A Bugaszegi szabadkőműves

Bugaszegi szabadkőműves (avagy túra, felemás érzésekkel)


2010. március 20-ára túrát szerveztem Balatonboglárra, pontosabban Boglár melletti Bugaszegi halastóhoz. Korábban olvasottak alapján úgy éreztem, érdemes lenne ide egy bicajos túrát szervezni:

"Innen-onnan már lehetett hallani, hogy Bugaszegen él egy ember, aki már tíz éve építi szokványosnak éppen nem nevezhető komplexumát, ám, hogy mire is számíthatunk az valóban csak akkor derül ki, amikor meglátogatjuk birtokán Csere Jánost, a bugaszegi várurat."

Bemelegítésnek, pénteken, egy intenzív, átmozgató edzést tartottam anyunál. Favágás... Ennek eredménye, pár vízhólyag, illetve izomláz. Túra előtt pont ideális...

Hiába no! Mennyivel könnyebb a számítógép klaviatúráját ütni-verni, mint a fatuskókat széthasogatni!

A túra látványosnak ígérkezett, így 11-en jelezték, hogy részt kívánnak venni a túrán. A MÁV előírásoknak eleget téve egy héttel a túra előtt megvettem a kerékpár, illetve személyjegyeket a vonatra, illetve egyben meg is rendeltem a kerékpárszállító vagont. Mint túravezetőnek ez kötelességem! Ezzel nincs is semmi gond!

Eljött a nagy nap. Találka az állomáson. Itt ketten közölték, hogy a hozzátartozójuk nem tudott/akart eljönni egyéb elfoglaltság miatt. Semmi gond, korábban leírtam és nagyon is komolyan gondolom: Én (elsősorban) magamnak szervezek túrát. Az Egyesületi, illetve a nyílt túrák kiírásával csak azt biztosítom, hogy akit érdekli az ami engem... eljöhet velem. Útközben a kalauztól megtudtuk: mivel a két jegyet nem használtuk fel, kezelési költség levonása után, visszatéríti a MÁV.

A túra "igazi indulását" Lengyeltótiból terveztem. Tény... könnyebb lett volna Fonyódig elvonatozni, és onnan csak átkerekezni B.boglárra, de ha már biciklitúra, akkor legyen valamekkora táv is, ne csak egy kis bicikli összekoszoló kerekezés. Az útvonal így lett Lengyeltóti - Balatonboglár - Fonyód - Lengyeltóti. A végleges táv: 48,9 km.

A meteorológia enyhe, de szeles, néha viharos erejű szelet jósolt. Sajnos a szél be is jött.

Lengyeltótiból dimbes-dombos útvonalon jutottunk el (hátszéllel) a Balatonboglári Bugaszegi halastóhoz. Szinte a tó mellett található a Bugaszegi Téglagaléria, melyet Csere János 10 éve épít... sajátkezűleg!

Nem akarom ezt túlragozni. Rövid megállapításom: érdemes volt ezt a túrát megszervezni. A házigazda sajátos humorral megáldott, víg kedélyű, bőbeszédű úriember, tele anektodákkal, amit kérésre meg is oszt a hallgatóközönséggel. Érdemes beszéltetni a házigazdát!!!!!

A várépítés előzménye, rövid története a tulajdonos elmondása alapján:

"Bugaszeg egy jobbára mély fekvésű terület Balatonboglár és Ordacsehi között, szelíd lankákkal, melyet az M7-es autópálya szel keresztül. A területen lévő egykori majorság - puszta - az 1940-es években Varga Béla egykori boglári plébános, későbbi Nemzetgyűlés Elnöke, illetve az egyház tulajdonában volt. A II. világháború és az azt követő politikai helyzet folytán a majorsági akolt széthordták és a földosztás során a terület magánkézbe került. (Meg kell említeni, hogy Varga Béla a terület lankáin - ma az autópálya 143+800 km szelvénye -két tüdőbeteg családnak hajlékot is építtetett, melynek nyomai ma is megtalálhatóak). A területet ma halastó-horgásztó, erdő és szántóföldek veszik körül, melynek kiemelkedő pontján, az egykori majorság mélyén, egy egykori cseléd lelkes unokája a régmúlt munkáskezeinek tiszteletére téglamúzeumot építget.

A magánerőből és közadakozásból épülő sajátos épületegyüttes és térinstalláció mára turisztikai célponttá vált, ahol a történelmi miliő mellett a legfiatalabb korosztály számára is program kínálkozik, egy állatsimogató létrehozásával. A további fejlesztéshez, a téglagyűjtemény teljessé tételéhez az Ön jó szándékára is szükség lehet.
Amennyiben felkeltettem érdeklődését, látogasson Bugaszegbe, nyerjen képet a jelenlegi állapotokról, addig is ízelítőül tekintse meg az építés néhány mozzanatát, a tér, a forma, a hangulat sajátosságát."

A "várkomlexum" egy sajátos, ám annál ötletesebb ember kezenyomait viseli magán. Csak ismételni tudom önmagamat, érdemes volt túrát szervezni ide, illetve aki erre jár, akár autóval gurul le az M7-en, és van lehetősége, ne sajnálja erre az időt. (Bejelentkezés ajánlott, mivel a tulajdonos nem állandó jelleggel tartózkodik itt. Csere János, 06-85/351-290.)

Bevallom itt a fotózás lázában égtem, nem igazán érdekelt ki merre jár. Elég sok idő volt amíg mindent megnéztünk, illetve lefotóztunk. Fent már ódákat zengtem az ötletgazdagságról, a kivitelezésről, ezt továbbra is fent tartom.

Nincs az a látnivaló, fotóstéma ami egyszer ki nem merülne. Így történt itt is. Pár órai nézelődés után összeszedtem a csapatot és indultunk tovább. Volt, aki már fekve várta az indulást. Ekkor még azt hittem, hogy csak unalmában feküdt le, később kiderült tévedtem! A résztáv ekkor még csak úgy 14-15 km lehetett.

Innentől kezdve igaza volt a meteorológusoknak. Szél... persze szemből, és néha szinte viharos erővel, ez az utunk végéig kitartott.

Ez a szél, illetve a szél miatti plusz terhelés, a csapat egy részét teljesen kikészítette. Tán azért az mond valamit, hogy 3-5 kilométerenként meg kellett állni a csapatot összevárni. És nem egyszer ezen a "hatalmas távon" sikerült 10-15 percnyi előny összegyűjteni!!!! Azért ez nem semmi!!!! Van erről egy sajátos véleményem, nem a csapat eleje volt roppant mód edzett, hanem a vége volt... (ide mindenki gondoljon amit akar). Azért tényleg kegyetlen szél volt! Volt olyan, ha intenzíven nekiállt fújni, (szinte) egyenes úton a maximális sebesség alig érte el a 14-16 km/h-t. Ha kicsit alábbhagyott, akkor is csak max. 20-at tudtam tekerni. A többiek volt, hogy 7-9 km/h-t.

Terveim szerint, én még Fonyódon időztem volna el, a kikötőben. Ám a gyakori megállások miatt ebből csak egy-egy rövidebb pihenő lett a Balaton parton. Végül is nem is volt gond ebből. Amit akartam azt láttam, hogy a pihenőkből nem egy hosszabb nézelődés lett, hanem több apró. Hát így alakult!

Még egy érdekes eset. A 10 éves kissrácnak egy akácfatüskétől defektje lett a Fonyódligeti (volt) Úttörőtábor mellett. Végül is gyakori pumpálásokkal el lehettet volna odázni a defektszerelést, de a végén a sok pumpálással több időt vesztettünk volna, mint a szereléssel. Ezért e mellett döntöttünk. Én mondtam a csajoknak, ha gondolják, guruljanak be Fonyódig, és nézelődjenek nyugodtan. Mi majd addig szerelünk. Erre a 10 éves srácon kívül, ott maradtunk 4-en. Egy defekthez tán sok is. Mivel volt időnk, hagytam, hogy a többiek kibontakoztassák tudásukat. Rengeted jó tanács, hogy is kellene nekiállni! "Ja hogy a féket is szét kell akasztani???"

És amikor megtudtam, hogy defekthez nem jó a gumileszedő készlet mert kicsípi, nem bírtam tovább, beszálltam és megcsináltam. De azért volt ennek is haszna... megtudtam, hogy eddig rosszul szereltem defektet.. a gumiemelővel!!! Volt aki elmondta, hogy ő csak kézzel emeli le a külsőt. Belegondoltam, ha ezt megcsinálja az én külsőmmel is... akkor gratulálok neki!

Na azért csak elkészült! Irány tovább... Fonyódig. Aki ismeri, ez nem nagy távolság, itt megint sikerült jókora időbeli előnyt összehozni a végéhez képest. De semmi gond elmentem Balatont fotózni!

A végére csak összeverődtünk. Majd a csapatból hárman úgy döntöttek nem folytatják az utat velünk, hanem megvárják itt a vonatindulást és majd találkozunk Lengyeltótiban a vonaton. Ekkor esett le, hogy a várnál pihenő úriember nem unalmában feküdt a földön. Bár ez azért látszott a Balaton parti kényszerpihenőknél is már. Természetesen a 10 éves gyerekre fogta, aki ekkor még fitten rohangált körülöttünk!

Én senkit nem kényszerítek semmire. Ők maradnak, mi mentünk... neki a szembeszélnek!

Amit meg kell említenem, és nem csak erről az útszakaszról. A szemét! Ki az a SZEMÉT, aki szemetet az útmenti árokba dobja el? És nem csak egy helyen volt ez látható, a nyílt területeken ez végig jellemző!! Erről mát többször írtam, így most nem mennék ebbe bele, de hiába "Ősi MAGYAR szokás szerint..." sokan ezt az utat látják követendőnek! Hol vagyunk még az Osztrák gondolkodáshoz, mentalitáshoz képest???

A csapat leggyengébb láncszemét, immár szokás szerint úgy 3-5 kilométerenként bevártuk. Így jutottunk el bicajozásunk végállomására, Lengyeltótiba. Egyik rossz heppem: ha vonatozunk, a végállomásra mindig egy "defektszerelésnyi idővel előbb kell odaérni", mert mi van ha...???? Inkább én várjak 10-20 percet, minthogy az épp kiguruló vonatnak még integetni tudjak. Hát épp hogy csak ideértünk... illetve ért az utolsó ember...

És akkor jönnek a felemás érzések:

1./ A túra látnivalója, végül is a csapat jó volt, kár lett volna kihagyni. Látványban, élményben többet is kaptam, mint amire számítottam!

2./ És ami elgondolkodtatott, és most több dolog is felsorolásra kerül:

- Az oké, hogy szembeszél volt. De ez mindenkinek szembe fújt. Tán egyeseknek el kellene gondolkodni, hogy bírom a túrát, vagy sem. Itt most meg tudtuk nézni azt, amit szerettünk volna. De mi van olyankor, ahol a látnivalók sokasága vár minket? És ha az időt "csöszmörgéssel" töltjük, kénytelenek vagyunk kihagyni a JÓÓÓ látnivalókat! Hát kell ez nekem?
- Lehet már kezdek öregedni! De néha úgy vagyok, hogy nehezemre esik mások tempójához igazodni. Főleg úgy, hogy csak várunk... és várunk.... és várunk... Felmerült bennem, hogy ezt meg tudom tenni családilag is, akikkel egész jó tempót tudunk tekerni, és még a nézelődésre is jut idő.
- Fent említettem a vonatjegyek megvásárlása az én dolgom, mint túravezetőnek. Ezzel nincs is gond. De!!!! Mivel két hozzátartozó nem jött el, ezért lehetőségünk volt a fel nem használt jegyeket visszaváltani. Mivel két érintett ott is volt, akinek a hozzátartozója nem jött el. És most a naív kérdés: ekkor a jegyek visszaváltása kinek is az érdeke? Nekem, vagy nekik? És a jegyet kinek is kellene visszaváltani? Nekem, vagy nekik? Én úgy érzem, a kötelességem megtettem, a jegyvisszaváltás már nem az én érdekem és nem is az én feladatom. De úgy tűnt rosszul gondoltam. Egyik érintett sem akarta a jegyeket visszaváltani. Én meg úgy gondoltam, még ha nem is az én pénzem, de több, mint 2.000 forint, az több mint kétezer forint. És az egyik mire hivatkozott? "Ő fáradt ehhez!" Elgondolkodtam... ő nem ugyanazt a távot tekerte le? Ő nem ugyanazt a domborzati viszonyokat kapta mint én? Neki jobban szembeszél volt mint nekem??? (Én törtem végig a szelet, akinek volt esze, ereje az beállt mögém.) Szóval a jegyek visszaváltását is elintéztem.
- És már nem először gondolkodom el: kell nekem egyesületi túrákat szerveznem? Amikor tehetném ezt a családdal. Nem jobb a saját időbeosztásunk szerint tekerni, olyan tempóban, ami nekünk fekszik? Ahol azt és akkor nézzük meg amikor akarjuk? Jó azért ha jó a csapat van számos előnye.

Na mindegy... az idei évet még végig csinálom, és majd kiderül, hogy hogyan is tovább... MAGÁNZÓKÉNT, vagy EGYESÜLETTEL.

Megjegyzés:

Jó.. az tény... én szerveztem... el kell viselnem mások hülyeségét...

Bár az is tény... Ha én elmegyek valahova bicajozni... el kell dönteni bírom vagy nem... mert ha nem... akkor egy ember teszi tönkre 10 másik szórakozását...

Mindig csak írom, hogy nem csinálom többet... mert a fent leírtak ellenére azért van jó oldala is! Az jó érzés, hogy tudsz adni az embereknek... és látod, hogy tetszik az amit megmutatsz nekik...

És nem beszélve arról, hogy a csapatban zömében ott van(ak) a családi barátok is. Így azért a csapat adta előnyök is motiválnak.

A fent leírtak... lehet ez már korral járnak... olyan jó néha nyűgösnek lenni!!!!

Kaposvár, 2010. március 21.

Hegedüs László