f0af69
6d3f0f
925f28
fae4cd
osz
2014 március2013 december2012 szeptember2009 december2011 szeptember

Márianosztrai köröcske

(Szerző: Dr. Lada)
2010 december 18 15:19
Reggel 6-an keltünk neki hóesésben az útnak, leérve Sándor is csatlakozott hozzánk, innen gyorsan megmásztuk Zuvárat, majd a másik oldalán a jó csúszós és meredek ellenére lejutottunk épségben, a Vasutas forrás szép foglalatát megcsodáltuk, ezután egy hatalmas sza.rvascsapatba botlottunk, majd következett a Csák hegy a kőbánya teteje. Vagyis csak majdnem a teteje, mert a teteje előtt vadászokba botlottunk, kérdezvén, hogy az M+ használhatjuk-e, a válasz fogalmam sincs az melyik út, nem akartam felvilágosítani, hogy épp azon áll :-))) így inkább visszafordultunk, így utunkba esett a Mária kút, ezzel vigasztalódtunk, majd beérve Nosztrára megmásztuk a kálvária dombot, a kocsik felé pedig útba ejtettük a kolostort. a kocsikhoz érve egy kedves helyi ember felajánlotta a söprűjét, hogy a 15-20cm hótól megszabadíthassuk autóinkat.
Ezzel a kerülőnkkel a Gór hegyre már nem maradt időnk, mert így sajna hosszabb lett az út. Úgy döntöttünk, hogy irány Zebegény és a kálvária, meg utána a jól bevált kocsma. Mivel a templom előtt hatalmas összejövetel volt és ingyen osztogatták a forraltbort, így a kálvária után a kocsma kimaradt. Dorka a forraltborból az alkohol abszolút nem lett kiforralva, nagyon finom és illatú volt, no és ingyen adták, remélem a szilveszteri bulin ezt tudod űberelni.:-))))))
Hazafelé a 12-en is és az M2-en is 2 nagy balesetbe és útzárba botlottunk, de végül is szerencsésen hazaértünk.
Remélem mindenki jól érezte magát a túrán, annak ellenére, hogy kicsit módosítanunk kellett.