Zsámbékra visszatekintve

Jejeje! Induljunk már Zsámbékre!!!

Bár többen bejelentkeztek, a reggeli eső és a várható rossz idő miatt csak öten futottunk össze a Széna-téren. Tudtuk, ez pazar lesz! Rajtunk kívül csak a sofőr és egy asszonykórusnyi idősebb hölgy töltötte meg a buszt... Így nem csoda, hogy amikor felszállt egy ellenőr (ilyet sem láttam még) hamar eljutott hozzánkig. Naja, hogy mindenkinek megvolt a jegye, csak nekem nem. Pedig vettem. Megesküdtem az ellenőrnek az anyja életére is, de nem hitt nekem! Kiforgattam az összes rohadt zsebem, átnéztem a zsákom, semmi. Pedig valóban vettem jegyet, másként fel sem tudtam volna szállni. Az IQ zsoké amúgy elég nyugodt volt, de jelezte, hogy le kell szállnom, ha nincs jegy. Nem akartam, hogy esetleg a sofőrt csesztesse, de azt is tudtam, hogy én tuti le nem szállok: ha kell, kidumálom azt a néhány kilométernyi időt, képes vagyok rá. De nem! Közben előkerült a jegyem összepödörve a székről. Így már az utastársadalom legalizált tagjaként roboghattam Zsámbékig.

Egy aranyos néni mondta, hogy hol szálljunk le, ha a Romhoz akarunk menni. Ott szálltunk le, de először egy Italboltot akartunk megszemlélni, ahol havi bontásban elrendezett szexuális pozitúrákban gyönyörködhettünk a falinaptáron, amíg ittuk sereinket.

Eztán felkapaszkodtunk az 1200-as években először felépített, majd többször lerombolt templomhoz. Gyorsan kattingattunk, majd angolosan távoztunk, amikor jött a pénztáros. Szedrezés után felkaptattunk a fennsíkra, ahol a túrajelek olyan ritkák voltak, mint szódás a lovát. Itt, ezen a jellegtelen, bokros, de kellemesen felhős és szélszagú területen kószáltunk jó darabig, majd amikor már azt hittük, hogy eltévedtünk volna, rájöttünk, hogy elkeveredtünk. Nekem tetszett a hely a maga galagonyabokros mivoltában, de a többieket csak valami tetoválás dobta fel ...én nem tudom, miről beszéltek!.... Jött a szokásos tökön-babon át effekt (amit én a legjobban szeretek), majd mondtam, hogy az erdősávon túl ott az út! De nem, csak egy keskeny szántás! :( Sebaj! De azon és a fás részen túl! ...És tényleg! Jééé!

Ahogy végre tudtuk, hol vagyunk, ittunk az ellátmány vodkából és András mindennel cserekompatibilis pogácsájából (nekem bejött! Mármint nem András, hanem a pogi! :)))

Perbálon találtunk egy nagyon pöpec ivót, ahol ittunk egy sört és megebédeltünk. Mire sikerült az összes sarat levernünk hernyótalpas cipőinkről, továbbálltunk. Itt igen sikonyán voltak felfestve a jelek, de hála Csiga korábbi instrukcióinak, először a kutyákat találtuk meg - most épp nem akartak turistát enni, majd a patakot (illetve egy szakadt kerítésen túl valami náddal benőtt területet, ahova biztosan nem mentem volna be, ha nem olvasom korábban a hozzászólást). Ezeket leküzdöttük, aztán valami szürreálisan habos és drámai színekben pompázó felhőboltozat alatt átkeltünk egy virágos réten. Full extrás multikolor volt!

Sajnos itt már nagyon szúrt az oldalam egy jó héttel korábbi autósbalesetem miatt (saját lerobbant rozoga járgányom szorított neki egy póznának), ezért az innen emelkedő kaptatót nem élveztem annyira, mint amennyire meredek volt. Még jó, hogy Bé, Marcsa, Viktor és András bevártak többször is. Így egy pörgőkapus átjáró után a Kutya-nyergen át egyszerre jutottunk fel a Nagy-Szénásra. Közben megbeszéltük egy gombapaprikással elkövethető terrorcselekmény lehetőségét, de maradtunk abban, hogy inkább most ne.