f8f598
335310
6b8136
fcfbdc
nyar
2010 szeptember2012 március2009 december2013 december2012 március2011 szeptember

Rasszizmus a villamoson

Szerző:
Admin
2008 október 31 11:15
Rasszizmus.

Gyakran ütközünk ebbe a szóba a magyar közéletben. Leginkább olyankor, amikor valamiféle kritikát mer valaki megfogalmazni valamely csoport, kisebbség, társadalmi réteg viszonylatában. Sőt néha úgy általában lerasszistázzák hazánkat, ha néhány operanáci felvonulást tart saját szórakoztatására.

Nem vagyok rasszista és nem utálom a kisebbségeket. Úgy általában. Tőlem danolászhat a fekete a zenei csatornákon, nem zavar, ha távol-keletivel kell kezet fognom (sőt a kultúráink különbözősége ellenére kifejezetten szeretem a kínai étkeket és az indiai vege-kajákat), nem tartom az arabokat "büdösnek", sem a zsidókat "koszosnak".  Úgy általában kijövök minden nációval. Nem hiszem, hogy a európai, fehér faj képviselői közt kevesebb lenne a rossz ember, mint más rasszban, mint ahogy azt sem hiszem - sőt kifejezetten sokszor tapasztaltam is már -, hogy a román, szerb, szláv átlagember semmivel sem bunkóbb, ostobább, mint egy magyar átlagpolgár. Ezt le kellett szögeznem mindenek előtt és főleg!

A jelenség mellett mégsem lehet elmenni, amiről beszélni szeretnék. Igen, sokan már sejtitek: a cigánykérdés. Nem kívánok itt történelmi távlatokban gondolkodni, hogy ki mikor és honnan jött ide a Kárpát-medencébe, mint ahogy azt sem képzelem, hogy ez a "mi országunk" és mindenki másnak itt aztán csend legyen ám!

A cigánykérdés azonban mégis zavar. Sok aspektusa van a témának (foglalkoztatás, szociális rendszer, stb.), engem elsősorban a túrázással és a túrához köthető részek érdekelnek.

Miért is írok erről épp most? Korábban is hallottam túravezető társaktól, túratársaktól, hogy itt-ott az országban atrocitás érte őket a helyi cigányság részéről (ne ködösítsünk, ne próbáljuk elkenni, ne kiáltsunk azonnal ombudsmanért: igenis a cigányok részéről). Augusztus 20.-án aSétafika oldalán hoztunk le egy rövid napi hírt, mely szerint Nagybörzsönyben a cigányok pénzt tarhálnak, illetve ha nem kapnak, kövekkel dobálják a turistákat; megtehetik, mert többen vannak, ha meg valamelyik tökösebb túratárs lever egy nagy nyaklevest vicces kedvében, akkor:
a., megkéselik
b., agyonütik
c., még őt szedik elő, mert önbíráskodott

Az adott esetben - mivel jobbára idősebb túratársakkal esett meg a dolog, maradt a dolog annyiban, s bár János ( a túravezető ) ezután írásban jelezte a dolgot az illetékeseknek, nudli sem történt.

Legközelebb e-mailban jelezte az egyik baráti társaság, amely már kirándult velünk egy-kétszer, hogy a Cserehátban, Szuhogy környékén egy nyolc fiatal cigányból álló csapat vette körbe őket (nem tót, nem sváb, nem ruszin...) és először csak tarháltak tőlük, aztán elkezdték lökdösni őket (2 egyetemista korú lányt és két srácot meg egy tizenkét éves kis srácot), s egyre fenyegetőbben viselkedtek. Addig-addig, amíg az egyik lány odaadta a pénztárcájából a pénzét. Megúszták ennyivel és mivel megfenyegették őket, nem is mertek feljelentést tenni. Meg aztán minek is? Úgysem tudnák az igazukat bizonyítani, ráadásul a rendőrség szívesebben megy oszlatni, mint nyomozni három-négyezer forintos rablás után.

De álljunk meg egy pillanatra! Többen, szervezetten gyakorlatilag kiraboltak turistákat. Szervezetten! A megfélelemlítés erejével élve...

Ám ez is csak egy adalék, egy statisztika a be sem jelentett bűnelkövetések listáján.

Amiért ma leültem megírni ezt a kis cikket két frissebb eset:

Az elmúlt hét során beszélgettem egy fiatalemberrel, aki biztonsági őrként dolgozik, ide-oda helyezgetik őket. Ő mesélte, hogy nemrégiben a Hős utca környékén dolgozott az egyik élelmiszer boltban, ahova egyszercsak becsődült vagy húsz cigány (nem sváb, nem görög, nem zsidó) és gyakorlatilag módszeresen kifosztották a boltot. Az eladók ijedt szemmel jelezték a srácnak - aki maga is megijedt a dolog láttán -, hogy hagyja a fenébe, mert ezek itt laknak a környéken és agyonverik azt, aki tenni mer ellenük. Kicsit vadnyugatisnak tűnt az eset, ezért utána jártam: felkerestem a boltot és nem hivatalosan - tehát a "szolgálati út megkerülésével" rákérdeztem az egyik eladó hölgynél az esetre. A válasz az volt, hogy "erre pont nem emlékszik, mert ő itt dolgozik és ez itt mindennapos". Vagyis a szervezett rablás fényes nappal! Hmm...

A pontot az "i"-re a mai nap tette fel. Pont a tegnap kerültek szóba a zsebesek a kedvesemmel való beszélgetés során és ma beléjük is futottam. Egy ügyfelemtől mentem a Lehel-térre a Róbert Károly felől, amikor a villamosra feltolakodott öt cigány (nem perui, nem román, stb...): egy nő és négy fickó. Néhány hátizsákos - kiránduló kinézetű - fiatal köré gyűltek. A nő és az egyik fickó hangosan vitáztak, a másik három meg "dolgozott". Az utasok többsége összehúzta magát, amennyire lehetett, de ezek kifejezetten agresszív módon vettek körbe egy-egy utast és szó szerint ki akarták rabolni (nem tudom, mennyi sikerült). Meguntam és bár láttam, hogy az utasok nem fognak mellém állni, rákérdeztem, hogy "mi a cigány k... anyátokért loptok?" Erre odajött a három "zsebes" - kicsit meg is ijedtem, mert tartottam tőle, hogy balhé lesz, esetleg kés van náluk vagy ilyesmi, ráadásul a térdem állapota miatt szó sem lehetett a lerúgásukról, ha nekem jönnek -, de csak körbeálltak és vigyorogva megkérdezték, hogy "na és akkor mi van? mit fogsz csinálni?". Aztán leszálltak mind az öten. Nem tudom, mennyi zsákmánnyal. Az utasok meg hallgattak, a fülem meg vörösödött; még én éreztem hülyén magam, holott valahol vásárra vittem a bőröm.

A legmegdöbbentőbb azonban nem ez volt. A végállomásnál odalépett hozzám egy úr - azt hittem mond valami bátorítót - és azt mondta: "a magafajta miatt neveznek rasszistának minket, szégyelje magát!"

Ott maradtam állva. Én? Rasszista? Miattam? Mert mertem szólni a cigányoknak, hogy ne lopjanak? Már itt tartunk?

Bízom benne, hogy az úr csak az én szavaimat hallotta és nem látta az előzményeket. Ez talán megmagyarázná a dolgokat. Talán... De ha nem? Ha már a médiából felénk áramló "ne nevezzük a nevén a gyereket" hozzáállás, netalán a félelem beszélt belőle?

Én sem mondom azt, hogy MINDEN cigány bűnöző, nem általánosítok. De igenis ki kell mondani, hogy a lopások, tolvajlások - sőt mostanában már a rablások és a többségi nem cigány lakosság kárára elkövetett bűntettek túlnyomó része is - a cigányság számlájára írható. Ennek megfelelően nem azt kellene súlykolni, hogy bármely kritika megfogalmazása esetén első körön belül rohanhasson a kisebbség az ombudsmanhoz, hanem azt, hogy ugyanolyan hatékonysággal és szigorral járjon el a hatóság a kisebbségi elkövetőkkel szemben, mintha nem azok lennének. Ne a kettős mércével való méricskélést fogadjuk el etalonnak.

Azért némileg bíztató, hogy néhányan már a cigányság oldalán is kapcsolnak:

Cigánybűnözésről_nyíltan