aedc77
105325
3d7a3c
e4f3d1
tavasz
2012 december2010 szeptember2011 szeptember2010 szeptember2011 december

Vasuti hajtányozás Ausztriába

Szerző:
János
2010 május 15 21:56
Ezúttal Vörösváry Bálint írását közöljük a túráról: Köszönjük, hogy megírta.

V.15. Reggel 6.45. 39-en gyűltünk össze a Széna téren, hogy részt vegyünk egy ausztriai vasúti kerékpáros programon
Az idő még szépnek bizonyult, azonban délutánra már esőt is vártak.

Buszunkkal hamar elértük a határt, és egy enyhe fékezés közepette átsiklottunk azon, régebben persze ezt nem tehettük volna meg.

Elsőként Horitschon/Neckenmarkt állomásra futottunk a be, ahol első pillanatban kiderült, hogy a járgányok a másik végállomáson vannak, így egy kicsit módosult a programunk. Visszaszálltunk a buszra, hogy elvigyen minket Obenpullendorfba.

Oberpullendorf (Felsőpulya) járási székhely Burgenlandba. A 2800 főnyi lakosság egyharmada magyar.

Innen indultunk a 23 km-es hajtányozásra. A hajtányok több féle méretbe készültek mi 10 db 4 személyes vettünk igénybe, amin 2 ember tudott egyszerre ülni és ketten hajtották. Utunk során váltakozva hol erdőbe, hol szőlőskertek között 2.5 óra alatt értük el Haracsony települést, ahol ismét várt ránk buszunk. Következő programunk Doborján, ahol Liszt Ferenc szülőházát, mint múzeumot, valamint a háza mellett épült modern minimalisa-stílusú hangverseny termet tekintettük meg. Innen Lakompackba utaztunk át, ahol az Eszterházy kastély szomszédságában multimédiás természetrajzi kiállítást nézhettünk végig, kiváló magyar nyelvű vezetéssel, mely mindenki számára élményt nyújtott. Érdemes a jövőben is megtekinteni.

A közben egyre erősebben zuhogó eső kedvünket szegte a Kőszegi megállástól, így végül a múzeumtól közvetlenül haza indultunk Budapestre.

Érkezésünkkor hatalmas esőzés érte Budapestet.

Vörösváry Bálint
http://svb-vonatosblog.blogspot.com