f8f598
335310
6b8136
fcfbdc
nyar
2014 december2012 június2012 szeptember2010 szeptember2011 szeptember2009 december

Cserhát folytatódik - avagy Babgulyáskör

Szerző:
Mars3696
2010 október 02 10:17
Huszonnégy jó kiállású, lekileg eltökélt, tiszta tekintetű, bátor és vakmerő ember indult az expedícióra ...de ez a történet nem róluk szól. A történet annyiban hasonlít, hogy mi is huszonnégyen voltunk és hogy mindannyian vakmerők, ha egy tökön-babon túrán el mertünk indulni.

Az odaút eseménytelen volt, leszámítva, hogy én továbbmentem egy elágazásnál és Felsőtold helyett Pásztóra vettem az irányt, de hamar korrigáltam és egy rendőrkanyarral sikerült megrémisztenem a mögöttem haladó fekete dzsipet.

A felsőtoldi kocsmában gyülekeztünk. Itt átadtuk felesleges cumóinkat és az otthon elkészített vacsi alapanyagot Rolandnak, aki volt olyan jó, hogy ellogisztikázta nekünk estére a szálláshelyünkre, így kímélve minket a cipekedéstől.

A helyi erők tájékoztattak minket, hogy a kék jelzés Felsőtold és Hollókő közt épp az erdőgazdasági munkák színhelye, így térdig érő sárra készüljünk. Mivel nem volt kedvünk latyakolni, ezért az egyik helyi uriember útmutatásának megfelelően letértünk a jelzett útról. Egyrészt hogy csaljunk az OKT-n, másrészt hogy jelzettlen utakon, fura gombák és kikerekedett szemű ökrök legnagyobb csodálkozására egy erdőn, majd egy villanypásztorral lekerített legelőn át jussunk el a hollókői várhoz.

A vár rendben a helyén állt: mi megrohamoztuk, lefotóztuk, majd magunk mögött hagytuk, ahogy szoktuk. Hollókőt elhagyva jött a telefon, hogy néhányan lemaradtak a kocsmánál és nem tudják, merre indultunk. Mit mondhatnék? Upsz...

Körte hathatós közreműködésének köszönhetően nemsoká újra együtt voltunk és újból egy legelőn vágtunk át. A marhák már kezdtek megszokni minket. Térképpel sem egyszerű az ilyen, térkép nélkül pedig kifejezetten szórakoztató, de senki sem esett pánikba. Pedig mindent megtettem.

Műút és faluszéle következett. Sajnos senkit sem tudtam rávenni, hogy kommandózzon át a megáradt patakon, később meg már mindenki észrevette a hidat.

Eléggé lepusztult bányaterületen haladtunk át, ahol csoportba verődött munkások nézegettek felénk kérdőn, igényesen. Hogy meglegyen a napi jótett, megkérdeztem tőlük, hogy jófelé megyünk-e Bedepuszta felé. Kiderült, hogy a zord külső érző szívet takar bennük, mert határozottan kedvesen irányítottak tovább minket, sőt elmondták, hogy tudok rövidíteni.

Patakparton, erdőszélen haladtunk, avarillatú őszben. Séta közben trombitagombát gyűjtögettünk, hogy kiegészítsük vacsoránk ízvilágát egy kis erdei ízzel (ezel a gombával hamisítják a szarvasgomba porát, szóval nem rossz). Jó óra múltán megálltunk pihenni, enni-inni egy nagy tisztáson, ahonnan kicsit tájékozódva már nagyjából látszott, hogy nem kell bemennünk sem bedepusztára, sem Kisbárkányra, hanem egy szántón átvágva elérhetjük Nagybárkányt.

Pihi után uccú tovább. Rémült tekintetű gyümölcstolvajoktól érdeklődtünk, akik megnyugodva megmutatták, hol tudunk átvágni a patakon anélkül, hogy nagyobb legyen a fogyás a megszokottnál. Rétek, cserjések következtek, majd némi kurfli után a GPS tanúbizonysága szerint nyílegyenesen átvágva a nap utolsó szántóján elértük az aszfaltutat, ahonnan besétáltunk a nagybárkányi kocsmáig. Ha jól láttam itt senki sem fogyasztott teát, sem tejséket. Nos, a helyi erők itt kicsit többet hordoztak magukban a dél-kelet ázsiai rasszjegyekből a biztonságosnál, bár a csapatunk létszámát és összetételét felmérve szépen iddogáltak tovább.

Sámsonháza nem nagy, így hamar rátaláltunk a szállásunkra is, alig félóra bandukolás után. A helyi turistaház gondnoknője (aki egyben plébános, táncköri tag, közjegyző, harangöntő és még ki tudja mi minden), nagyon kedvesen begyújtott nekünk, hogy ne fázzunk, ha elfogyna a felhalmozott alkoholunk és leosztotta a szobákat. Lepakoltunk, majd nekiugrottunk a vacsikészítésnek: tésztafőzés, gombapucoválás. Az előkészített alapanyagokból hamar elkészült a kaja, bár páran már olyan éhesek voltak, hogy csak néhány harapás árán (8 napon belül gyógyuló, jól ellátott sérülés) sikerült a köretig menekíteni a sült csirkehusit. Jó izmosan szétkevertem a mártásokat, a húst és a tésztát, mert sejtettem, hogy le lesz támadva. :)

Jó bevacsizás után végre jött a megérdemelt pihi a pálinkaosztás és a sörnyelés. Jóllakva, bakancskioldva sokkal békésebb lett mindenki arcfelülete. :)

Estébe nyúlóan lazultunk. Váratlan látogatóként betoppant Fegya egy rekesz borral és gyenge magyarázattal, hogy "épp erre járt": tekintve a település elhelyezkedését csakis arra tippelhettünk, hogy egy Bedepuszta-Bp metróvonal előkészítési munkáján munkálkodhatott. :)

Volt aki a helyi kocsmát látogatta holmi Csányi alteregók után kutatva, ám a csapat nagyobb része a szálláson maradt és együtt röhögött.

A második nap hajnaltájt átmentünk néhányan kávé- és reggeliügyileg zaklatni a kocsmárost-boltost (aki erős ellenfényben, néhány feles után, szemüveget otthon felejtve és pasztellszínű háttérrel tényleg emlékeztetett Csányi művészúr barátnőjének tavalyelőtti sofőrjére). A koma nagyon korrekten elrendezte a reggelinekvalót és lefőzte a kávéinkat.

Az ébredés bizony sokaknak nem ment könnyen. A szép reggeli kelést költők a tavasz beköszöntésének madárdalos hangulatához szokták hasonlítani, de az arcokat elnézegetve itt bizony sok fejben csak a varnyúk kárrogtak eszeveszetten. :)

A reggeli után útrakeltünk, megmásztuk Sámson várának dombját, majd újfent beérkeztünk Nagybárkányra. Itt megcsodálhattuk a hosszútávú kávéfőzés negatív világrekordját: a helyi kocsmáros annyi idő alatt főzött le fél tucatnyi feketét, amennyi idő alatt kisebb latinamerikai országokban komplett forradalmak zajlanak le. Féltem, hogy sosem érünk el a Babgulyásozóba, ahova ötre ígérkeztem. Ezt a félelmem megosztottam a többiekkel, aminek folyományaként a Bodza, Krisz, Bakesz, Judit élboly olyan gyilok tempót diktált felfelé, hogy most meg az volt a félő, hogy odaérünk kettőre. :)

Azért lassacskán beállt a jó tempó és szépen haladtunk a fantasztikus fényhatású, vastagtörzsű őszi erdőben. A nap kellemesen sütött, úgyhogy a Csapanak bizony kedve szottyant beiktatni egy kis lustálkodást az egyik szép kis tisztáson: jó húsz percnyit lustálkodtunk, töltődtünk a fűben heverve.

A Tepkére hamar feljutottunk a K jelzésen, majd telefon a Babgulyásozóba, hogy jövünk és indulás lefelé. Itt már többeken kitört a gombaláz és vad hajkurászás indult a tinorúk, keserűgombák után. A kilátótól lefelé gyakorlatilag learattuk a termést. A kék jelzés innen szépen, jól járható úton vezetett volna a Babgulyásozóig, ám mi úgy gondoltuk, méltatlan hozzánk ez a főúri kényelem, ezért a pittbullabb verziót választva átvágtunk még egy kis szántáson, csak úgy bokalazításként.

A gulyásozóba már vártak minket és elég hamar kiosztásra került a rendelt étek, nem kis elégedettséget generálva. Úgy tűnt, hgy senki sem maradt éhes.

A sofőröket Roli, majd Zozek átszállította a vasakért, így fél óra múltán elindulhattunk haza, telve jóleső fáradsággal és azzal a biztos tudattal, hogy sikerült újra jó döntést hoznunk, amikor a közös hétvégét választottuk.

Köszi, hogy eljöttetek!