aedc77
105325
3d7a3c
e4f3d1
tavasz
2012 december2011 december2010 szeptember2013 március2009 december2011 december

SÉTAFIKA SZÜLINAP

Szerző:
Mars3696
2009 augusztus 30 09:58
Először is nagyon-nagyon köszönöm, hogy eljöttetek!

Megható érzés volt látni az érkezőket és érezni, hogy van értelme a közös munkának: fantasztikus kis lazán szerveződő csapat lettünk. Jó volt személyesen megismerni olyanokat, akiket eddig csak képről láttunk, akiről csak hallottunk túrák alkalmával. Én személy szerint mindenkitől elnézést kérek, aki bemutatkozott: sajnos az agykapacitásom nem terjed ki a nevek megjegyzésére, így többször kell találkoznom valakivel ahhoz, hogy a nevén tudjam szólítani! Remélem, akik eljöttek szülinapozni, nem utáltak meg annyira, hogy soha többé ne jöjjenek el túrázni; így talán van esélyem névmemória-ügyileg!

Nagyon örültem mindazoknak is, akik nem jelezték előre jövetelüket, de ott voltak velünk!

Mielőtt szentimentálissá válnék, haladjunk időrendben a krónikában (bár az időrendiség a sörök elfogyasztásának arányában bizony össze fog kuszálódni)!

Újpestről autóval indultunk a Muflon Itatóhoz, mivel elég cókmókunk volt ahhoz, hogy ne akarjunk túrázva odajutni, illetve az autóval és busszal érkezők részére fel akartuk rakosgatni a jelzőtáblákat. Ez utóbbi művelet Nagykovácsiban flottul is ment, ám a járművem hegymenetben leáll, ha elveszti a fordulatot (bár sokak szerint ezt a fordulatot már évekkel ezelőtt elhagyta valahol), így voltak szakaszok, ahol picit szellősebben sikeredett a jelzés. Azért remélem mindenki odatalált, s nem bolyonganak kósza, elveszett sétafikások a Zsíros-hegy rengetegeiben.

Mivel szép idő volt, ezért odaérkezésünkkor inkább a kerthelyiségben telepedtünk le. A vendéglátóink jelezték, hogy készül a kaja, így nyugodt szívvel üldögéltünk, várva a többieket. Nem kellett sokat várni; hamarosan megtelt a kis terasz és újabb asztalokat, padokat kellett keríteni. Az érkezők az üdvözlés után szinte kivétel nélkül a kaja után érdeklődtek, érződött a közhangulaton a lázadás lehetősége, ha nem történik valami.

Szépen kiosztottam a kis kajacetliket, amit mindenki boldogan szorongatott a kezében. Ezzel időt nyertünk! :) Igazából próbáltuk húzni a vacsorát, mert az utolsó bejelentett csapat - Dorkáék - még nem érkeztek meg és szerettem volna, ha nagyjából egyszerre falunk.

A cetlik nézegetése után valakiben felmerült, hogy "jó, jó, de mikor lesz ebből a színes kartonból táplálék", illetve volt olyan is, aki jelezte, az ő bélrendszere alkalmatlan a magas cellulóztartalmú papír megemésztésére.

Végre aztán megkezdődött a kaja készítése, melegítése. Közben természetesen fogyott a barnasör, meg más is.

Sajnos - szerintem - a Muflonosok nem álltak a helyzet magaslatán, mert bár a rendelés és az elszámolás korrekt volt, az adagok - nekem - karcsúnak tűntek. Mindenesetre a mennyiség-ár arány semmiképp sem tűnt helyesnek. Ráadásul ez az arány az idő múlásával, ahogy kiosztásra került az étek, még romlott is. Sejtem, hogy rájöttek, nem lesz elég a kaja, ezért "okosan" próbáltak lefaragni az amúgy is ovismenza adagokból. Amikor észrevettem szóltam, hogy azért nagyjából nem erről volt szó és amikor letárgyaltuk a menüt, említettem, hogy nagybelű túrázók fognak jönni, nem csipegető angolkisasszonyok.

Mielőtt szóváltássá fajult volna a dolog, belátták, hogy egy botrány nem tesz jót a hírnévnek, ezért előkerült még némi tartalék, ám a történtek után én így is mindenkit le fogok beszélni a Muflon Itatóban tartandó közös ebédről, vacsoráról.


Azért mindenki tudott vacsizni, aki rendelt, de étkesebb túratársaink szemében láttam az etióp éhezők szomorúságát. Mondom, nem is csodálkozom rajta. Talán én voltam az egyetlen, akinek elég volt a porció, mert két falat után konstatáltam, hogy nem csípem a flamand pörköltet. Tán a flamand húsa nincs ínyemre, tán parasztbelem más fűszerezéshez szokott, még az is lehet, hogy többnapos túráink alkalmával - amikor valaki közülünk kotyvaszt - számomra jobb ízvilágok alakulnak ki; nem tudom. Na, erről kivételesen nem a vendéglátóink tehettek, de legalább örömet okoztam valakinek átadott vacsorámmal.

Bocsi azoktól, akik nem rendeltek előre és úgy gondolták, lesz annyi vacsi, hogy nekik is jut: jeleztem rendeléskor a nagy számú beesők lehetőségét, de valahol ez is elsikkadt. Buszos Imi aktív közbenjárásával sikerült zsíroskenyeret szerezni, hogy legalább felszívja valami a sört, bort, fröccsöt.

A vacsi után próbáltam köszöntőt mondani, de annyi minden volt a fejemben és annyira nem volt nálam előre megírt szöveg, hogy csak néhány mondat sikeredett.

Remélem, azért minden jelenlévő érezte a lényeget: NAGYON JÓ EGYÜTT! Jó, hogy mindig van valaki, aki melléd szegődik, mindig van valaki, aki szól hozzád egy jó szót! Jó, hogy az elmúlt évek alatt megszoktuk: bátran felkerekedhetünk bármelyik csapattal, bármelyik túravezetővel, garantáltan jól fogjuk érezni magunkat! Mindig megismerhetünk új embereket, de mindig találunk megszokott arcokat is: nagyszerű a Csapat nyitottsága, lazasága. Talán ez az, amit legkevésbé sikerül ellesni másoknak; itt minden "alulról szerveződik" és senki sem próbálja saját szájízét rákényszeríteni a másikra (kivéve a radírpókot, de hát ő azért van...).

Az ügyetlen beszédem alatt néhány háttérben szervezkedő gyönyörű tortával sunnyogott mögém (a nevek persze majd kinyomozom!!! :D ) . Erről én sem tudtam, így jobban meglepődtem mindenkinél. A cimbik által betolt tortán ott díszelgett az emblémánk és akkora volt az édes, mint egy kisebb kertiasztal lapja. A gyertya meggyújtása után nekem jutott a megtiszteltetés, hogy feldaraboljam szegény édességet. Kicsit nehéz szívvel és éles késsel estem neki a szép felületinek; nem mertem húzni az időt, mert a vacsitól még kielégületlen arcok nem hagytak kétséget afelől, hogy vagy a torta, vagy én. És ezen a tortaszeletelő kés sem segített volna, amit a markomban szorongattam. :)

Remélem sikerült jól szeletelnem és ebből végre mindenki kóstolhatott!

Megható volt a közös öröm kis pillanata, el is érzékenyültem kicsit. Persze a szőrös macsófílinghez nem mutatott volna jól, ha elhomályosul a szemem, de azért igen nagyokat nyeltem. Nagyon kedves volt tőletek az egész, és bár nem én voltam az ünnepelt, hanem a Csapat, maximálisan sajátomnak éreztem a pillanatot. Ahogy körbenéztem rajtatok, azt láttam, hogy Ti is!

Kezdett hűlni a levegő, ezért úgy döntöttünk, hogy leköltözünk a pincébe. Kicsit megfogyatkoztunk, mert többen elindultak haza; hiába a vasárnap ezért az egyért volt kicsit gázos ...másnap munka a legtöbbeknek. A fogyatkozás ellenére még mindig elegen voltunk ahhoz, hogy bulizzunk odalent.

Miután lepakolásztunk, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy kihirdessem a fotópályázat nyertesét, amely nem más, mint a "Lángoló falevelek" című kép készítője. Mivel a játék jeligés volt én sem tudhatom, ki a nyertes. Sajnos ő most nem volt köztünk, s bár voltak, akik próbaképp bedobtak egy-egy jelszót, az igazi nem hangzott el.

A felajánlott apróságok így nálam maradtak egyelőre, de reméljük jelentkezik a boldog nyertes a közeljövőben!

Csiga megkérdezte, hogy a falra kifeszített vetítővászonra kinyomatom-e projektorral a képet, ám elnézve az adott technikai lehetőségeket ezen csak mosolyogtam.

Folytatásként kitaláltuk, hogy időnk van, hangulatunk van, táncoljunk. Sajnos itt is volt egy kis félreértés a Muflon Itatóval, mert korábban, ott jártunkkor láttuk, hogy mindenféle technikai kütyü áll a rendelkezésünkre, illetve telefonos egyeztetéskor is biztosítva lettem, hogy "van odalent megfelelő hangtechnika", ez sajnos kimerült egy kontakthibás kiszuperált basszus erősítőben és egy olyan cd-lejátszóban, amin manuálisan nem lehet léptetni a számok közt, a távirányítót meg elvitte a cica (vagy a kutya, amiből volt itt elég a Muflon körül). Mivel otthon nyugodt szívvel, összevissza felvettem mindenféle muzsikát - gondolván, hogy a helyszínen majd léptetünk, ha nem tetszik a jónépnek - ez itt, léptetési lehetőség nélkül igen furán hatott. Próbálkoztunk persze mindenféle trükkel: Buszos kitalálta, hogy váltogatjuk a CD-ket és az első számokat hallgatjuk meg, ám ez sem volt sikeres, mert egy idő után kifogyott a készlet.

Végül beletörődtünk és végigkínlódtuk azokat a számokat is, amikhez ott és akkor épp nem lelkesültünk volna. Kis idő múltán megszoktuk a dolgot és mindenre tudtunk ropni! :)

Sajnos az utolsó busz indulása vészesen közeledett, így ennek a murinak is vége szakadt. A kemény mag kifáradva, de igen jó hangulatban fejezte be a szülinapot.

Három dologban biztosak vagyok:
1.Nagyon sok szülinapot szeretnék még közösen tartani veletek, mert ez azt jelenti, hogy még sok-sok évig vagyunk jó csapat.
2.A következő - ötödik - születésnapunkon már rutinos szülinaposok leszünk. Rutinosak és még nagyobb létszámúak, ebben biztos vagyok!
3.A következő születésnapot nem a Muflon Itatóban tartjuk. :)

Vagyis: Jövőre, veletek, valahol másutt!