aedc77
105325
3d7a3c
e4f3d1
tavasz
2012 szeptember2009 december2011 szeptember2013 március2014 március2009 december

Nőkkel a csúcson - Prédikálószék

Szerző:
Mars3696
2009 március 07 14:27
Kezdeném az elején, mint kábeltolvaj a vasútállomáson. A túra szombatra volt meghirdetve, de valamit sejtettem és úgy döntöttem, a változékony időjárásra való tekintettel bejárom már csütörtökön az útvonalat. Csütörtök reggel szépen szemerkélt az eső, mégis az amúgy majdnem üres parkoló telis-tele volt autókkal. Már épp el kezdtem csodálkozni, hogy senkit sem riaszt vissza az eső, amikor rájöttem, hogy ezek a vidékről bejárók autói és ők épp dolgoznak. Ehh! Azért csak akadt utitársam Vili személyében, aki udvariasan megkérdezte, hogy velem jöhet-e és nem zavar-e. Megnyugtattam, hogy akár ülőhelyet is választhat a nagy tömegben.

Szerencse volt, hogy kiautókáztunk, mert kiderült, hogy a tervezett út járhatatlan a hóléátfolyások miatt, sőt a "B" tervként elgondolt útról is jó másfél kilométer után vissza kellett fordulnunk. Végül csak feljutottunk a Prédikálószékhez, de a Vadálló kövekhez nem mentünk le, annyira csúszott az amúgy is simára koptatott kövekből álló ösvény. Jól eláztunk, de jól össze is haverkodtunk, ennyi haszna volt az útnak. Igaz, az csak itthon derült ki, hogy Vili egyenlő Varjúval.

Akkor mesélek most az Igaziról, a Nagyról. :)

Szombat reggel hála az Égnek szép időre ébredtünk, a nap is ki-kisütött. A parkolóban ismerős és ismeretlen arcok verődtek össze, de ez sosem jelentett gondot. Az utolsó lánykonvoj kicsit késett, de nem haragudtunk, hiszen "holnap lesz nőnap vagy mifene". Hamar leosztottuk ki hova üljön, aztán gáz! Mi Klauval otthagytuk csodaverdánkat és Fegyával utaztunk, ám ennek volt oka, amit akkor nem osztottunk meg senkivel. Az utolsó kocsit kicsit elhagytuk, de aztán Arnold segítségével távnavigáltunk, úgyhogy a Lepence buszmegállóhoz már együtt értünk be. Itt azonnal jött is a busz és az újonnan érkezőket szerencsésen szétültetve a szabad helyekre indulhattunk is az indulási ponthoz.

A hegycsúcs felé tekingetve kicsit összeszorult a szívünk, mert gomolyag takarta el a csúcsot, amely olyan sötét volt és olyan vészjósló, mintha egy horrorfilm kezdő képsora lenne. Aztán minden szép és jó lett. Leparkoltunk a sárba, ahol csütörtökön még jó tíz centis hó volt és uccu! A latyak és a köd ellenére jól esett a mászás. Az erdő színei már kezdenek élénkülni, ahogy Éva mondta: jól látszik, hogy ébredezik a természet.

A kanyargós utat felfelé végigröhögtük ; érződött a hangulaton, hogy tényleg tavasziasodik az idő. Az út elején rögtön hóvirágokba botlottunk, később pedig a kerítéses részhez érve megcsodálhattuk a Duna nagymarosi félívét, ahol ragyogóan sütött a nap. Teljesen szürreális volt, mert mi még ekkor is eléggé felhőárnyékban, a gomolygó ködben vagy épp alatta haladtunk. Kötelező kattingatás után már csak pár perc volt a csúcsig, ahova majdnem egyszerre értünk fel! ;-)

A panoráma itt magáért beszélt. Aki járt már a Prédikálószéken, ismeri a látványt, de szívesen megnézi újra, meg újra, aki először látja, az pedig nemigen tud betelni vele. Piszok szerencsénkre az erősödő északi szél - amiből eddig semmit sem tapasztaltunk a déli oldalon - mostanra elfújta a ködöt, így pazar kilátásunk volt.

Itt kajáztunk otthonit, illetve pezsgőt bontottunk. Ki édeset, ki szárazat és két körbekínálás után már mindenki kicsit mosolygósabb lett. A hölgyek kaptak egy kis After Eight-et és egy kis köszöntőt, az urak csak az előbbit. Előkerült Judit finom édes és sós ropogtatnivalója, szóval elvoltunk. Melinda felvillanyozva kérdezte, hogy "jujj de jó, ezután minden túrán pezsgőt bontunk?", de le kellett lomboznom: az év első túrája és a Nőnap apropóján alakult csak így. :)

Amikor kigyönyörködtük magunkat, úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk a Vadálló köveket. Szofi és Móni fellelkesülve előrevágtattak a hóban, alig tudtuk mi, többiek követni őket. Hamar leértünk arra a helyre, ahonnan jól belátni a Dunát és a köveket, amelyeket a természet ilyen bizarr formára alakított. Sajnos a szél egyre erősödött, illetve lejjebb már igen csúszós volt a talaj, így maradt a módosított útvonal: vissza, amerre jöttünk. Le kellett tehát mondani a bablevesezésről Dömösön (vagy Dömsödön, ehh?). Szofi kicsit komor arcokat vágott és gyermeki lelkében végérvényesen és visszavonhatatlanul belemaródott, hogy nem hihet a felnőttek szavában, a Túravezetőkében meg pláne nem! Azért nem lökött le a szakadékba, amiért hálás vagyok! :)

A Prédikálószékre visszamászva teljesen kitisztult az idő, már a Magas-Börzsöny csúcsait is lehetett látni. Kellemes meglepetés volt, hogy összefutottunk Sándorral (Oldbike), aki lekésve a buszt Zuglóból utánunk tekert, ami nem kis teljesítmény ilyen időben. Örülök, hogy megismertem őt is személyesen, jól eldumáltunk, amíg visszafelé eljött velünk egy darabon. Meglepett, hogy személyes ismeretség hiányában is mennyire ismeri a csapatot. Remélem gyalogtúrán összefutunk még (mert bringás felkészültségét elnézve drótszamáron nem vagyunk egy súlycsoport... :) , kínos lenne, ha otthagyna, mint Szent Pál az Oláhokat.) Rövid séta után elbúcsúzott tőlünk és eltekert le Dömös felé.

Lassacskán visszaértünk majdnem és még korán volt. Jól esett a gyaloglás bár a latyak, a sár azért többet kivesz az emberből. Felvetődött, hogy kerüljünk egyet valamerre (szóba került Pilisszentlászló, ahol ugyibár van korcsma, de onnan az autókhoz csak betonúton vagy a kiszámíthatatlan minőségű erdei úton tudtunk volna visszajönni, úgyhogy végülis lemondtunk róla).

Az autókhoz visszaérve mindenki kamáslit bontott, cipőt váltott és kezdtünk hazafelé szedelőzködni. Ekkor jött a meglepi, ami Fegya kedves ötlete alapján és az ő hathatós szervezése melett alakult így, ahogy. Nem volt véletlen, hogy mi utaztunk vele és a csomagjainkat is az utastérbe raktuk: a csomagtartóban ugyanis a lányok virágai utaztak (erről még Klau sem tudott és ezért kellett Veninek külön utazni a leánykájától, mert nem fértünk volna el, a csomitartót meg nem akartuk kinyitni).

A lányok arcát fotózni kellett volna - csak hát Fegya meg az én kezem is foglalt volt - amikor meglátták az ajándékot. Nagyon aranyosak voltatok és láttam ám a szemekben a csillogást meg a meghatódást! :)

Az ajándékozás és a bónuszpuszik bezsebelése után el kezdtünk agyalni, hogy esetleg hova menjünk enni valami jót. Kitaláltuk, hogy Visegrádon a Gulyás épp jó lesz, bár én árfekvésileg kicsit húzósra emlékeztem, főleg nagy csapattal. Elköszöntünk az egy autónyi hazaindulótól, aztán mi, többiek Visegrádra vettük az irányt.

A Gulyásban zártkörű rendezvény volt, ráadásul közben beugrott - hiába, hülyülök - hogy a falatozó, amit agyban Dömösre tettem, itt van a templom mellett, Visegrádon. Gyorsan átfutottam, van-e hely és babgulyás. Mindkettő volt. Gyors létszámolás; pont annyian vagyunk, ahány szabad hely van (ami aztán bent kiderült, hogy nem igaz, de Zsozsó nem esett kétségbe, pikk-pakk megoldotta).

Rendelési zűrzavar és hibás palacsintaosztás után jóllakottan és elégedetten fizettünk. Megható volt a helyiek és az arra járó turisták kedvessége. Mindenki bejött, körülnézett a zsúfolásig tele lévő kis helységben, aztán jó étvágyat kívánva kiment. Tényleg kedves népek!

Jó kis kiruccanás volt és ahogy szépül az idő egyre jobb is lesz! Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok és külön köszönöm Fegyának a virágos attrakciót! Örülök, hogy megismerhettem az eddig csak nicknevekként ismert embereket és örültem, hogy ott voltak az ismerős arcok is. Akit elriasztott az időjárás, az bánhatja! ;-)