba, és utol szeretne érni minket. Elmagyaráztam neki az útvonalat, és hogy az Anna-vadászlaknál tartunk egy pihenőt, ott bevárjuk.

Az Anna-vadászlaknál ki lehetett jutni egy rétre, ahonnan fel lehetett látni a Csergezán-kilátóig, itt fotóztam is ezerrel, mivel múltkor az eső miatt nem sikerült annyira fényesen. Richard hamar utolért minket, így 8 fős lett a csapat. Majd indultunk tovább a zöld kereszten, majd a sárga kereszten át a zöld háromszögre a Tarnai-pihenő fele.

A Tarnai-pihenőél megálltunk egy újabb pihenőre, a panoráma megtekintése, és fotózás céljából. Később folytattuk utunkat a Csergezán-kilátóhoz, innen már nem volt messze. Hamarosan fel is értünk.

A kilátóban volt egy kis szél szerencsére, nem úgy, mint előtte nap a Csóványoson. Itt egy bő fél órára megálltunk, tekintve hogy jól haladtunk, és ez volt az utolsó betervezett pihenő, innen már csak lefelé kellett menni Nagykovácsiba.

Lefelé találtunk az egyik útkereszteződés közepén egy megroggyant vadászlest, nem tudni ki és milyen megfontolásból rakta pont oda, de 1-2 fotó erejéig meg lett örökítve. :D A zöld háromszög visszatért a zöld sávba, itt jobbra mentünk Nagykovácsi fele, amerről reggel is jöttünk. Nagykovácsiban betértünk egy cukrászdába fagyizni. Néhányan felkeresték a nyomós kutat, aztán mindannyian elindultunk hazafele.