f0af69
6d3f0f
925f28
fae4cd
osz
2012 december2010 szeptember2011 szeptember2010 szeptember2011 december

Hevérdelelő - Hevértemető

Szerző:
Bernipásztor
2012 március 11 23:27
(Ahogy a turistaíró leírná...)
Fagyosasszony, Fagyos-kút, Hideg-kút, Kis-Hideg-hegy, Nagy-Hideg-hegy - talán nem véletlen, hogy ilyen elnevezésekre bukkan a turista, ha végignézi a Nagy-Hideg-hegy északi lejtőjének térképét.


(Fagyos-kút a Vasedény kulcsosház mellett)

Bizony keményen tartja állásait itt még tél-tábornok, az öt-tíz centis jégpáncél a Börzsöny-patakon a mínusz 20 fokos éjszakák emlékét őrzi. A kisebb zúgóknál a jég a gyerekek örömére csúszós lépcsőket alkot, a fotóst meg az ágakon, gyökereken képződött fantasztikus alakzatok örvendeztetik meg. Itt egy fátyol, ott egy elefánt - csak a természet alkotókedve és a fantázia szab határt.



Sehol egy eltévedt hóvirág vagy egy frissen sarjadó fűszál, a fagyos rögökön még nehéz lenne áttörni. Hallgat a völgy is, rajtunk kívül most más nem jár errefelé.
Pedig valaha zajosabb volt e táj, deszkamalom kattogott a patak mellett, a kovácsműhelyből és az érczúzóból súlyos pörölyök csapása hallatszott és reggelente vidám énekszóval bányászok indultak a közeli tárók felé.

Da steigt der Beargmann ins tiefe Schacht,
Vielleicht ist das sein kühles Grab.
Da steigt er wieder vom Schacht hinaus,
Gligauf, Gligauf, Gligauf!

A bányász a bányába leér,
mint aki hideg sírvermébe tér.
Feljön a vágatból, napfényre lel:
Szerencse fel, szerencse fel!

- hangzott az ősi bányászdal ismét mikor ebédjüket költötték a vájárok a napos Hevérdelelő nevű hegyoldalban vidám anekdotázás közepette. Máskor szívtépően szomorúan szólt, mikor szerencsétlenül járt társukat kísérték utolsó útjára a szemközti hegyoldalban lévő Hevértemetőbe. A bányászsors márpedig ilyen - szerencse fel, szerencse le - és ilyen volt a bányák sorsa is - a telérek elapadtak, a környékbeliek más foglalatosság után néztek. Favágók indultak a hegyoldalakba, csattogtak a fejszék, süvített a fűrész, szánkón csúsztak a rönkök a rakodóig, hogy majd sínen guruljanak egészen az Altáróig. Aztán a favágók is más völgyekbe indultak már reggelente, a síneket felszedték, a berobbantott bányabejáratok emlékét egy-egy kőomlás őrzi csak és a kettéfűrészelt villanyoszlopok is mint halott óriások fekszenek a földön. A Kovács-patak völgyét csak néhány kíváncsi turistacsapat és kósza kincsvadász járja.



Kanyarodik a patak és vele a frissen meglelt szekérút is, változik a táj - a bükkösök alját hó borítja. A zajos turistacsapat elől menekülő őzek hol csánkig, hol csüdig süppednek a hóba, nem szökellnek most, mint ahogy a vándor is aprózza lépteit az Aprólépések oldalában, hol a csúszós tükörjég, hol a magas hó és a kemény kapaszkodó miatt.
A gerincen azonban napfény simogatja a földön elterülő fáradt turista arcát.



Ideje megpihenni, mert a csúcs ugyan már előbukkant és hívogat, de egyelőre még csak a távolból kacsintgat ide, és további fáradságos kapaszkodót ígér. A gerincen út sincs már, bokáig érő hóban, tüskés indák és csapódó ágak között araszol a turista, amíg nem lel újra szekérútra a völgyfő oldalában. A haladás itt sem könnyebb, néha bokáig, néha térdig süpped a hóba a bakancs és a kamásli, néha meg az olvadó hóval keveredő sár nehezíti az előrejutást. Még negyedóra kemény mászás, és végre feltűnik a turistaház kőtömbje, majd a kilincsen a kéz és a nyíló ajtó mögött meleg, forró tea, zsíros kenyér és babgulyás.


Marasztal még a barátságos ház, de ideje hamarosan búcsúzni, hiszen az út fele még hátravan - rövid pillantás vetve a hegytetőről a felhős Dunakanyarra és a Naszály napfényben sütkérező bányájára. A feltámadt szél fagyos hódarát csap a turisták arcába, de szárnyakat kapott a csapat is - negyedóra múlva már a Kammerhof sötét fenyvesében tapossa a havat, hogy hamarosan a Vadász-forrás fölött a napfényben fürdő bükkösben gyönyörködhessen.


Elmaradnak az egykori tárók és a kisvasút töltése is, ahonnan faleveleket görget a hűvös szélfuvallat a turistaútra. A Vasedény-kulcsosház megállásra biztat, de a pihenő csak rövid mivel az út hosszú még.
A Rustok-hegyi sáncnál a látvány lenyűgöző: a nap még utoljára végigtekint a tájon és búcsúzóul szinte lángba borítja a hegyoldalakat üzenve minden élőlénynek, hogy aggodalomra nincs ok, hamarosan sugarai felmentő seregével eljön és kiűzi véglegesen tél-tábornokot, felolvasztja a jeget és a havat, melegével előcsalogatja a bimbókat, rügyeket.



(Az idézett vers egyetemi tanárom Manherz Károly gyűjtése, fordította Kalász Márton.)