f8f598
335310
6b8136
fcfbdc
nyar
2014 március2011 szeptember2010 szeptember2010 szeptember2010 szeptember

Miért épp Sétafika és honnan jött az egész?

Szerző:
Admin
2008 december 22 16:37
42!

Na jó, ez inkább az élet értelmére a válasz...

Miért épp „Sétafika” és honnan jött az egész? Ezt a kérdést elég sokszor felteszitek nekem, amikor együtt túrázunk…

Na jó, sok egyéb kérdést is fel szoktatok tenni, amelyekre ha válaszolnék, meg kellene hogy öljelek benneteket …de jó vagyok hozzátok, inkább nem válaszolok. 


 Visszatérve a túraportálunk névadására és indulására, időben vissza kell mennünk egy kicsit. Nem igazán addig, amikor néhány haverral együtt nekivágtunk dimbnek-dombnak, hiszen akkor a weboldal még nem is létezett (sőt az Internet is, mint olyan csak háborús terv volt valahol a Pentagonnál). Szerettünk kirándulni, boldogok voltunk Szlovákiából becsempészett fémvázas hátizsákjainkkal; technikai anyagból készült ruhákról, műholdas navigációról még csak nem is álmodtunk. Mondjuk a színtisztán GPS-sel végrehajtott túravezetést a profik még ma is megmosolyogják, mert aki képtelen tájékozódni a térképen, nem tudja beazonosítani a tereptárgyakat, az ugyi ne vezessen embereket a vadonba. De a technikai anyag, a könnyített szerkezetű zsákok és a „fasza bakik” azért jól jönnek az űrtechnika fejlődésének melléktermékeként.
 
Telt-múlt az idő. Haverokkal, iskolai túracsapatokkal kódorogtunk, ha tehettük, de aztán beütött a felnőtt kor. Egzisztencia építés, gyereknevelés, rendszerváltoztatás, mifene. A haveri körök legtöbbször széthullottak (és széthullanak ma is, amikor az ember kilép a közép- vagy főiskola, egyetem kapuján). Jön a munka, az unalom-blokk, jönnek a gondok és leeresztésként nézhetjük a média előre gyártott öröm-paneljeit, ha nincs pénzünk komolyabb szórakozásra. Vagy kapjuk magunkat, vesszük a háziszalonnát és kimászunk az erdőbe kicsit levegőzni.
 
Igen sokszor választottuk vidám hétvégi programnak családi vagy aktuális haveri körben ezt a lehetőséget. Ám mindig kellett egy hangadó, egy ötletember, aki beleviszi a „rosszba” a bandát. Ha valahol épp nem akad ilyen hiperaktív sajtkukac, akkor marad a sörözés, majd estére a spiccesen egymásra vigyorgás, ami ugyan nem rossz, de állandó programnak némileg májkárosító.
 
Ilyenekről és ehhez hasonlókról beszélgettünk sokszor. Sokszor csak kirándulni szerető, de egyedül nem beinduló emberkékkel, sokszor pedig olyanokkal, akik szintén ilyen „sajtkukacok” voltak.
 
Azoknak, akik szerettek túrázni, de nem volt kivel (lusta családtagok, tunya haveri kör, stb..) és igazán nem is ásták bele magukat a témába, nem volt sok lehetőségük: néha apróhirdetésben lehetett olvasni nyílt túrákról vagy szerencsés esetben szóbeszéd útján lehetett hozzácsapódni kirándulókhoz. Voltak természetesen tagdíjas túraszervezetek, de a legtöbben inkább ötletszerűen szerettek volna bandukolni néha, az meg nem ment. A túrákat szervezni szerető elszántak is bajban voltak; a környezetük tudott „fura genetikai hibájukról”, vagyis hogy nem bírnak megülni a hátsójukon és a legváratlanabb időpontokban belevetik magukat a környékbeli vagy a távolabbi rengetegekbe, mindenféle fura térképeket és fákra rótt rúnákat tanulmányozva. De hiába, nekik meg olyanokat volt nehéz magukkal csábítani, akik valamennyire is kaphatók lettek volna a kalandra.
 
Jómagam többször is próbálkoztam valamilyen felületet létrehozni, de ez – főleg az Internet előtti időkben – kimerült abban, hogy anno a fősulin szerkesztgettem a turisztikai mellékletet vagy kifaliújságoztam (ha volt hol) az aktuális túrákat.
 
Egy túrán épp erről beszélgettünk az egyik hozzám hasonlóan elvetemült arccal, amikor egyszer csak megvilágosodtunk: a srác nagyon szeretett túrát vezetni, jó szervező volt, de lövése nem volt a weboldalkészítésről, a HTML kódokról meg azt sem tudta eszik vagy isszák, vagyis nem lett volna képes egy honlapot elkészíteni. Viszont én ekkor már foglalkoztam a témával, saját céges weblapomat is magamnak bütykölgettem, illetve haverok, barátok oldalait mutyizgattam. Az ötlet tehát kézenfekvő volt: kellene egy olyan oldal, ahova az ismerős túravezetők felraknák a túráikat és néhányan ezt olvasgatnák. Más tészta, hogy én is felrakom majd a saját túráimat, de miért ne ötvözzük kellemest a hasznossal? :D
 
Először a lehető legprimitívebb, legegyszerűbb megoldásban gondolkodtunk: e-mailben megkapom az anyagokat, aztán felrakom kézzel őket, de rövid agyalás után eljutottunk a következő szintre: miért kellene valakinek felügyelni ezt az egészet? Mi lenne, ha akár olyan lelkes emberkék is megjelentethetnék a túráikat, akiket személyesen nem is ismerünk? És hogyan lehetne teljesen önálló életet élő, valóban interaktív felületet létrehozni?
 
Itt jött a programozási rész, az oldal „motorjának” bütykölése, majd július közepére már nagyjából láttuk, hogy mi lesz belőle (a korábban főiskolai belső hálózatra írt „weboldalam” lett kicsit felturbózva).
 
Kellett volna valami jó név. Sajnos a legkézenfekvőbb nevekre már ráültek (ahogy ez lenni szokott sokszor olyanok, akik csak a névben rejlő lehetőség miatt vásárolták meg a domaint). Ráadásul pld. a tura.hu automatikusan Tura városé, tehát az élből kiesett.
 
Azt tudtuk, hogy egytagú, értelmes magyar szót szeretnénk, de nem tudtuk mit. Az angol és egyéb idegen kifejezéseket élből kiejtettük, mert bár nem voltunk „százszázalékosan magyarok” (értsd a legjobb túravezető cimbim svábnak vallotta magát), mégsem szerettünk volna ha weboldalunk neve „külföldiül” van. Nem is gondoltuk volna, hogy ilyen nehéz feladat még lefoglalatlan, jópofa nevet találni.
 
Egy nap lányom épp nézegette, mit bütykölök a gépen meg a kockás füzetben – ami akkoriban a PhotoShop felületnek felelt meg - és elmeséltem neki a gondomat. Megbeszéltük, hogy valami kedves, vicces névre lenne szükség, ami kapcsolható a természetjáráshoz és könnyen megjegyezhető. Ő a kis gyermeki eszével hipp-hopp kitalált valamit, de jó üzleti érzékkel előbb megígértette, hogy ha sikeres lesz a dolog, nem kell velem jönnie a túrákra (lusta, mint a főd’). Rábólintottam, ő meg kibökte, hogy mi lenne, ha az oldal neve „sétafika” lenne. Jót röhögtem rajta, de aztán nem hagyott nyugodni. Egyeztettem cimbikkel, ők is röhögtek, de nekik is tetszett. Megnéztük, még nem volt foglalt; nem volt más ilyen agyatlan, mint mi… :D Gyors egyeztetés Norbi haverommal, aki a technikát biztosítja, oszt’ hajrá!!!
 
2005. augusztus 2.-én beregisztráltuk az oldalt. Persze az arculat még csak hasonló volt a maihoz (az is három dizájn-tervből lett kiválasztva) és a működés is gyerekcipőben járt. Döcögve, lassacskán, de beindult a dolog. Másnap jött az első látogató, aki se nem haver, se nem családtag, hanem olyan „igazi” látogató volt. Persze örültünk neki nagyon. Hoppá! Híresek lettünk! :DD
 
Tibi – aki azóta már sajnos külföldre költözött végleg – meghirdette első túráját, amin nyolcan vettek részt, ebből ketten (!) a setafika.hu oldalról.
 
Augusztus 21.-én regisztrált az első „tag”. Ekkor éreztük úgy, hogy megszületett az oldal. (Innen számoljuk a létezésünket, illetve ekkor van az oldal „szülinapja”).
 
Ennyi tehát az oldal nevének és születésének rövid története. Az azóta eltelt időben sok ezer (több, mint 300.000) alkalommal léptek be az oldalra, ami hozzávetőlegesen másfélmillió kattintást jelentett (csak az első belépést számoljuk, az oldalon való szörfölés által generált adatokat nem). A név tehát - úgy tűnik – bevált. Sokan ismeritek, keresitek. A legfontosabb, hogy sokan nem a keresőkön keresztül jutnak el ide, hanem „szájhagyomány” útján és ez jó referencia.

 

Persze indulás óta sok minden változott. Túravezetők egész csapata vezet olyan túrát lelkesen, amelyet a Sétafikán is megjelentet. Sokan szokták meg, hogy itt minden hétvégére van akár több program is és az eredeti célnak megfelelően már igen gyakori az „átjárás” vagyis nem kifejezetten egy emberrel mennek túrázni az ide látogatók, hanem kipróbálják több túravezető túráit is. Ez talán a legjobb dolog, hiszen így új területeket ismerhetünk meg, új ismeretségeket köthetünk, barátságok, néha még párkapcsolatok is születnek egy-egy út során. Vagyis jó együtt! Igazi Csapat lettünk, összedolgozunk, segítjük egymást infóval, ötletekkel, s még ezerféleképp. Voltak persze, akik ilyen-olyan okból elhagyták az oldalt (szegény Borsi, akivel az alapokat kigondoltuk végleg elment az örök túraösvényekre, Isten nyugosztalja ) volt aki elköltözött messzi tájakra, volt aki nem értette meg az oldal lényegét és azóta is „fikáz”, de a többség maradt, marad és inkább „sétafikáz” :D.