Nemrég Cserépváralján jártunk a túraportálunkon megjelenő Vajdavár-Homokkővidék nevű kirándulás alkalmával, ahova Haratik Imre (Buszos) túravezető társam kalauzolt minket; felmentünk a várhoz és örömmel tapasztaltam, hogy a korábbi látogatásom óta sikerült szépen rendbe rakni a helyet. Ismerve a kistelepülések anyagi helyzetét és az általános gondokat, vélhetően ez nem kis erőfeszítésükbe kerülhetett.
Túravezető társam azonban felhívta a figyelmem valamire, amiről korábban nem tudtam: a vár közvetlen közelében találhatók a „gabonavermek”. Ezt nem jelzi semmiféle tábla, sőt elkerítve sincs. Felmérve a legmélyebb vermet rettegve gondoltam vissza arra, hogy néhány éve mi szinte pont a nyílás közelében szaladtunk le, lerövidítve az utat a Kúpkő kaptárfülkéi felé.
Ezek a mélybe vesző nyílások nem egyszerűen veszélyesek, de életveszélyesek! Az úton haladókat keresztbe feldrótozott vékony faágak „védik” a lezuhanástól, ám aki fentről jön lefelé kiépítetlen úton ( a gyermekek és a türelmetlen turisták márpedig ilyenek) az hiába érzékeli a veszélyt, megállni már nem tud a lejtőn és mindenképp lezuhan a mélybe. A vermek közt van 8-10 méter mély is. Egy ekkora zuhanást nem lehet túlélni!
Először felháborodtunk, mivel nemcsak a vár van itt (amit sejtésünk szerint sokan felkeresnek), hanem például egy geoláda is (részleteket awww.geocaching.hu oldalon találhatnak), amely további potenciális áldozatokat vonz a helyszínre. Egyszerűen a vakszerencsén múlik, hogy eddig nem történt halálos baleset. Egy ilyen tragédia nyilván jobban ráirányítaná a figyelmet a problémára, de miért kell meghalni ezért valakinek. Tehát először a felháborodás kerekedett felül bennünk, ám továbbgondolva a dolgot, az is eszünkbe jutott, hogy talán pontosan ismerik a problémát, de nincs lehetőségük tenni ellene. A hasonló helyeket az ország több részén vagy vasráccsal vagy megerősített vashálóval védik meg. Ennek elkészítése nagy mennyiségben nyilván nem olcsó.
Az ijesztő állapotról e-mailban tájékoztattam Cserépváralja Önkormányzatát, illetve Dávid Zoltán urat, Cserépváralja polgármesterét. Szerettem volna megtudni, hogy ismerik-e a problémát, tettek-e ellene, illetve ha elindult már valami, akkor hol tart, hol akadt el?
Sajnos mind a mai napig nem kaptunk választ. Nem lehet tudni, hogy egyszerűen elkallódott az elektronikus levél vagy nem érdekli a címzetteket a probléma. Mivel mindenkép szeretnénk, ha nyoma maradna a megkeresésünknek, most megpróbálkozunk postai levél küldésével, hátha gyorsabban kapunk választ.
Az eset kapcsán felmerült, hogy hány helyen lehetnek még ilyen veszélyforrások, amelyek a gyanútlan turistára leselkednek? Ha tudsz ilyenekről, oszd meg velünk!