aedc77
105325
3d7a3c
e4f3d1
foldnap
2005 december2014 március2017 június2006 szeptember2012 szeptember

Vöröspocsolyában vörös gombák?

Szerző:
Bernipásztor
2013 október 07 20:12
Ó kárhozat, hogy kizökkent a tér s idő,
Talán túl erős az energiamező.


Már az elején nem stimmelt valami. A turistaút kezdeténél egy hatalmas villa állt – jobban mondva a kert volt óriási, melyben a villa alig-alig látszott – kertjében egy hollószobor, gyűrűvel a csőrében. Először azt hittem, a Hunyadiak rezidenciájához érkeztünk, de ennek ellentmondani látszott egy oroszlánfejet formázó postaláda, és az „Energiagyógyító Központ” és „Táltos Iskola” felirat a névtáblán. Még poénból be is dugtam az oroszlán szájába a kezem, hátha megtudom a jövőm, de ehelyett csak kellemes bizsergést éreztem az egész testemben. Ide nekem hát az oroszlánt – és természetesen a gombákat!


A gombásztúra eligazítás része már nem is nagyon érdekelt, alig vártam, hogy nekivághassak a rengetegnek. Azért addig eljutottam, hogy fél 12-re vissza kell érni, meg hogy minden gombát szedjünk le, amit látunk… de ennél sokkal több nem.


Reményekkel teli indultam el a szenteket-hősöket ábrázoló képekkel tűzdelt fasorban. Mondjuk nem nagyon tudtam, ki is lehet az a Hunyadi Nándor János, de sebaj – sorra előzgettem a gombásztársakat, annyira buzgott ereimben az erő. A hegytetőig meg se álltam, aztán eszembe jutott, hogy elvégre is gombászni jöttem, bevetettem hát magam a rengetegbe. Fél óra hiábavaló keresgélés után kezdtem feladni. Sehol egy árva gomba a száraz talajon. Szent igaz, már egy jó hete nem volt semmi eső, hát honnan is lennének? Kissé elcsüggedve értem egy kellemes kis tisztásra. A ragyogó napsütés, a madárdal és a lágyan lengedező szellő arra csábított, hogy leheveredjek a fűbe. Zöld küllő klü-klü hangja hallatszott, aztán úgy tűnt, hogy összeér az ég a földdel. A rét szélén megláttam egy érdekes fát – hát persze, ez az életfa, más néven az égig érő fa. Felbuzgott bennem néhai táltos őseim vére, gyorsan odaszaladtam és kúszni kezdtem fölfelé. Már majdnem ott voltam a csúcsánál, ekkor furcsa dolog történt, a fa átfordult és a menny helyett az alvilágba kerültem. Itt sem maradtam sokáig, mert eszembe jutott egykori olvasmányaim alapján, hogy most jön az a rész, amikor a sámán megküzd egy állattal. Körülnéztem, és ekkor átszaladt a színen egy Sándor névre hallgató turcsi orrú eb és röfögve-fújtatva megállt a fa alatt. Szarvasgomba után kutatva túrni kezdte a földet. Hirtelen a hátára pattantam és jól megsarkantyúztam és illa berek, nádak-erek… Csakhogy út közben eszembe jutott, hogy gombászni jöttem, és még semmit se szedtem. Mi lesz hát most? Gyorsan leugrottam az eb hátáról, az meg megkönnyebbülve továbbrobogott. Körülnéztem, mindenhol mohos törzsű fákat láttam. Ideális terep egy kis májgombászáshoz. Bekukkantottam egy-egy odúba, hátha szerencsével járok. Ahogy benéztem egy sokat ígérő mélyedésbe hirtelen zümmögve lódarázs méretű májgomba cafatok zúgtak el mellettem. Gyorsan utánuk kaptam, hogy kosaramba gyömöszöljek néhányat, de a csúszós portékák mind kisiklottak a kezemből. Megint egy tisztás szélére értem, ahol megpillantottam egy kopár barna foltot a talajon – talán egy őz aludhatott itt. Csodák-csodája egy őzlábgomba nőtt a folt mellett. Nagyon megörültem a zsákmánynak, már nyúltam is a zsebembe a bicskám után, közben megragadtam a gomba tönkjét. De jaj, valami szőröset éreztem, meg egy rúgást és mikor odapillantottam csak egy őz távolodó alakját láttam, a gomba meg sehol. Gondoltam, hogy elindulok a turistaút felé, hátha találkozom a gombásztársakkal és elkunyerálok tőlük pár gombát, hogy ne maradjak szégyenben. Ehelyett azt kellett látnom, hogy a jelzett úton karöltve a Vöröspocsolyás irányába vonul első hallásra valami templomi éneknek tűnő kocsmadalt dalolva Hunyadi Nándor, Szent Margit, Sárkányölő Szent György és hasonszőrű szerzet. Egyik-másik még gombákkal teli kosarat is cipelt – valószínűleg csak azért, hogy engem bosszantson. Teszek az egészre – gondoltam bosszúsan és visszamentem a rétre, ahonnan elindultam. Még van egy kis időm, addig kipihenem ezt a sok furcsaságot. Alig heveredtem le, arra jött két gombász. Hát ezek is csak a bosszantásomra jöttek, véltem, de aztán észbe kaptam, hogy ők bizony már visszafelé tartanak, hiszen jócskán lejárt már a gombászásra adott idő. Persze az ő kosarukban gomba is volt, még ha igen csoffadtak is, meg egy idétlen külsejű, baromfira hasonlító sárga plüssállat-szerűség, amit büntetőcsirkének neveztek. Néha gombadarabokkal kínálták, de az csak mérgesen villogtatta hatalmas szemeit és néha krákogott egyet és megállapította, hogy vörös pocsolyában nem nő vörös gomba.



Visszaértünk a találkozóhelyre. A Sándor nevű eb kurta lábain ágaskodva, röfögve firtatta kosaram tartalmát, de amikor az üres fenekére nézett, csalódottan húzódott gazdája lába mellé. A szentek és a hősök a villa falán és a fákról furcsán kacsintgattak kosaramba, Hunyadi Nándor János arcán mintha némi gúnyt is felfedeztem volna. Nem kevésbé meglepődött arcot vágott a gombák harmadik főnöke üres kosaram láttán. Kicsit próbált vigasztalni, hogy lesz ez még rosszabb is. De a gombák hiánya akkor már nem is érdekelt, mert tudtam, hogy visszafelé is bedugom kezem majd az oroszlán szájába.